9. Fejezet - Dr. Nathaniel

- Miért aludt itt a barátod?! – kérdezte, felemelve a hangját. – És miért nem szóltál nekem róla?!

Elmeséltem Agatha néninek a hajnali történetünket, de még mindig elég dühös volt. Viktorra nézett.

- Kimennél kicsit?

A fiú bólintott, majd kilépett az ajtón, keresztanya pedig beszélni kezdett.

- Előbb a verekedős balhé, most meg ez? Haza kell küldened a fiút, most azonnal. Valahogyan meg kell, büntesselek…

- Micsoda? – akadtam ki. – 18 éves vagyok, nagykorú! És büntetést kapok?

- Gimnazista vagy, nem hercegnő! Na, menj, küldd el a fiút. 

Morogva kísértem ki Viktort, bár tudtam, jogos az, amit keresztanya mondott. Felmentem a szobámba, és azzal ütöttem el az időt, hogy a plafont bámultam. Szép kis plafonka…

Fél percig képes voltam egy helyben feküdni, aztán olyan gyorsan felugrottam, hogy megszédültem. A laptopomhoz botorkáltam, megírtam egy új novellát, aztán American Horror Storyt néztem, lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni.

A vasárnapom azzal telt, hogy segítettem Agatha néninek kitakarítani a lakást, cserébe este elmehettem sétálni Viktorral.  

- Nem igaz! – csapott a padra a fiú, amin ültünk, mire összerezzentem.

- Mi az?

- Most két hétig nem láthatlak? – biggyesztette le a száját.

- De, igen. Miért ne láthatnál? – kérdeztem a fiútól, mire rám emelte a tekintetét, és magyarázkodni kezdett.

- Hát nem jössz suliba…

- Az csak egy dolog, hogy nem megyek. Bármikor meglátogathatsz. Otthon foglak várni, unatkozva…

- Igaz. – zárta le a dolgot a fiú, huncutul rám mosolygott, majd megcsókolt. Ajkai puhák voltak és minden egyes csóknál eszembe juttatták, hogy ezeknél még puhább ajkak kényeztették az enyémeket akkor, amikor Viktorral épp nem voltunk együtt. A gondolataim Nathaniel körül forogtak, nem tudtam, mi van most kettőnkkel. Nem akarom, hogy tévhitben éljen - annyira jól csókol, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ha csak rá gondolok, - de nem akarok tőle semmit. Nekem itt van Viktor, és ő pontosan megfelelő számomra. 

- Min gondolkozol? – simított végig az arcomon a fiú.

- Mert? – néztem rá.

- Csak mert másodpercek óta nem csókolsz vissza, és teljesen elbambultál. Baj van? – állt fel Viktor, a lábaim közé férkőzött, és a szemeimbe bámult. Nagyon szépek a szemei, de egyben furcsák is. Nem mindig lát az ember sárga szemet… de ez nagyon gyönyörű volt. 

- Nincs semmi baj. – tértem vissza a való életbe a gondolkodásból, majd a telefonomra pillantottam. – Mennem kell.

Viktor hazakísért, és egy csókkal vált el tőlem. Odabent végtelenül kimerültnek éreztem magam (nem tudom, miért, nem csináltam egész nap semmit, ráadásul még korán sem keltem), így amint beértem a házba, a nappali kanapéjára estem, és elaludtam. 

Amikor reggel felébredtem, hétágra sütött a nap, és odakint vidám gyerekek nevetését hallottam. Felkeltem, és megláttam magamon egy fehér ruhát. A (rózsaszín!!!) hajam és a sminkem tökéletesen meg volt csinálva, az ajtó előtt pedig egy fekete magas sarkú várt. Beleléptem, majd kinyitottam az ajtót, ami előtt csak fehérséget láttam. Kimentem az ajtón, ahol az udvarunk helyett egy esküvő utáni bulin találtam magam, és rájöttem, hogy én vagyok a menyasszony. Azon törtem a fejem, ki a vőlegény, de nem sokáig kellett keresgélnem.

- Táncol velem a szerelmem? – suttogott egy ismerős hang, és megfordulva szembetaláltam magam Viktorral. Elöntött a mély bizalom és szeretet, amit nem szoktam érezni, mikor találkozunk. Most boldognak éreztem magam.

- Örömmel. – mosolyogtam a fiúra, és táncolni kezdtünk.

Több perces lassúzásunkat Nathaniel zavarta meg. A körülöttünk levő teret félelem fogta el. Nathaniel megfogta a kezem, és a szemembe nézve megszólalt.

- El kell menned innen! Nem biztonságos!

- Miért? – kérdeztem kiábrándulva, mire ő a mellkasomra tette a kezét. Elképedve hagyta, hogy Viktor elcibálja onnan a karjánál fogva, és egy nagyot lökve rajta ordítson egyet.

- Ne érj a feleségemhez! – sziszegte, de Nathaniel csak rémült tekintettel figyelt engem.

- Nem dobog a szíved… - suttogta, és kifelé kezdett rohanni. Utána iramodtam, és az épület végén rám csapott egy ajtót, amit nem tudtam kinyitni.

- Nathaniel! – kiabáltam, mire a másik oldalról erősen dübögni kezdtek az ajtón.

- Melissa! Engedj be! Hallod?! 

A dübögés egyre erősebb lett…

Majd rájöttem, hogy nem vagyok esküvőn, csak borzalmasan fájó fejjel fekszem a kanapén leizzadva, és valaki dübög az ajtón. 

Voltatok már másnaposak? Na, a fejem a másnaposságnál még körülbelül 3-szor jobban fájt. Négykézláb másztam el az ajtóig, és úgy engedtem be Nathanielt.

- Már itt kopogok mióta… jól vagy?! – térdelt le hozzám, mikor a földön fekve meglátott. A kezét a homlokomra tette, engem pedig elfogott a pánik. Nem fürödtem tegnap, a sminkem is biztos lefolyt, és büdös lehetek! Mi lesz így a véleménye rólam?

Nos, ez nem érdekelte.

- Uramatyám, de tűzforró vagy! – vette el a kezét rólam, és a kezei közé vett.

- Fogd a nyakam! – parancsolta, mire gyengén, mégis engedelmesen a karjaimat a fiú köré fontam. Nathaniel megkereste a fürdőkádat, és leszedte rólam a gatyám és a pólóm, mígnem fehérneműben ültem előtte. (Mert állni nem tudtam.) A fejfájásom elfeledtette velem, hogy most tulajdonképpen zavarban kellene lennem, szóval hagytam, hogy a fiú azt tegyen velem, amit akar. Félreértés ne essék, nem voltak tisztességtelen szándékai, viszont az, hogy nem volt zavarban, mikor fehérneműre vetkőztetett, és a kádba tett, elgondolkodtatott. Vajon Nathaniel hány nővel volt már együtt, úgy? Nem tudtam tovább ezen gondolkodni, mert a fiú rám irányította a zuhanyrózsát, és a hideg vizet rám folyatta. Próbáltam a kezemmel védeni a testem, kiabáltam, vergődtem, de ezt hamar befejeztem, mert a fejem még jobban fájt tőle. Nathaniel a kezembe adta zuhanyrózsát, jól rászorította az ujjaimat, és a szemembe nézett.

- Ne húzd el magadról, rendben?

Aprót bólintottam, ő pedig kiment a fürdőből. A vizet az égő arcomra irányítottam, és szinte már nem is éreztem a hideg fájdalmát. Nathaniel pár perc múlva visszajött, elzárta a csapot, majd lekapta az ingét, és az ölébe vett. Innen is feltűnt, mennyire izmos, de arra is fáradt voltam, hogy ezt megmondjam neki, inkább belefúrtam a fejem a nyakába. A szobámba vitt, és egy törölközőre fektetett, ami mellett volt még egy.

- Elfordulok, addig vetkőzz le, és takard be magad. – parancsolta a fiú, és el is fordult. Teljesítettem a kérését, és vártam a következő parancsot. Ehelyett a fiú fogta a telefonom, és tárcsázott egy számot. Már harmadjára veszik el a telefonom! Nathaniel morgott egyet, kinyomta a készüléket, és megint tárcsázott.

- Kit hívsz? – kérdeztem rekedten.

- A szüleidet. – jött a rövid válasz. Kínomban elnevettem magam, mire a fiú rám nézett.

- Őket aztán hívhatod. Agatha nénit hívd fel. Úgy van beírva, hogy keresztanyu. – csillapodtam le, és lehunytam a szemeimet. Nathaniel újból telefonálni kezdett.

- Jó napot, Nathaniel vagyok, Melissa osztálytársa. Igen, már találkoztunk… igen, én voltam, aki megcsókolta. De most probléma van… Melissa tűzforró, és nagyon rosszul néz ki. Ide tudna jönni? Persze, rendben… Jó, köszönöm, viszlát!

Ezzel kiment az ajtón. Szuper, most itt fog hagyni? Miért hagy itt? Ne hagyjon már itt! Most komolyan…

- Na, gyere. – jött vissza egy lázmérővel, és miután bekapcsolta, a hónom alá dugta, majd újra kiment. Hamarosan vizes ruhákkal jött vissza, és a hangok alapján a légkondit is bekapcsolta.

- Gyere, ezt tegyük rád… - a vizes ruhákat a homlokomra, csuklómra és bokámra tette, aztán, mivel csipogott a lázmérő, kivette a hónom alól.

- 39,2. – mondta halkan, majd mellém feküdt.

- Nem szabad egyből hideg vizet rám engedni… - suttogtam, és lehunytam a szemeimet. Nathaniel rám terített egy takarót, és a mellette levő vizesüveget a kezembe adta. 

- Igyál. – kért, én pedig felültem, magamra szorítottam a takarót és ittam, majd visszafeküdtem, hogy tovább szenvedhessek.

- Azt álmodtam, hogy Viktorral az esküvőnkön azt mondtad, nem dobog a szívem. És rózsaszín volt a hajam. – suttogtam, mire Nathaniel halkan elnevette magát.

- Csodás képzelőerőd van.

- Te mit álmodtál?

- Semmit. – válaszolt, és megsimogatta a kézfejemet. – Figyelj, a pénteki miatt ne aggódj. Tudom, mennyire kivoltál, és én csak a haverod akarok lenni. Rendben?

- Hm, kár, pedig jól csókolsz – csúszott ki a számon, ezért gyorsan hozzátettem még valamit. – Ezt persze poénnak fogd fel, mert Viktorral járok.

- Ha már poén, te is elég ügyes vagy – mondta, a hangján pedig hallatszott, hogy mosolyog. Azért nem láttam, mert nem bírtam kinyitni a szemem. Hamarosan megérkezett Agatha néni, mögötte pedig egy orvos. Keresztanya gyorsan adott rám valami pólót és rövidgatyát, aztán az orvosra bízott. Egy kis vizit után megállapították a diagnózist.

- Sok minden okozta ezt a lázat. Egyrészt gyors volt a nyárról az átváltás, ehhez hozzá kell még szoknia a szervezetének, másrészt valamikor megfázhatott. – a zuhogó esőre gondoltam, ami a ház előtt kapott el Viktorral hajnalban, és majdnem elnevettem magam. – De nem ezek számítanak leginkább. A stressz miatt történtek ezek. Bizonyára valami trauma érte a lányt. 

- Igen, ez lehetséges… - mondta Agatha néni. 

- Tisztáznia kell magában a stressz okait, és pihennie kell. És igyon forró, mézes teát. 

Amíg keresztanya lekísérte az orvost, Nathanielre pillantottam.

- Hogy van Amber?

- Jobban. Viszont… az üzeni, hogy annyira sem méltat, hogy visszaírjon facebookon, és rohadj meg. Ja, és hogy add vissza a pushupos melltartóját. Ja, bocsi, ezt nekem üzeni – nevetett, és ez engem is jókedvre derített.

- Ó, akkor nem haragszik. És még valami. Pénteken azt mondtad, átérzed a helyzetem. Ezt mire értetted? – kérdeztem felé fordulva, mert erre tényleg kíváncsi voltam. A fiú kertelt, aztán azt mondta, hogy itt hagyja a házit, és lelépett. Csalódottan sóhajtottam egyet, és elhatároztam, hogy majd kihúzom belőle ezt az információt.

De most pihennem kell…