11. Fejezet - Kenny és Tina

- Elmentem, Agatha néni! – szóltam keresztanyunak, majd kiléptem az ajtón. Kenékhez indultam. Egy perc alatt odaértem, ugyanis a szomszédban lakott. Furcsa, hogy nem is találkoztunk egy hete… Miközben ezen gondolkodtam, bekopogtam az ajtón, amit Ken anyja, Tina nyitott ki. Csillogó zöld szemei engem is felvidítottak.

- Szia! Ken itthon van? – kérdeztem. Tina ugyanis már általános első óta ismer, régóta tegezem, ahogyan a férjét is.

- Szia, jó téged újra látni! – mondta kedvesen. – Persze, a szobájában van, Kennyvel.

Kenny az apja. Mindig megmosolyogtat a tény, hogy Kentin hogy kapta a nevét, ugyanis a Kennyből és a Tinából lett összevonva, így keletkezett a Kentin, bár nem ezt használja, hanem a becenevét, amit a szülei adtak neki. Besétáltam a fiú szobájába, ahol tényleg ott volt az apja, és még néhány bőrönd. Megijedtem, hisz Kenny nem szokott akármiért hazajönni a katonaságból. Amint a meleg barátom meglátott, ijedten összerezzent, majd kiküldte az apját, és leültetett az ágyára.

- Mizu? – kérdezte mosolyogva, de annyira furcsa volt.

- Semmi… van valami baj? – kérdeztem, de Ken mosolyogva megrázta a fejét. – Gyanús vagy te nekem… - folytattam. A fiú nem szólt, csak átölelt. Vékony karjai biztonságot sugároztak, a szemüvege széle pedig nyomta a fejem, mikor a vállára hajtottam.

- Na, és milyen a suli?- törtem meg a csendet, mire Ken elmesélte a hetét. Amber nem volt suliban az első két napban, de nagyon látszanak rajta a sérülések. Kim rágyújtott órán, és kapott egy osztályfőnökit, csak mert fogadtak Castiellel, és vesztett. Viola rajzolt egy almafát Jadenek, erre a fiútól kapott egy egész csokor rózsát. Iris és Cast elmentek randizni, és most félig együtt vannak. Rosalia elhagyta a gyűrűt, amit Leightől kapott, de aztán rájött, hogy mégsem, mert szimplán csak a fiúnál volt. Szóval semmi érdekes, de azért Kimet megnéztem volna.

- És Viktor? – kérdeztem.

- Semmi. Ül valahol és kockul. Vagy eszik. – rántotta meg a vállát Ken. Ó, akkor jó! Nem akarom, hogy nőzzön.

- És te?

- Én megvagyok, kekszet eszek. – azzal az ágyán heverő csomagot felemelte, és felém tartotta. – Most is van kekszem, kérsz? – majd elvigyorodott.

- Csokis? – mosolyogtam.

- Mi más lenne?!

- Akkor kérek.

Még 2 órán keresztül Kennél voltam, kekszet ettünk, aztán hazamentem.

- Nézd, ki van itt! – szólt Agatha néni, és a kanapéra mutatott, ahol az ’emlegetett szamár’, Viktor ült, és TV-t nézett.

- Szia! – sétáltam a barátomhoz, aki átölelt, és egy puszit nyomott a számra. – Mióta vagy itt?

- Nem régóta, keresztanyud mondta, hogy Kennél vagy, szóval segítettem neki krumplit pucolni, aztán pedig ide kerültem – majd ő is mutogatni kezdett a kanapéra. Szegény kanapé, már mindenki ujjal mutogat rá…

- Felmegyünk?  - mutattam az emeletre, mire Viktor bólintott, és elindult. Követtem, de elkaptam Agatha néni pillantását, ami nem volt túl kedves a barátommal szemben. Nem értettem, miért, inkább a szobámba mentem, és szembefordultam a fiúval.

- Na, mit csináljunk?

- Figyelj, nem muszáj mindent együtt csinálnunk… - kezdte. – Te ezt csinálsz valamit, én meg mást. Mint… múltkor. 

- Mert? – húztam fel a szemöldököm.

- Mi az, hogy mert? Múltkor is untad a sorozatot! – adta meg a (számára) jó okot.

- Az véletlen volt. Most… csináljunk valamit együtt.

A fiún volt a sor, hogy meglepődjön. 

- Azt akarod, hogy…?

Szinte hallani lehetett, ahogyan csikorognak a rozsdás fogaskerekek az agyamban, aztán végre beugrott, mire célzott Viktor.

- Mi? Nem! Nem arra gondoltam! Csak… olyan furcsa, alig csinálunk közös dolgokat…

- Jó, akkor barchobázzunk. – döntötte el a fiú. Mivel közös program, belementem, és tényleg jókat nevettünk rajta. Fél óra múlva átváltottunk beszélgetésbe. Kicsit később lementünk vacsorázni, és odalent társalogtunk, mígnem a fiú hazaindult. Kikísértem, az ajtót becsukva pedig szembetaláltam magam Agatha nénivel.

- Na? – kérdeztem édesen mosolyogva. 

- Hát, beszélgettünk, amíg nem voltál itt. Nem olyan rossz, mint amilyennek gondoltam. De ha engem kérdezel, Nathaniel a jobb…

- Még jó, hogy nem kérdezlek, igaz? – vigyorogtam.

- Na, azért van egy határ…

- Amit nálad minden szőke fiú átléphet. – vágtam keresztanyu szavába. Kicsit dühösnek tűnt a bunkóságom miatt, szóval felmentem a szobámba, és megnéztem az e-mailjeimet. Anya írt, ráadásul rengeteget, aminek nagyon örültem. Küldött egy csomó képet, és azt mondta, most töltik a skypeot, szóval néha majd webkamerázhatunk is. Nagyon megörültem, főleg, mikor a nevüket beírva a skypeba, majd bejelölve őket rájöttem, hogy pont fent vannak. Videóhívást kezdeményeztem, amit el is fogadtak. Percekig bénáztak, míg ők is be tudták kapcsolni a kamerát, de végül sikerült nekik.

- Sziasztok! – integettem a gépernyőbe, ami előtt a szüleim ültek. Anyukám rózsaszín haja csapzottan állt, de semmi nem volt az apáéhoz képest.

- Hát ti mit csináltatok? – kérdeztem nevetve, mire nagyot sóhajtottak.

- Ne is mondd – kezdték egyszerre, de anya folytatta. – Ma brazil vándorpókokkal kísérleteztünk, aztán elvittek minket egy túrára. Hah, jó volt. – mutatott a hajára. – És veled mi újság? Jó a suli?

- Hát, elmegy… aranyosak az osztálytársaim. Vagyis, van aranyos. – javítottam ki magam, mikor eszembe jutott Amber.

- Értjük. Na, de mennünk kell  - szólt anya, mert egy fickó jelent meg mögöttük. -, majd még hívunk, puszi! 

Elköszöntünk egymástól, és egyből rezegni kezdett a telefonom. Hogy én milyen fontos ember vagyok! Elnyúltam az ágyon, és a kezembe vettem a készüléket, és olvasni kezdtem az üzenetet, amit kaptam, és egyből válaszoltam is rá.

Mivel úgy döntöttem, Viktor kicsit furcsa, ezért ráírtam Irisre. Ő viszont teljesen szétszórt volt, meg nem ért rá, mert Castiellel éppen gitároztak, szóval inkább Rosalyaval beszéltem. Ő elmondott mindent: hogy már buli előtt iszunk, mert a bolti olcsóbb, hogy mennyi a belépő, ki mibe jön (Rosa ezerrel a miniruhát preferálta), és hogy náluk hogy szokott menni ez a buli-dolog. Nagyon örültem, hogy valaki végre beavatott, szóval nem kellett idegeskednem. Persze az is megnyugtatott, hogy tudtam, nem úgy kezelnek, mint egy vadállatot, pedig néha tényleg úgy viselkedtem. Ehelyett ők kedvesen hívtak mindenhová, és nagyon aranyosak voltak… Miközben ezen gondolkodtam, vártam a kilenc órát, addig pedig elütöttem az időt.