8. Fejezet - Ő itt Viktor

Sziasztok!:)
Szeretnék reklámozni nektek egy blogot, amiből már 4 fejezet fent van.:)
http://dalmaparis.blogspot.hu/
Nézzetek be, ha szeretnétek!:)

Szerencsétlenül álltam az ajtóban. Mit mondjak neki? Hogy gyere be? Elég hülyén hangzana egy olyannak, akinek most vertem be a húga képét, nem?
Szerencsére a fiú megkönnyítette a dolgom, egyszerűen bejött, lerúgta a cipőjét és ordítani kezdett, miután becsapta az ajtót.
- Te nem vagy normális! – járkált a nappaliban, én pedig csak álltam egy helyben, mint egy zombi. – Kitört egy foga! Műfogat kell neki csináltatnunk! Tiszta véraláfutás az arca, egy helyen kicsit megrepedt az állkapcsa! A haja fésülés után egy helyen tincsekben jött ki! És miért?! Egy rossz szóért!
A fiú minden egyes szava késszúrás volt a szívembe. Borzalmas volt hallgatni, és tudni, hogy ezt én tettem, még rosszabb. Mintha megszállt volna valami – de tudtam, hogy nem. Csak szimplán Amberen töltöttem ki minden dühöm.
- Feljelentetek? – kérdeztem remegő hangon. Nem féltem tőle, igazából tudtam, hogy a válasz igen lesz, csak még mindig nem fogtam fel a tettem. A fiú hangja ellágyult, és egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Nem. Megbeszéltük Amberrel, hogy nem mondjuk el a teljes igazat a szüleinknek, beadjuk, hogy elesett… sőt, az osztály segítségével még arra is rávettem az igazgatót, hogy ne csapjon ki téged. Csak két hét felfüggesztetted van.
- Micsoda? Mi… miért tettétek? – néztem hitetlenkedve Nathanielre. Biztosan hazudik… Amber nem ment volna bele.
- Akár hiszed, akár nem, a húgom nem rosszindulatú. Ahj, te annyira… akkora egy idióta vagy.
- Nem is haragszol? – remegett meg a szám. Most komolyan itt áll, előttem, ahelyett, hogy a húgára vigyázna?
- De, nagyon is haragszom. Csak… átérzem a dolgot.
Hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Egy köszönöm annyira kevés lett volna. Mennyit tett értem, pedig én a helyében megöltem volna magamat! Mielőtt végiggondolhattam volna, mit teszek, a tarkójánál fogva magamhoz húztam Nathanielt, és megcsókoltam. A szája nagyon puha volt, de sós, miután a könnyeim elérték, és eláztatták az egész arcát. Kezeket éreztem a derekamon, és kipattantak a szemeim. Visszacsókol! Most éppen Nathaniellel csókolózok!
Percekig álltunk egymásba gabalyodva, míg Agatha néni haza nem jött.
- Ó, ő lenne Viktor? – nézett Nathanielre. A fejemre csaptam, miután szétrebbentünk. Ma kellett volna főznünk!
- Nem, ő egy… barátom – habogtam, míg a fiú a cipőjét vette.
- Látom – mondta huncutul keresztanya, de hagyta, hogy Nat egy gyors elköszönés után kilépjen az ajtón, aztán izgatottan felém fordult, de mikor meglátta a kisírt szemeimet, leültetett egy asztalhoz. Mindent elmondtam neki. Hogy mit tett Amber, mit tettem én, mi lett Viktorral, mit mondott az igazgatónő, mit intézett el nekem Nathaniel, és miért lett így a csók. Agatha néni figyelmesen hallgatott, majd amikor befejeztem, vett egy mély levegőt, és percekig ordítozott velem. Mikor befejezte, csendben elmondta, hogy nem baj, a lényeg, hogy mától nagyon rendes legyek, és tanuljak ebben a két hétben is. Aztán felmehettem a szobámba. Porcicát simogatva kezdtem megnyugodni. Örültem, hogy minden megoldódott, és, bár tudtam, hogy hülyeség, írtam egy bocsánatkérő üzenetet Ambernek, amiben leírtam MINDENT, ami bennem volt. Tudtam, hogy semmi értelme… de ettől egy kicsit megkönnyebbültem.
- Ó, Porcica, miért vagyok ekkora idióta? – emeltem égnek a cicám, aztán a hasamra tettem, és simogatni kezdtem. A kisállat nem adott választ, bár, igazság szerint, nem is vártam, mivel normális vagyok. Félig.
A csengőhangomra ébredtem morogva. Elaludtam volna? Elég valószínű. Az egyre hangosabb telefonom felé nyúltam. Hajnali három volt. A készülékem csak egy telefonszámot mutatott. Ki az a bátor idióta, aki ilyenkor mer keresni?!
- Mi van?! – szóltam halkan, de annál indulatosabban a telefonba.
- Viktor vagyok. – jött a válasz. – Gyere ki.
Még volt rajtam ruha, szóval csak a bakancsomat kaptam magamra, mikor kiléptem az ajtón. A fiúval szembetalálva eszembe jutott, hogy a szemeim valószínűleg sírástól dagadtak, a hajamon pedig 100%, hogy tönkrement a konty. Talán még a suliban. Idegesen kiszedtem a hajgumit a hajamból, és a fiút kezdtem vizslatni. Hosszú melegítő volt rajta, egy fekete póló és egy szürke, a nadrágjával egyszínű pulóver. Én kicsit fáztam a rövidnadrágomban és az ujjatlanomban, de nem akartam, hogy Viktor észrevegye.
- Szia. – mondtam halkan. Fogalmam sem volt, mi van most velünk, szóval a bakancsomat nézegettem.
- Sajnálom – szólt a fiú, én pedig ráemeltem a meglepett tekintetem. – Nem kellett volna ezt mondanom Kenről.
- Én is sajnálom a kirohanásom… - újból sírni kezdtem, pedig azt hittem, a könnyeim már régen elfogytak. Viktor magához ölelt, és mikor megérezte, hogy a hidegtől remegek, úgy ölelt tovább, hogy bebújtatott a pulcsijába. A könnyeim eláztatták a pólóját, de a kihullott könnycseppekkel a lelkem is megkönnyebbült. – Annyira jó, hogy itt vagy – suttogtam a mellkasába, mire ő a fejemre nyomott egy puszit.
- Mindig itt leszek neked.
Az ég nagyot dörrent, és szakadni kezdett az eső. Néhány elvetemült szomszéd, aki ilyenkor még fent volt, és gépezett vagy TV-t nézett, most káromkodva állhatott fel, ugyanis egyszerre ment el mindenhol az áram.
- Ez durva – mondta Viktor, én pedig megragadtam a kezét, és behúztam a házba. Mindenünk tiszta víz lett, szóval gyorsan beküldtem a fiút a fürdőszobámba, hogy vegyen le magáról minden vizes cuccot, és elindultam valami száraz pólót keresni neki. A spájzban voltak eldobozolva keresztanyu egy exének a cuccai, ezek közül kiszedtem egy „Védd a fákat, egyél hódot!” feliratú zöld pólót, és beadtam a fiúnak az ajtón keresztül. Pár pillanat múlva halk nevetést hallottam, majd a fiú egy, a méreténél egy-két számmal nagyobb pólóban kilépett a fürdőből. A különbség, hogy ez a póló neki egy centivel a csípője alá ért, nekem pedig a combom közepéig érne. Ekkor már én is egy körülbelül ilyen pólóban voltam, és vigyorogva néztem az ágyamról Viktort.
- Írtam SMS-t, anyuéknak, hogy ma nem alszom otthon. – jelentette ki, mire elnevettem magam.
- És nem meglepő ez nekik hajnali fél 4-kor? – kérdeztem.
- Á, mindig ezt csinálom. – vigyorgott „hazudok, nyugi” fejjel.  Megpaskoltam magam mellett az ágyat, a fiú pedig mellém ült.
- Nem nézünk meg egy filmet? – kérdezte, és mikor felé fordultam, az arca csak néhány centire volt az enyémtől. Ajkai hívogattak, főleg, mikor a fiú megharapta őket. Egy rövid csókot adtam Viktornak, mire csillogó szemekkel rám nézett.
- Akkor szent a béke?
- Szent a béke. – mosolyogtam rá. Ezután elhatároztuk, hogy megnézzük az Insidious – A gonosz házát, szóval letöltöttem, és a sötétben a laptopomon néztük a filmet. Még jó, hogy teljesen fel volt töltve, különben ba… nem tudnánk filmet nézni. Egyébként nem félek a horroroktól, de ettől nagyon megijedtem. Úgy szorítottam Viktor kezét néha (volt, hogy ő is az enyémet, na nesze, bátorság), hogy elfehéredtek az ujjaim, és felsóhajtottam, mikor a film véget ért.
- Pisilnem kell – szólaltam meg pár perc után.
- Akkor menj ki – válaszolt Viktor. De azért ez nem ilyen egyszerű!
- Félek.
- Hát, pedig én nem foglak elkísérni, ugyanis én is félek. – jött a válasz, mire majdnem elnevettem magam, de féltem, hogy valami démoni meghallja. Lassan osontam ki WC-re, utána pedig rohantam is vissza, Viktorra ugrottam, és a mellkasába fúrtam a fejem.
- Ez meleg volt – jelentettem ki.
- Hát persze, hogy az volt – kuncogott a fiú, és a keze a derekamra csúszott. Lemásztam róla, és elterültem az ágyon. Már hat óra volt, szinte teljesen világos. Lehúztam a redőnyt, így alig jutott be fény. Az eső még most is kopogott a tetőn, szóval a szekrényből előszedtem még egy takarót és párnát, aztán befeküdtem az ágyba.
- Nyolckor felkelsz, és hazamész – szóltam a fiúnak, mert nem akartam, hogy Agatha néni itt lássa.
- Oké. – szólt a fiú, aztán közelebb húzott magához, és megcsókolt. A hajába túrtam, és viszonoztam a dolgot, amitől felbátorodott, és megmarkolta a fenekem. Egy puszival befejeztem a csókunkat, és a fiúra mosolyogtam.
- Jó éjszakát. – suttogtam.
- Jó éjt.
A kellemes sötétség körülvett, miután a fiúhoz bújtam, és lehunytam a szemem. Álmomban anyával és apával sétáltam egy parkban, ahol kiskutyák játszottak egymással. Meg akartam simogatni az egyiket, de elszaladt. Utána futottam, de a kiskutya gyorsabb volt nálam. Ne már, kutyus! – nyavalyogtam, de nekiütköztem valakinek. Agatha nénikémnek.
- Jó reggelt, Melissa! Csináltam reggeli… - aztán pár pillanat csend, és rájöttem, hogy már nem álmodok, főleg, amikor Agatha néni folytatta a mondatát. – Ő meg kicsoda?!
Egyszerre ültünk fel Viktorral és rájöttünk, hogy nem keltünk fel az ébresztőre. Próbáltam angyalian a nagynénémre nézni, és a fiúra mutattam.
- Jó reggelt, Agatha néni! Ő itt Viktor, a barátom.