Reggel
félig jó, félig pedig rosszkedvvel ébredtem. Fél hét előtt voltunk kb. 5
perccel, én pedig elcsoszogtam a fürdőszobába, és elvégeztem a folyóügyeimet.
Öt perc múlva visszamentem a szobámba kikapcsolni az ébresztőt. A hajamat nem
volt kedvem rendezgetni, és kicsit még mindig egyenes volt, szóval csak
átfésültem, és felkötöttem. A tust ma kihagytam, csak spiráloztam. Felvettem
egy fekete „No boy, no problem” feliratú felsőt egy rövidnadrággal és a
bakancsommal, és mivel keresztanyu már fent volt, megetettem Porcicát amíg a
szendvicsemet csinálta. Mikor mindenem megvolt, és elindulhattam, feltűnt, hogy
még csak hét óra. Váó. Ezek szerint gyors vagyok. Bementem Louis bácsi boltjába,
hogy vegyek egy kakaót, amit viszont ott láttam, nem nagyon tudtam feldolgozni.
A bácsi éppen azon nevetett, amit az igazgatónő (!!) mondott neki zavarában.
Gyorsan megvettem a kakaót, és elmentem a suliba. Negyed nyolc volt, szóval
benéztem a DÖK-terembe. Nathaniel nem volt ott, de elolvastam a teendőket.
Kérdőívet csinálni, hogy mi kellene a suliba, és néhány dolog fel volt sorolva.
Mivel egy köteg ilyen volt, fogtam egy dobozt, csináltam rá egy téglalap alakú lyukat,
hogy beleférjen, kiraktam a folyosó ajtaja mellé, ráírtam filccel, hogy
kérdőív, és nekiálltam a megérkező diákoknak osztogatni. Időközben Nathaniel is
visszatért, és miután ordított velem egy sort, hogy ezt nem így kellene, végül
rájött, hogy az ötletem jó, és rám hagyta. Volt néhány kedves ember (legtöbb az
én osztályomból), aki felajánlotta, hogy segít osztogatni. Szerintem ki is
osztottuk mindenkinek az első óra előtt, nálam legalábbis nem maradt egy lap
sem.
- Meglepi! – hallottam egy hangot pontosan magam mögött, mire ösztönösen
felsikítottam és hátrafordultam. Viktor jót nevetett rajtam, mire a karjára
csaptam, erre megsértődött. Én miért nem találom a közös hangot senkivel?
Szerencsére a fiú hamar megbékélt, szóval már hajolt is, hogy megcsókoljon.
- Suliban vagyunk. – nyögtem ki a számomra jó indokot, miközben eltoltam
magamtól.
- Nem érdekel – suttogta, és ettől a nemtörődöm stílustól annyira repkedni
kezdtek a pillangók a hasamban, hogy azt hittem, kirepülnek a számon. Mire
feleszméltem, ajkai már súrolták az enyémeket, de kibújtam a fiú karjai közül,
és határozottan megálltam vele szemben.
- Ne csináld! – mondtam, mire csalódott arccal nézett rám. Most tényleg
megsértődött…
- Szóval neked semmit nem jelentett a tegnap este? – kérdezte, és úgy nézett,
hogy majdnem összetört a szívem.
- Dehogynem jelentett! De még alig ismerlek, és…
- Én sem ismerlek, de képes lennék felvállalni, hogy tetszel! – kiabálta, mire
összerezzentem, és elfogott a düh. Volt régen egy pasim, ha mérges volt, mindig
velem ordibált. Visszanézve megalázott patkány lehettem. Hát, köszönöm, de
velem ezt nem fogja megcsinálni senki!
- Majd ha tudsz normálisan beszélni velem, hallgatlak. – mondtam kimérten a
fiúnak, és úgy sétáltam be a terembe, mintha semmi gondom nem lenne. Odabent viszont
nem a mi osztályunk volt. A teremből kilépve Viktor a bénaságom láttál
játékosan elmosolyodott, próbált volna békülni, és olyan aranyos volt a
mosolya, hogy megadtam magam.
- Vezess fel a biológia terembe, szolga. – játszottam a büszke királynőt, mire
megforgatta a szemeit, és elvigyorodott.
- Igenis, punk-királynő. – azzal felkapott az ölébe, és felvitt az emeleten,
egyenesen a teremig. – Majd ne meséld el a békaboncolást. – mosolygott, és
lement a lépcsőn. Hú, de izmos háta van… haraptam a számba, miközben ezen
gondolkodtam, és beléptem a terembe. Itt viszont párokban voltak az emberek, és
már mindenkinek volt párja. Illetve, Jadenek nem. Mellé álltam.
- Na, hogy megy a dolog Violával? – kérdeztem, mire elpirult.
- Jól, köszönjük a segítséget! Rajzolt nekem egy nárciszt. A kedvenc virágom a
nárcisz… - mondta a semmibe bámulva szerelmes arckifejezéssel, és hogy
mondandóját megerősítse, elő is vette a rajzot, és megmutatta. Nagyon szép
volt. Nem tudtam, hogy egy nárciszt ilyen szépen meg lehet rajzolni, de
Violának sikerült.
- Úgy hiányzik, mikor nincs itt… - szomorkodott Jade.
- Nyugi, annyi időtök lesz még egymásra, hogy talán meg is unod – böktem
oldalba, mire ijedten rám nézett, és megrázta a fejét. Jó, értem én, csodálatos
világukban úgy egymásba estek, hogy sosem fogják elhagyni egymást. Én viszont
csalódtam már annyit, hogy tudjam, úgyis mindennek vége egyszer. Na, de ne
sajnáltassuk itt magunkat. A dupla biosz után (ami inkább gyakorlati, mint
elméleti) nekünk egy matek jött, míg nekik egy kémia, és utána végre együtt
lehettünk egy földrajz órán. Ezt Iris anyukája tartotta, és nagyon jól
elvoltunk, jól tanítja ezt a csodálatosan unalmas tantárgyat. Félreértés ne
essék, semmi bajom a föcivel, csak egyszerűen annyira nem ragad meg a fejemben,
mint a kisgyerek a vizes csúszdán. De Iris anyukája képes volt úgy mondani,
hogy nem csak vicces volt, még könnyen is meg lehetett jegyezni, és nem olyan
volt, mint az előző földrajztanár, aki még földrajzon is mást mesélt, mint ami
a könyvben volt. Szóval, Iris anyukája
nagyon jól elmagyarázta a dolgokat, aminek örültem, de úgy láttam, a többiek
hozzá vannak szokva. Szuper, végre egy gimnázium, ahol nem sza… rosszak a
tanárok. Földrajz után irodalom jött, a szünetben pedig nekiálltam keresztanyu
szendvicsét enni.
- Van kajád? – hallottam meg magam mögött Viktort.
- Egyet haraphatsz – fordultam hozzá kicsavarodott pózban, és alig tudtam
megmozdulni. Kihasználva a lehetőséget, gyorsan közel hajolt hozzám, és az alsó
ajkamba harapott, aztán nyomott a számra egy puszit. Ijedten szétnéztem, hogy
látta-e valaki, de szinte alig voltunk a teremben, aki mégis, az felénk se
nézett.
- Nem a számból kell harapni! – szóltam rá Viktorra, mire csendben a
szendvicsembe harapott és kiment a teremből. Már megint megbántottam. De miért
olyan nehéz felfogni, hogy nem akarok már a harmadik nap smárolgatni valakivel
az iskolában?! Eldöntöttem, hogy nem megyek utána, nem fogom olyan miatt
kibékíteni, ami szerintem teljesen normális.
Megkerestem Kent, mert szükségem volt egy jó kis baráti beszélgetésre.
Irisszel beszélgetett, aki pont azt vázolta fel Kennek, hogy Castiel jól néz
ki.
- Tetszik neked? – kérdeztem odaérve.
- Hát, jó pasi. – válaszolt. Na, gondolom, Castiel meg nem a szerelemre menne,
majd beszélek vele, de nem most. Fáradtan nekidőltem Kennek, aki unalmában a
hajamat kezdte befonni. Hármasban beszélgettünk, míg be nem csengettek, aztán
indultunk nyelvtanra. Az órán semmi izgalmas nem történt, ahogy a következő két
francián sem, de ott jobban figyeltünk, mert a tanár azt mondta, hogy a legjobb
5 franciatudású elmehet Párizsba egy egy hetes táborba. Órák után Viktor, mint
mindig, megkeresett, mikor pont Castiellel beszéltem arról, hogy randizzon
Irisszel. De miért is mondom, hogy „mint mindig”? Ez még csak a második nap.
- Ma hová megyünk? – kérdeztem vágyakozó tekintetét látva.
- Ma egy jót sze…
A pofonom beléfojtotta a szót. Még mit nem! Perverz bunkó! A fiú hitetlenkedve
nézett rám.
- Azt akartam mondani, szekerezünk a városban, miközben akár fagyizhatnánk is.
De már mindegy. – válaszolt megbántva, és kiindult a kapun. Kezdtem rájönni,
hogy inkább én vagyok a perverz, nem a fiúk. Castiellel is ez volt…
- Ne haragudj, félreértettem! – indultam Viktor után. Első bocsánatkérés. Hát
ezen is túlestünk. A fiú olyan hirtelen állt meg, hogy nekiütköztem, és majdnem
bevertem a fejem a vállába.
- Te valahogy mindig, mindenen megsértődsz. Velem van bajod? Akkor azt mondd! –
kért bánatos hangon, és tovább akart menni, de megfogtam a kezét.
- Szeretném, ha elmennénk.
- Én már nem.
Miközben Viktor távolodó alakját néztem, azon gondolkodtam, hogy ilyenkor mit
szoktak tenni. Menjek még utána? Vagy eleget próbálkoztam? Az elsőt
választottam. Rohantam a fiú után, és a hátára ugrottam.
- Vigyél el egy randira, most! Vigyééél el! – visítottam, mint egy hisztis
picsa, Viktor pedig leszedett magáról, és szembefordult velem.
- Még egy ilyen hiszti, és soha többé nem viszlek sehová! – arcán játékos
mosoly bujkált. Kibékültünk.
- Nem ígérek semmit.
Az út elejét csendben tettük meg, aztán szinte egyszerre eredt meg a nyelvünk.
Mindenről beszéltünk, nagyon jókat nevettünk, és tényleg jól éreztem magam.
Ilyen már rég volt. Persze Kennel mindig jól elvagyok, de randira gondoltam.
Kiderült, hogy Viktorral mindketten a vanília-csoki-málna fagyit preferáljuk,
és a fiú, mikor a fagyishoz értünk, meg is parancsolta, hogy minimum
háromgömbös fagyit kérjek. Hiába mondtam, hogy nagyon lassan eszem, és rám fog
olvadni, nem érdekelte. Ő négygömböset evett, és a rázkódó szekéren ezt öröm
volt nézni. A kezem mindentől ragacsos volt, a fagyis nyelvemmel pedig
lehetetlen volt megtisztítani. Nem érdekelt, belekentem a pólómba, ami eléggé
meg is látszott, de inkább ő, mint én.
- Azt mondod, egy pasi problémát jelent? – szuggerálta Viktor vigyorogva a
pólómat.
- Én csak azt mondom, hogy… igen, ezt. – válaszoltam, mire a fiú az ölébe
húzott, és a nyakamra lehelt, amitől kirázott a hideg.
- Még most is probléma vagyok? – furcsa arccal fordultam felé.
- Egy pasiról beszéltünk. Te nem vagy probléma. – jelentettem ki, mire a fiú
felhúzta a szemöldökét.
- Miért, én nem vagyok pasi?
Hopp, nem így értettem.
- Dehogynem! Csak te… más vagy. – válaszoltam.
- Remélem, jó értelemben – nevette el magát kissé zavarban a srác.
- A legjobban. – suttogtam, és hagytam, hogy a fiú szemei elvesszenek az
enyémben, ajkai boldog mosolyra húzódjanak, és a tarkómnál fogva, magához húzva
megcsókoljon. A szekerezés hamar véget ért ezután, de a maradék időben a fiú
vállának dőlve, kezeinket összekulcsolva bámultuk Londont. Kézen fogva sétáltunk
a házunkhoz, és egy csókkal váltunk el egymástól.
- Holnap találkozunk – mosolyogtam rá végül, és beléptem az ajtón. Keresztanya
nem volt itthon, szóval felmentem a szobámba, és tanulni kezdtem, ami azért
volt nehéz, mert Porcica minden lappal játszott, amikor lapoztam. Végül addig
simogattam, míg elaludt, így könnyebb volt a ’csodás’ anyagra figyelni.
- Az ilyen kiscicákat fogom meggyógyítani, mint amilyen te vagy. – simogattam a
cicus puha hasát. – Minden cuki állatkát meggyógyítok.
- Megjöttem! – hallottam lent Agathat, szóval lementem, és nekiálltam segíteni
a főzésben, miközben beszélgettünk. Az illatra kicsivel később Porcica is
lejött, akinek adtam egy kis vacsit, majd nem sokkal később mi is
elfogyasztottuk azt keresztanyuval.
- Na, milyen a suIi? – érdeklődött, miközben egy villányi lasagnét tolt a
szájába. – Fiúk?
Biztos olyan bugyután mosolyoghattam, mint Viola és Jade, mert Agatha néni
elvigyorodott.
- Na? – sürgetett.
- Van egy fiú… a neve Viktor. Az osztálytársam… vagyis félig. Más tagozatba jár,
de vannak közös óráink. Nagyon aranyos…
- Mikor mutatod be? – kérdezte izgatottan keresztanyu, szóval megbeszéltük,
hogy pénteken átjön Viktor, és mi csinálunk vacsit, mert Agatha néni
péntekenként sokáig dolgozik. Még beszélgettünk, de mikor anyuékra terelődött a
szó, inkább megköszöntem a vacsorát, felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, és
álomra hajtottam a fejem. Még félálomban kaptam egy SMS-t. Fáradtan néztem, és
kiderült, hogy kettőt is kaptam, csak az előzőt 2 órával ezelőtt, Nathanieltől,
de előbb a későbbit kezdtem olvasni, mert az Viktortól volt.
„Csodás volt ma Veled <3”
Visszaírtam neki, aztán elolvastam a Nathaniel üzenetét is.
„Holnap nem tudnál fél hét-hét felé
jönni? Segítened kellene…”
Fáradtan fúrtam a párnámba a fejem. Hisz, alig van időm aludni… mert az azért
100%, hogy segítek Nathanielnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése