Mivel
tegnap már nyolckor lefeküdtem, hajnali ötkor fent voltam, és unatkoztam.
Porcica már nem volt a szobámban, biztos elment játszani. Tegnap majd’
belegyulladtam a hosszú nadrágba, szóval eldöntöttem, hogy ma nem azt veszem
fel. Mivel a hajam tegnap óta is egyenes maradt, csak átfésültem, sminkeltem
egy kicsit, és mivel már most úgy láttam, hogy jó idő lesz, felvettem a
vajszínű, horgolt csizmámat egy farmer rövidnadrággal és egy szintén vajszínű,
virágmintás csőtoppal, bepakoltam a táskámat mára, aztán, mikor minden reggeli
teendőmet elvégeztem, lementem a nappaliba. Keresztanyu ajtaja előtt szuszogást
hallottam, és mivel nem akartam felkelteni, írtam neki egy levelet, hogy
elmentem suliba. Porcica hamar észrevette a mozgolódásomat és rám vetette
magát.
- Jó reggelt, manó! – suttogtam neki, miközben a fejét simogattam, amit
dorombolva tűrt. Adtam neki enni, és miközben a tálkájából majszolta a
reggelit, odafirkantottam a levélbe, hogy Porcica reggeli etetése megtörtént,
aztán hangtalanul kiléptem az ajtón.
Ekkor volt háromnegyed hat, és a nap még nem kelt fel teljesen. A levegő nem
melegedett fel, de nem fagytam bele a cuccaimba. Útközben The Veronicast
hallgattam, csak a suli előtti bazárnál álltam meg. Már nyitva volt, szóval
beléptem. Láthatóan egy beszélgetést zavartam meg. Egy idős bácsihoz beszélt
éppen egy nálam pár évvel öregebb fiú.
- Át kell vennem ezt a helyet, túl idős vagy! – mondta a lány, aztán lelépett.
A bácsi gondterhelten sóhajtott egyet, aztán rám mosolygott.
- Jó reggelt, drágám! Segíthetek?
- Ezeket szeretném. – tettem a a bácsi elé egy Bombát, és egy sajtos chipset. Közben
megnéztem a pólójára tűzött kártyát, amin az állt, hogy a neve Louis.
- Még valamit, kedvesem?
- Öhm… - megakadt a szemem a sütiken. – Ezeket maga készítette? – kérdeztem.
Nem tudom, miért érdekelt, de valamiért tudni akartam.
- Igen, én készítem őket.
- Akkor… abból a csokoládésból szeretnék kettőt. – mosolyogtam a bácsira.
- Rendben. Ez újonnan fejlesztett recept ám! Csak csoki-minyonnak hívom, de
bizonyára lenne találóbb név is számára.
- Szerintem ez jó név. – jegyeztem meg, majd fizettem, elköszöntem a bácsitól
és átsétáltam a suliba. Odabent még szinte senki nem volt, csak a takarítónők,
de a DÖK-teremből kiszűrődött a fény. Kopogtam, és benyitottam. Nathaniel egy
papírkupac felé görnyedve ült, és összerezzent, mikor megszólaltam.
- Jó reggelt. Segítsek?
- Nem kell, köszönöm…
- Figyelj, látom, mennyi dolgod van. Hadd segítsek!
- Jó, rendben… - adta meg magát a fiú. – De erről egy szót sem! A dolgozatokat
kell kiválogatni, tantárgy és osztály sorrendben.
- Oké. – fogtam egy köteg papírt, és nekiálltam tantárgyak szerint
szétválogatni. Rengeteg volt, de mivel csak három osztály van egy évfolyamban
(biokém, matinfó, általános – nem értem, hogy nem került ide egy humán osztály
sem, de nem én döntök erről), fél óra alatt végeztem. Átnéztem a dolgozatokat,
és mivel egyikhez sem keveredett másmilyen, felsóhajtottam.
- Azt hiszem, kész vagyok.
- Köszönöm. Nélküled itt gürcöltem volna még…
- Nathaniel! – jött be az igazgatónő. – El kellene intézned… - aztán meglátott
engem. – Te meg hogy kerülsz ide?! Ide nem jöhet be akárki! Hogy engedhetted
be?! – nézett aztán Nathanielre.
- Sajnálom, az egész az én hibám! Én akartam segíteni… - védtem a fiút.
- Mutasd a telefonod! – kiabált rám a diri.
- Miért? – kérdeztem, de azért odanyújtottam a készüléket. Bár okostelefon
volt, ráadásul érintőképernyős, szinte az egyik legújabb, az igazgatónő úgy
nyomogatta, minta nap, mint nap ezekkel lenne dolga (bár lehet, így is van),
közben pedig nekem magyarázott.
- Csak ellenőrzöm, hogy vannak-e fényképei a dolgozatokról.
Hihetetlen. Második napja járok ide, és már ketten vették el a telefonomat. Hamarosan
mosolyogva adta vissza készüléket az igazgatónő.
- Megbízható vagy. Köszönöm, hogy segítettél Nathanielnek.
- Öhm… igazgatónő! Nem segíthetnék máskor is? És… kér sütit? – kérdeztem, kissé
zavarban.
- Ó, szeretnél DÖK-helyettes lenni? Süti? Kérek. – mikor odaadtam neki a
bazárban vásárolt csokiminyonból egyet, folytatta. - Úgy sem akar senki
jelentkezni erre a posztra, rendben. – azzal kitipegett a teremből. Nathaniel
hitetlenkedve nézett rám, aztán megszólalt.
- Miért akarsz helyettes lenni?
- Mert segíteni akarok. Látom, hogy túl sok a munkád…
- Nem kell a segítséged! – kiabálta, én pedig összerezzentem, aztán elfogott a
düh. Két napja ismerem, segíteni akarok neki, erre leordítja a fejem. Csendben
fogtam magam, összeszedtem a cuccom, és kimentem a teremből. Bunkó… gondoltam,
majd nekimentem valakinek.
- Elmész a g… - szitkozódott a fiú, aztán mikor meglátott, elmosolyodott. –
Szia.
- Hová menjek? – kérdeztem mosolyogva, miközben felsegített.
- Velem sétálni. – válaszolta, azzal elvitt a tornaterembe. Közben végignéztem
rajta: magas volt, egy fejjel magasabb nálam, és eléggé izmos. Fekete haja nem
volt se túl rövid, de túl hosszú, a szemei pedig egy-két árnyalattal
világosabbak voltak, mint a Nathanielé. De miért is hasonlítanám hozzá?
- Mi a neved? – zökkentett ki a gondolatmenetemből a fiú.
- Melissa. És a tiéd?
- Viktor.
Pár pillanatig kínos volt a csend köztünk, amit újból ő tört meg.
- Mit kerestél te a DÖK-teremben?
- Öhm… segítettem Nathanielnek, és elvileg én vagyok mától a helyettes. –
válaszoltam.
- Ó, hogy nem csak szép vagy, de okos is! Kitalálom… biokém.
- Honnan tudtad? – kérdeztem mosolyogva.
- Mert én matinfós vagyok és ráadásul hülye is.
Ezen addig nevettünk, míg meg nem hallottuk a csengőt. – ijedten összenéztünk,
aztán egyszerre, nevetve indultunk órára.
- Hányadikos vagy? – kérdeztem rohanás közben.
- 11.
- Hol lesz óránk?
- Itt – rántott be az „A” terembe, angol órára. A tanár még nem volt bent,
ezért csendben helyet foglaltunk és kipakoltunk. Sokan néztek minket, amitől
kissé zavarba jöttem, Nathaniel viszont még akkor sem nézett rám, mikor mellé
ültem, ez pedig még jobban zavart. A tanárnő nagyon aranyos volt, kiderült,
hogy ő Iris anyukája, és angolon kívül ő tartja az igazgatónővel felezve azokat
az órákat, amiken össze vagyunk vonva. Duplaangolunk volt, de jóformán csak
végigbeszéltük az időt, a nyárról volt szó. Irist nem nagyon kérdezte, ő csak
mosolyogva hallgatta a mi meséinket, de gondolom, az anyja mindent tud róla.
Első óra utáni szünetben Kennel beszélgettem.
- Boldog szülinapot! – ölelt át, és odaadott egy szatyrot. – Olyat hoztam,
amiről tudtam, hogy szükséged van rá.
A zacskóban egy piros doboz Mercit találtam, két mexikói chilis kukoricát, és
egy telefontokot, ami teljesen fekete volt, a hátulján pedig másmilyen
feketével (nem tudom elmagyarázni) volt egy egyszerű, de szép minta.
- Annyira aranyos vagy! – ugrottam rá, ami elég jól nézett ki, ugyanis egy
magasak vagyunk. Adtam az arcára egy puszit, és miközben a Mercit ettük együtt,
tovább beszélgettünk. Azt mondta, a padtársai szerelmesek egymásba (Jade és
Viola), de neki mondják, mert egymásnak nem merik. Következő szünetben akartuk
összeboronálni őket, de nem tudtuk, mert Nathaniel kihívott az udvarra.
- Sajnálom, hogy így kiakadtam. – mondta. – Csak… előtted Melody volt a
helyettes.
Nagyot sóhajtottam.
- Elmondanád végre, ki az a Melody? – itt már úgy véltem, hogy ő a következő
amerikai elnök, aki tizenkétszer volt a Holdon, ott ültetett paradicsomot, ami
a világ legegészségesebb paradicsoma lett, utána felfedezett 45, a Földhöz
hasonló bolygót, életet teremtett a Marson, létrehozta Elysiumot, miközben egy
TV-sorozatot forgatott a tenger alatti lényekről, és felnevelte egy család
nyolcas ikreit. Mindezt EGYSZERRE.
Nathaniel sóhajtott egyet.
- Jó, elmondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése