Nagyot
sóhajtottam, mikor Nathaniel kinyitotta az ajtót. Na, akkor… kezdődik. Az órát
az igazgatónő tartotta, s mint később kiderült, ő az osztályfőnökünk is. Nem
tudtam, hogy egy igazgató lehet osztályfőnök is, de rendben.
- Elnézést a késésért, tanárnő, csak elintéztük a papírokat. – szabadkozott
Nathaniel, mire a legtöbben „ÚÚÚ” hangot hallattak, egy szőke fiú még fel is
kiáltott, hogy „Na, ott dugás volt!”. Zavaromban lesütöttem a szememet és a
kezemet kezdtem tördelni. Ken meglökött kicsit, aztán biztatóan rám mosolygott.
Ettől kicsit jobb kedvem lett, és az igazgatónő felé pillantottam, aki éppen
idegbeteg fejet vágott, majd hamarosan ordítani kezdett, és újból normális
lett.
- CSENDET! HOGY LEHETTEK ILYENEK?! A két tanulónk most bemutatkozik. Kezdheted,
Melissa.
Zavarban voltam, és hadartam.
- Szóval… Melissa vagyok, nemrég költöztem ide a keresztanyámhoz… én…
- nem tudtam mit mondani, erre a tanárnő megkérte a diákokat, hogy kérdezzenek
tőlem, de előtte mindenki bemutatkozott. Kiderült, hogy a bunkó szőke gyerek Dake,
és a vörös hajú perverzet is megláttam a diákok között, akiről megtudtam, hogy
Castielnek hívják.
Egy vörös hajú lány, azt hiszem, Iris terelte el a figyelmemet a fiúkról.
- Milyen tanuló vagy? - kérdezte.
- Öhm, elég jó... a tavalyi átlagom 4,8 lett.
- Strééééber! - kiáltott be valaki.
- Nem az! - védett meg Ken.
- Kööööcsög! - kiabált be újból az a valaki, aztán rájöttem, hogy Dake az.
Felhúztam magam a bunkósságán, ezért megszólaltam.
- Ha még egyszer a szádra veszed Kent, lenyúzom a bőröd és megetetem anyáddal,
világos?
- Kisasszony, hogy beszél?! - csattant fel az igazgatónő.
- Bizonyára nem úgy értette. - védett meg Nathaniel, de nem nézett rám.
- További kérdés? - terelt az igazgatónő.
- Ez most valami vicc? - nézett rám rágózva egy szőke cicababa, de a
tekintetével meg tudott volna ölni. - Itt vagy te. Majdnem úgy nézel ki,
majdnem olyan okos vagy, és majdnem ugyanaz a neved, mint Melodynak! Hozzá ne
merj érni a bátyámhoz. - sziszegte, majd újból a körmeibe temetkezett.
- Amber... - szólt meggyötörten Nathaniel, de nem folytatta a vitát. Ken
bemutatkozása gyorsan lezajlott, mert mindenkit lefoglaltam én, meg az a
Melody, aki elvileg nem volt itt. Háromszemélyes padok voltak, az igazgatónő
Kent egy zöld hajú fiú és egy lila hajú lány mellé ültette, engem pedig az első
sorba Nathaniel és egy Charlotte nevű lány közé. Elvileg ebben a padban ülnek
az okosok. Na, szuper.
- Gyerekek, akkor diktálom az évi programot!
- Ki az az Évi? - kérdezte Dake, mire mindenki felnevetett. Ezt az alkalmat
használtam fel arra, hogy Nathaniel felé forduljak.
- Nem tudsz adni egy lapot? - néztem rá kiskutyaszemekkel, mire a fiú
mosolyogva megrázta a fejét, és adott egy vonalas papírt.
- Szétszórt vagy. - válaszolta.
- Ó, ne is mondd. Csak tolltartót és kaját hoztam - mutattam fel a dolgokat,
mire felcsillant a szeme. Hát, igen. Keresztanyu nem túl ügyes, már ami a
főzést illeti, de néhány egyszerű dolog mellett a
vajas-sonkás-sajtos-főttojásos-paprikás szendvics a specialitása. Mivel kettő
volt belőle, egyet Nathanielnek adtam.
- Nem fogadhatom el. - mondta.
- Má' mé' nem?
- Mert ez a tiéd.
- Cserébe majd órák után körbevezetsz a suliban, jó? - értetlen tekintetét
látva könyörgőre vettem a dolgot. - Légyszi, nem tudom, mi hol van, és te tűnsz
itt a legnormálisabbnak - mutattam Dake felé, akivel az igazgatónő ordibált,
így még a látókörünkbe került Amber, aki rágógumi-gömböt fújt, és Castiel, aki,
miközben a jelenetet videózta, a cigijét számolta az asztalon. Tizennégy volt
neki, még én is láttam. Úgy döntöttem, kicsit ismerkedek Charlotte-tal.
- Itt mindig ilyenek az órák? - kérdeztem vidáman.
- Ja.
- Biokémes vagy, vagy matinfós?
- Első.
- Itt laksz a városban?
- Ja - sóhajtott, jelezve, hogy untatom. Az igazgatónő eddigre visszaért az
íróasztalához, és diktálni kezdte az órarendünket, és az év menetét. Kiderült,
ami csak nekem és Kennek volt újdonság, hogy mindenkinek csatlakozni kell egy
klubhoz, és hogy a napok kicsit zsúfoltak, mert az iskola sok programot szervez
egy évben, és a tanév náluk egy héttel hamarabb lezárul. Azért amikor megláttam
az órarendem, nagyot nyeltem. Minden nap nyolc óra, kedden kilenc. Uramatyám.
Viszont minden nap volt egy tesink (hülye tanterv), és a péntekünk úgy volt
megcsinálva, hogy a nap második felében csak laza óráink voltak. És, mivel itt
a 11-esek választják ki a verébavatóra a feladatokat, az igazgatónő megkért
minket, hogy válasszunk néhány vicces próbát. Dake felkiáltott, hogy majd ő
szájba rúgja a lányokat a harmadik lábával, mire az igazgatónő ordítva elvette
tőle az ellenőrzőt, és kiküldött minket a szünetre. Egy csendes helyet akartam
magamnak, így leültem az egyetlen nagy fa mellett levő padra.
- Hali. – hallottam meg egy hangot, ami már ismerős volt, és mikor a hang
irányába néztem, megpillantottam Castielt.
- Ó, te vagy a mellbámulós perverz, igaz? – kérdeztem, mire értetlen arcot
vágott, én meg magyarázni kezdtem. – A buszról lejövet. Megbámultál.
- A Nirvanás pólódat néztem… - válaszolt unottan, mikor rájött, miről beszélek.
– Deszka vagy. Nem is tudnám a nem létező melleidet nézni.
- Pff… - ’válaszoltam’ szűkszavúan, mire Castiel terelni kezdte a témát.
- Hallgatsz Nirvanát?
- Hát… 1-2 számukat hallottam már…
- Habirocker. – röhögött, megszégyenítve engem.
- Nem! Csak… mindenevő vagyok. Mármint zene téren. Mindenkitől hallgatok 1-2
számot… - magyaráztam, Castiel pedig kiszedte a telefont a zsebemből, és a
zenelistát kezdte nézni, mielőtt bármit mondhattam volna. Pár perc múlva
visszaadta a telefont, és megszólalt:
- Jó, elmegy egynek.
- Mi az, hogy elmegy egynek? – csattantam fel.
- Nyugi már, Deszka! Olyan rossz zenék vannak a jók mellett, hogy nem mondhatok
jobbat.
A beszélgetésünket a csengő zavarta meg, így kelletlenül indultam a terem felé.
Séta közben viszont nekiütköztem egy szőke hajtömegnek.
- Eddig Nathaniel, most pedig Castiel?! SZÁLLJ LE RÓLUK! – visította Amber
(később rájöttem), és hogy hitelesebb legyen, csapkodott a lábával. Olyan volt,
mint egy beteg csibe, de nem szóltam semmit. Tovább akartam menni, az első két
lépésnél sikerült is, aztán erős kezek ragadtak meg a vállamon, és
visszarántottak eredeti helyemre. A kezek Amberhez tartoztak. Azta, nem
kezdenék ki vele! Ja, már mindegy.
- MEGÉRTETTED? –ordított az arcomba.
- Nyugi, ártalmatlan vagyok – tettem fel ártatlanul a kezeimet, de azért kicsit
féltem.
- Melodyra is azt hittem, hogy az… - sziszegte.
- Ki a jó anyám az a Melody? – kérdeztem, mivel már nagyon idegesített, hogy
mindenki erről a Melodyról beszél. Ki volt az? Valami szuper topmodell, aki jó
tanuló volt, énekesként is leelőzte Rihannát, miközben jótékonykodott az
etiópoknak, és még arra is volt ideje, hogy mindenkivel jó kapcsolatot ápoljon?
Miért van oda tőle mindenki?
- Mindegy. – zárta le Amber a beszélgetést, mielőtt bármit megtudhattam volna.
Pont végső csengőre értem be a terembe, és végigültem még 3 osztályfőnöki órát,
és gyalog, Nirvanát hallgatva indultam volna haza, de meghallottam magam mögött
egy csodás hangot.
- Akkor körbevezesselek?
Mosolyogva fordultam vissza.
- Az jó lenne.
Amíg sétáltunk Nathaniellel, inkább csak a suliról és a tanulmányokról esett
szó, viszont nagyon jól éreztem vele magam, de nem sokáig tudtunk beszélgetni,
mert a fiúnak sok munkája volt. Felajánlottam a segítségem, de Nathaniel azt
mondta, megoldja egyedül, szóval hazasétáltam.
- Megjöttem! – ’törtem be’ az ajtót, miután hazaértem.
- Szia! Na, milyen volt az első nap? – érdeklődött keresztanyu.
- Hát… egyből összevesztem egy bunkó sráccal és csajjal, de próbáltam
ismerkedni, csak… nem biztos, hogy a saját stílusom jóra vezetett – mosolyogtam
ártatlanul, mire keresztanyu szemforgatva elmosolyodott.
- Biztosan tetszettél nekik. Csak még nem tudják. Krumplifőzelék és fasírt jó
lesz vacsira?
- Tökéletes. – mondtam, aztán feltrappoltam a szobámba, és a gép elé ültem.
Égtek az ujjaim a vágytól, hogy egy rövid mesét írjak, így eleget téve a
kérésüknek, nyitottam egy új jegyzettömböt a másik 28 rövid történet mellé, és
megírtam egy lányról szóló történetet, aki az egész várost felkutatta egyetlen
bakancsért, és végül nagy nehezen megtalálta. Csodás mese. A gondolataimat
Porcica terelte el, a szürke, világoskék szemű, három hónapos kiscicám, aki az
ajtómat kapargatva nyávogott. Mosolyogva engedtem be, ő pedig egyből dorombolva
a kezeimbe bújt.
- Szia, te kis cuki! Hát mi újság? Jöttünk aludni? – kérdeztem a csukott szemű
kiscicát, aki már akkor elaludt, amikor a párnájára tettem.
- Ideje nekem is aludnom. – suttogtam Porcicának, aztán gyorsan lezuhanyoztam
és lefeküdtem aludni. Na, de ez nem így megy. Az ágyban fekve eszembe jutott a
facebook, és egyből be is jelentkeztem. Huszon akárhány ismerősnek jelölés.
Mivel mindenki neve ismerős volt kicsit, visszajelöltem őket, és észrevettem,
hogy az osztályban összesen 2 szerelmespár van. Egy Kim és egy Dajan nevű fiú
van együtt, meg Rosalya egy Leigh nevű fiúval, de ő nem az osztályba jár.
Legalábbis, ma nem láttam. Mikor rájöttem, hogy éhes vagyok, és még csak hét
óra, lerohantam az asztalhoz és addig szuggeráltam csillogó szemekkel
keresztanyut, míg le nem tett elém egy kis kaját. Krumplifőzelék. Nyami. Miután
megvacsoráztam, beszélgettem kicsit keresztanyuval, és felmentem a szobámba.
Megnéztem az e-mailjeimet, hogy írtak-e a szüleim, akik most Argentínában
vannak valami kutatáson, de csalódottan vettem észre, hogy a bejövő üzeneteim
között 1 szerepelt, az is valami fitnesz reklám. Nagyot sóhajtottam, és most
már tényleg elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése