2015. június 19., péntek

Liebster Blog Award

Nem gondoltam, hogy ezen az oldalon meg fog még jelenni valami - de azért ez elég fontos dolog számomra.
A blog ugyanis megkapta az első díját! :)
Képzeljétek el, amikor valaki szétnéz a blogján, "úristen, elegem van az írásból, nem vagyok elég jó" érzésekkel, és megpillantja a díját, amit valószínűleg (remélhetőleg) azért kapott, mert valamennyire tehetséges - nagyon jó érzés.



Ezt a díjat bloggerek adják bloggereknek, jelentése: a legjobb blog.
                                                             
Szabályok:
Írd le hogy kitől kaptad!
Írj magadról 10 dolgot!
Válaszolj 10 kérdésre!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küldd tovább 10 embernek!

A díjjal Kármen Lutamo (Alison története) ajándékozott meg. :)


Ahogy a másik blogomon, itt is előbb a kérdésekre válaszolnék, mert ugyanazt a technikát fogom alkalmazni.

1) Miért kezdtél el blogolni? 11 évesen úgy gondoltam, világot váltok az irományaimmal - ez elmaradt. :D
2) Sok blogot olvasol? Sajnos már egyet sem.
3) Volt már olyan, hogy abba akartad hagyni az írást? Jelenleg is éppen ilyen válságban szenvedek.
4) Hova szeretnél eljutni az életed során? Nem akarok az országban maradni, de egyelőre nincsenek konkrét terveim.
5) Mi a három legfontosabb dolog a számodra? Anya és a húgom (őket egynek veszem), a baráti társaságom/barátom, a munka sikere
6) Hogyan győzöd le a félelmeidet? Sehogy. Képtelen vagyok rá.:)
7) Napsütés vagy eső? A kettő egyszerre elég jó :D
8) Mi a hobbid? (többet is írhatsz) Nem is tudom... az írás, de szeretek lovagolni is.
9) Mi az ami rettentően irritál? Engem? A helyes kérdés az, hogy mi nem? :D
10) Van több blogod is? Igen, sok blogot írtam már.

10 things of me:
1., Biztos vagyok benne, hogy az előbbi pár szót helytelenül írtam le, vagy van vele valami, ugyanis angolból borzalmas vagyok.:D
2., Imádok buszon ülve zenét hallgatni.
3., Debrecenben tanulok, de nem ott lakom, hanem koliban, és azóta nem vagyok olyan finnyás, mint régen - aki kolis, egyébként sem lehet az, ha nem akar éhen halni.:D
4., Nagyon szeretek énekelni.
5., Anyu is nagyon szeret énekelni, és az ő anyukája is. Mama egyszer volt fiatalkorában tehetségkutatón is.
6., Fárasztó vagyok. (Ide pl. azt akartam írni, hogy hat, megérett a meggy. Értitek már?)
7., Alig jártam még Pesten. Ha a tanulmányi kirándulásokat nem számítjuk, kétszer, lassan 16 év alatt.
8., Márciusban argentin cserediák lakott nálam. Nem igazán bírtuk egymást, de minden reggel együtt utáltuk az embereket a buszmegállóban.
9., Ezen a blogon szabadabbnak, másabbnak érzem magam, mint az új blogomon.
10., És, ahogy már máshol is említettem, sosem fejezek be semmit, ahogy ezt sem fogom. Remélem, nem sértek meg vele senkit.

Még egyszer szeretném megköszönni a díjat! :))

2015. január 18., vasárnap

46. Fejezet - Farsangi bál 2.0

Nos, akkor itt is az utolsó fejezet, amivel lezárom Melissa és Nathaniel történetét. Jó olvasást hozzá!:)
Mindenesetre ne aggódjatok, nem fogok eltűnni, a szavazás alapján február hetedikén felkerül a prológus az új blogomhoz, aztán rá két hétre pedig az első fejezet.:)


Akkor értünk az iskola parkolójához, amikor Castielék az utolsó számukat játszották. Az iskola előtt állt néhány rendőr, szóval áldottam az eget, amiért én alul jöttem, és nem úgy mentem el a rendőrbácsik előtt, hogy előtte már jól meghúztam Amber házipálinkáját. Lassan bepakoltuk Arminnal és ChiNoMimivel a cuccokat a színpadhoz, de a tömegtől ez eleinte elég nehézkesen ment. Armin és a barátnője (gyengébbek kedvéért igen, az ChiNoMimi) elkezdték a fiúk mögött összerakni a dolgokat, addig pedig beszaladtam az öltözőbe, és magamra kaptam azt a sötétkék, egy oldalt pántos miniruhát, amit az este folyamán szándékoztam hordani. Éppen ki akartam lépni az ajtón, amikor Deborah lépett be rajta. Rózsaszín ruhája gusztustalanul ki volt vágva mindenhol, de a csúnya fogsora jobban megrémített, mikor rám vigyorgott.
- Nem tűnsz olyan szomorúnak.
- Tényleg volt olyan gyengeelméjű, aki téged hozott el a bálra? – kérdeztem keserűen nevetve, és kimentem az öltözőből. A fiúk akkor végeztek, szóval könnyen felkerültem a színpadra, mert a megszámlálhatatlan lánysereg követte a fiúkat, a többiek meg elmentek, gondolom, átöltözni. Az utolsó két év DÖK-ösei, Melody, ChiNoMimi, és később Nathaniel segített az asztalról a puncsot és a gyümölcsleveket alkoholra cserélni, és a színpad mögötti alkoholt pedig puncsra és gyümölcslére váltani. Egyszerűen: megcseréltük a piát az asztalon és a színpad mögött. Mikor ezzel végeztünk, Armin rájött, hogy kell akkor mixelni, és ennek annyira megörült, hogy abba sem hagyta a zenélést. A többiek elmentek átöltözni, én pedig addig kimentem a mixerekért. Megtudtam, hogy a rendőrök azért voltak itt, mert az igazgató öccse az, és ő vitte haza az igazgatónőt meg Louist. Hát, oké… A mixerek nem sokkal később megjöttek (mind a négy, pedig csak hármat kértünk), és mikor megmagyaráztam az őröknek, hogy nekik miért nem kell belépő, végre beengedték őket és elfoglalhatták a helyüket az asztaloknál. Hamarosan a zenére visszatért a már csak feleekkora tömeg, és nekiálltunk bulizni. Úgy éreztem, hogy valami kiment a fejemből, ami hamarosan be is ugrott – a kocsikulcsot még nem adtam vissza Dimitrinek! Megkerestem hát, és visszaszolgáltattam neki a járműnyitót és beindítót egyben. Szóval… a kocsikulcsot. Aztán kértem az egyik mixertől egy Sex on the beach-et, és már csak pár korty volt, mikor a kedvenc számom mixét hallottam meg Armintól. Na, akkor gyorsan felhörpintettem a piám, és rohantam táncolni, az sem érdekelt, hogy teljesen egyedül. A zene végén azonban megzavart valaki.
- Muszáj beszélnem veled. – mondta Nathaniel. Mivel sikerült Armint DJ-nek használnom, boldognak éreztem magam, szóval úgy döntöttem, a pornós Nattel is kedves leszek. De jó ez az új becenév… Pornós Nat. Rímel arra, hogy… Pornós Nat.
Az említett személy megfogta a csuklómat, és a tornateremből áthúzott a kertész-klubba. Nagyon hideg volt, vacogtam, de akkor a fiú elővett egy kulcsot, és kinyitotta az üvegházat. A sor legvégére indultunk, és Nathaniel végig hapcizott.
- Tudod, allergiás vagyok a pollenre…
- Akkor miért ide hoztál?
- A végén nincsenek olyan virágok.
Hát, rendben… Hátul valami fényt láttam, és hamarosan feltűnt, hogy a növények közötti soron le volt terítve egy pokróc. Semmi más, csak egy darab pokróc. Nathaniel leült rá.
- Gondoltam, ne álljunk… - habogta. Csendben leültem mellé, és bámultam őt. Annyira zavarban volt, hogy a kezét tördelte és a pokróc szélét hajtogatta. Nem sokkal később azonban előkapott egy kosarat. Felnyitotta a tetejét, és átlásztó dobozba, vagy hogy mondjam, pakolt rántott húst és rizst vett elő. A gyomrom nagyot kordult, azt jelezve, hogy jó lesz, ha azt a dobozt most sürgősen megkapom. Nathaniel elnevette magát a korgó gyomromon, gondolom, ettől gyengébbnek tűntem, és nem félt attól, hogy leharapom a fejét. Felém nyújtotta a dobozt, amit felnyitottam, és a benne levő villával enni kezdtem. A húst haraptam, de teljesen mindegy, mert borzasztó éhes voltam. Annyira a mai bálra koncentráltam, hogy jóformán még enni is elfelejtettem. De nem baj, ezt nem késő bepótolni… 
Miután mindent betakarítottam, Nathaniel adott teát is (még jó meleg volt, nyami), aztán elővett egy tortát. Kicsi volt, és CICA alakú! Nem hiszem el, hogy ilyen aranyos velem…
- Ez cukiiiii! – tapsoltam, mint egy öt éves, és a tortát néztem. Igazából a cicának csak a feje volt ’megtortásítva’, de borzasztó aranyosan nézett ki. Nathaiel vágott belőle két szeletet, azt megettük, de aztán tele lettünk, szóval a maradékot visszatettük a kosárba, amibe a rizst ügyesen beborítottam.
- Várj, ott csokis a szád – mondta Nathaniel, mikor már megint egymással szemben ültünk. Lassan a számhoz nyúlt, és ujjbegyével leszedte a csokidarabkát az alsó ajkamról. Micsoda intim pillanat…
- Figyelj. Beszéltem Amberrel, ő pedig azt a videót mondja nekem folyamatosan, amit neked küldtek és állítólag én meg Melody vagyunk rajta. Megmutatnád? Ugyanis nekem ilyen téren soha, semmi közöm nem volt a csajhoz.
- Valakihez pedig biztos volt… különben… hogy lettél volna olyan gyakorlott… a… a… - zavaromban inkább a telefonomban kutattam az archivált üzenetek között. Hamar meglett a videó, amitől összeszorult a szívem. Nathaniel közelebb húzott magához.
- Az, hogy ügyes voltam, nem jelenti azt, hogy tapasztalt is. Bízz bennem!
- Ezt pont te mondod? – kérdeztem, mire ő mosolyogva megrázta a fejét. A kezébe adtam a telefonomat, miután elindítottam a videót. Igyekeztem nem figyelni a nyögésekre és a sóhajokra, Nathaniel ugyanis elég sokáig nézte a felvételt. Mikor leállította, az arcomat a két keze közé vette, és annyira közel került hozzám, hogy a szánk csak pár centire volt egymástól.
- Te hülye! – mondta vigyorogva. Értetlenül megráztam a fejem. Most meg mi van? Nathaniel folytatta. – Sosem hordtam olyan ruhákat, Melodynak sosem volt vállig érő rövid haja. A fiú hátán nem voltak foltok, pedig nekem még lettek volna. A csaj lábán van egy tetkó, Melodyén nincs. És nem meglepő, hogy a fejüket közelről sosem veszik? Honnan voltál te ebben olyan biztos? Meg egyébként is… Londonban már sehol nincs olyan tábla, amire krétával írnak. Mindenhol interaktív van, meg filctollas… de nem krétás. Illetve, két suliban még van, de abba a legalja nép jár, a fal mállik, a tábla félig le van szakadva, és sosem nézett ki így. Mellesleg, ha tovább nézted volna egy kicsit, rájöttél volna, hogy ezek rohadtul németek… és utoljára, ami a legjobban felidegesített… nekem nem is olyan kicsi!
- Ó. – csak ennyit tudtam kinyögni. – De mit vártál? Hogy nézzem végig?
- Jó lett volna, te butus – Nathaniel nevetve a karjai közé húzott, én pedig megkönnyebbülten átöleltem. Hát egyikőnk sem tett rosszat a másiknak… Deborah képes volt még most is kavarni. Hú, de nyakonvágnám egy péklapáttal… Vagy várj! Meg is teszem. Csak előtte Nathaniellel idebent még…
Az aktusunk után kipirulva ráncigáltuk fel magunkra a ruhát, és mikor már normálisan néztünk ki – rúzsom már nem volt -, visszamentünk a tánctérre. Nagyon jól éreztük magunkat ketten, az egész estét együtt töltöttük, vedeltünk, táncoltunk, csókolóztunk, és mindent, amit két szerelmes csinál. Úgy éreztem, az életem végre sínen van. Amber egy csomó képet csinált rólunk, de az a kedvencem, amikor Nathaniel hajol, hogy megcsókoljon, Castiel pedig ad neki egy tockost. Jut eszembe – Castiel és Nathaniel kibékültek, mivel rájöttek, hogy Deborah miatt nem éri meg veszekedni. Így persze kiderült, hogy egy csomó ciki dolgot tudnak egymásról, amit nekünk elmeséltek, és undorodva nevettünk rajtuk. Hajnali háromkor Nathaniellel kimentünk az udvarra.
- El kell mondanom még valamit.
Bólintottam.
- Tudod, van Anglia másik felében egy nagyon jó biosz-kémiás bentlakásos suli, ahová Melody jár…
Újabb bólintás.
- És hogy apám neked köszönheően sokkal jobban figyel rám…
Bólintás.
- És… így… beadta oda a jelentkezésem. 
Nem értettem, mi folyik körülöttem. Már megint nem lehetek boldog?!
- Itt akarsz hagyni?! – sipítottam. – Szeretlek, érted?! Te pedig itt akarsz hagyni?! Szerelmes vagyok beléd, és tudom, hogy kettőnk között van valami… erre… erre…
Választ sem várva elrohantam.


~ fél év múlva ~



- Jó lenne, ha a szerelmesek is rám figyelnének!
A barátommal belemosolyogtunk a kamerába, aztán felsikítottam, mert ő belelökött a tengerbe.
- Ezt még megkeserülöd! – kergettem nevetve.
- Ahhoz el kell kapnod, nyuszi – kacsintott, amikoris rávetettem magam, és mindketten a vízben landoltunk. A puha homokban ülve csókolózni kezdtünk, míg Kentin el nem kezdett minket vízipisztollyak lövöldözni.
- Éhes vagyok. – jött oda hozzánk. – És még a tulajdon pasim sem akar jönni velem.
Alexyre néztünk, aki gondtalanul napozott. A haját kifakította a nap, és olyan barna volt, mint egy… fa.
Jó hasonlat, Melissa, tapsot neked…
- Mi feláldozzuk magunkat – jelentettem be, és megvártam, amíg a szerelmem feltápászkodik a földről, a kezemet fogva felhúz, és Kentin után visz. Jót ettünk, és a végén, fagyizás közben lefényképeztem a két fiút.


Mert hogy ki a szerelmem? Ez a szőke idióta, aki úgy gondolta, még utoljára húzni fogja az agyam.
Esze ágában nem volt elmenni, a jelentkezést egyből visszavonta, és tudatta az apjával, hogy őt az az iskola nem érdekli, mert velem akar maradni. Mondhatom, jó nagy pofont kapott ezért tőlem, de az utolsó egy órában is sikerült annyit innunk együtt, hogy másnap együtt hányjunk. Aztán pedig… mindent együtt csináljunk. Mert összejöttünk. Dimitri és Melody is összejöttek, ők távkapcsolattal kezdenek, Deborah pedig úgy eltakarodott az iskolából, miután a tömeg előtt jól felképeltem és mindenki kinevette, hogy öröm volt nézni.
Nem vagyunk Nathaniellel álompár a suliban – úgy hívnak minket, hogy stérberék -, de kit érdekel, amikor a legjobb barátaink tudják, hogy ugyanolyan hülyék vagyunk, mint ők? A nyárnak hamarosan vége, és mi visszatérünk a Sweet Amorisba, végzősként. Végighajtjuk ezt az évet, aztán én elköltözöm Chicagoba, mert ott van egy nagyon jó egyetem. Persze, csak ha felvesznek. És csak ha Nathaniel is jön velem. Ugyanoda fogjuk beadni a jelentkezésünket, és együtt fogunk lakni egy albérletben. Az egyetem után megpróbálunk orvosként elhelyezkedni valahol, és úgy tervezzük, hogy családot alapítunk. Miután összeházasodtunk, szülök neki egy darab gyereket, mert mindketten olyan borzalmas személyiségek leszünk, hogy elég lesz egy gyereket felnevelnünk. Az öreg Porcica ott lesz a babánkkal minden pillanatban, és vigyázni fog rá. Aztán a mi gyerekünk is felnő, ahogyan mi tettük, és elmegy egyetemre, neki is családja lesz. De sosem leszek magányos, mert Nathaniel velem fog élni. Amíg én hetven évesen kötögetek, addig ő a boltban lesz, hogy vegyen nekem cérnát, tűt, fonalat, meg mindent, amivel kötögetni szoktak. Még nem tudok kötni, de majd megtanulok… Mindig Nathaniel fog főzni, mert rohadt ügyes, én pedig majd takarítok. Teljes összhang lesz köztünk, csakúgy, mint most.
Ezek határozott tervek, és én biztos vagyok benne, hogy mind sikerülni fog. Mert ez nem csak gyerekszerelem…


2015. január 10., szombat

45. Fejezet - Farsangi bál

A hajamat begöndörítettem, és felkaptam a fekete magassarkúmat. A sminkem a ruhámhoz illően a tuson, ceruzán és spirálon kívül még sötétkék szemhéjfesték volt. Maga a ruha egyébként a földig ért, derékig szűk volt, sötétkék selyem anyagú, és úgy nézett ki, mintha az anyagot egymásba fonták volna. Deréktól lefelé kissé kibővült, és valami könnyű, sötétkék anyagból fodrok díszítették az egész szoknyarészt. Borzasztóan tetszett. Dimitri fekete öltönyt vett fel, fehér felsővel, és csak azért jött velem vásárolni, hogy a ruhám színéhez megfelelő nyakkendőt válasszon. Így az értelemszerűen sötétkék volt.
Most az egyszer ő sem késett, szóval szájfényt kentem a számra, és megmutattam magam Tinának.
- Á-á. – rázta meg a fejét mosolyogva, és letötölte a szájfényt. A helyére vörös rúzst kent, amitől a szám még nagyobbnak és szexibbnek tűnt.
- Így már jobb. – mosolygott, mire átöleltem.
- Köszönöm.
A második dudálásra felvettem a fekete dzsekim, és kiléptem a csípős, februári levegőre.
- Azta, most annyira jól nézel ki, hogy szívesen kikezdenék veled – vigyorgott egy fütyülés után Dimitri, amikor végre beültem a kocsiba.
- Meg ne próbáld. De azért te is kitettél magadért. Most normálisnak tűnsz. – a haját persze leengedve hagyta, de nagyon jól mutatott rajta a sötét öltöny. Hamar az iskolához értünk, és engem nosztalgikus érzések fogtak el. Két hónapja még Viktorral jöttem ide, és Amber kint várt Nathaniellel… végülis, most csak a pasik változtak. Én Dimitrivel jöttem, szőke barátnőm pedig a pasijával, Castiellel várt kint. Még szerencse, hogy már nincs hó…
Dimitri leparkolt az iskola előtt, aztán kiszálltunk, és Amberékhez sétáltunk. Viszonylag gyorsan mentem, mert a cipőm sarka nem haladta meg a 15 centit, sőt, még platformos is volt, és annyiszor volt már rajtam, hogy szinte kényelmesnek lehetett mondani.
- Lehetne, hogy egyszer ne késsetek? Rohadt hideg van – sziszegte Castiel, akinek látszódott a lehelete, mikor megvilágította a lámpa.
- Bocsi – vigyorogtam. - Tina tíz percen keresztül igazgatta Kentin haját, mielőtt elment Alexyért. Szerinted velem mit csinált?
- És melyikük öltözik lánynak? – látva a szúrós tekintetemet, Castiel inkáb befogta, és megkérdezte, nem megyünk-e be.
Egyébként az igazgatónő nem engedte, hogy kilépjek a DÖK-ből, és büntetésből, amiért ki akartam, nekem kellett intézni a farsangi bál 2.0-t.
És hogy mi az a farsangi bál 2.0?
Nos, elmondom én, hogy miért ez a bál a legkedveltebb az összes téli bál közül. A farsangi bálnak két része van. Az 1.0-ban szép báli ruhát kapunk magunkra, eljövünk, puncsot iszogatunk vagy Louis által kevert alkoholmentes gyümölcskoktélt, táncolunk egy lejátszási lista néhány pörgős, és néhány lassú zenéjére, jól érezzük magunkat, egészen 10-ig. 10 és fél 12 között Castiel, Lysander és Viktor az én felkomferálásommal elkápráztatnak mindenkit a gólyáktók kezdve a végzősökig, aztán a kilencedik és tizedik osztály szépen hazamegy. Innen kezdődik a farsangi bál 2.0. Fél órán keresztül megy az átöltözés a lányoknak miniruhába, a puncsot felváltjuk borra és vodkára, Louis koktél-standjához jön három mixer, akik igazi, alkoholos koktélokat kevernek nekünk, és jön egy DJ, aki borzasztó jó számokat csinál. Egyszerűen olyan jó szokott lenni a hangulat, hogy 18 életévet betöltöttek elég magas pénzösszegű belépővel bejuthatnak, de ezzel kint két testőr foglalkozik. A tanárok ilyenkor már lelépnek, és az ilyen bulikon, ha nem rúgsz be annyira, hogy reggel minimum a fejed fájjon, akkor a következő buliig piszkálnak. Általában azért a csoport több mint fele hányni szokott (vagy aznap, vagy másnap), szóval elég durva lehet. Nekem ezt Rosalya mesélte, szóval nagyon izgatottan vártam az estét. Ezeken a bálokon igazából nincs olyan gimnazista, aki ne akarna részt venni.
Odabent már rengetegen voltunk (kétszáz-akárhányan, nem is tudom, hogy férünk be, de hát csak beférünk), és kellemes hangulat uralkodott mindenhol. A kilencedikesek izgatottan járkáltak punccsal a kezükben, de én is annyira izgultam, mint ők. Még sosem voltam farsangi bálon, de ez elég szupernek tűnt. Az utam egyből Louishoz vezetett, és kértem tőle egy Green koktélt. Hamar megittam az almás finomságot, ami nagyon jól esett izgatott lelkemnek. A hangfalakból a Fly Project – Musicája szólt, én pedig elmosolyodtam. Már megint nosztalgiázunk…
- Elég hamar el akartál hagyni – huppant le mellém Dimitri.
- Dehogy, csak szomjas voltam – mutattam a koktélomra.
- Almaszörp? – vigyorgott.
- Green koktél – javítottam ki, felhúzva az orrom. – És Louis nagyon jól csinálja.
- Jó, hogy mondod, beszélek már az én drága nagybátyámmal – azzal egyedül hagyott a lelátón. Na, ki hagy el kit?
Azért nem sokáig maradtam egyedül, a semmiből előkerült Nina, akit a fesztiválon láttam legutoljára, és szorosan megölelt. Annyira szorosan, hogy éreztem a gerincem ropogását. Kellemes volt…
- Lysander megkért, hogy legyek a barátnője! Nélküled nem ment volna! Köszönöm! – mondta, és még egyszer megszorított, majd elszaladt. Elmosolyodtam a hiperaktívságán és a naivságán. Vajon ő mennyit fog komolyodni Lysander mellett?
Éppen Amberrel beszélgettem, mikor valaki hátulról átölelt. Hosszú, barna tincseiről egyből rájöttem, ki az.
- Miért ölelgetsz? – fordultam szembe mosolyogva Dimitrivel.
- Csak… miért, nem ölelgethetem a páromat? – kérdezte, de kissé túljátszotta a meglepettséget.
- Hol vannak Melodyék? – jött tőlem a kérdés, mire Dimitri arra mutatott.
Melody gyönyörűszép, tengerkék térdig testre feszülő, onnan pedig szétálló selyemruhát vett fel, amit csipke borított. Mellette Nathanielf fekete szmokingban és nyakkendőben állt, fehér inggel. Úgy látom, ő nem akart annyira összeöltözni, mint az én párom. Na, de kit is érdekelnek ők? Legyenek boldogak…
- Van valami alkoholod? – kérdeztem Dimitrit.
- Még nincs.
Láttam, ahogyan a pár felénk közeledik.
- És cigid?
- Az van, de nem is cigizel…
- Nem baj, adj!
- Hova is tettem…
Dimitri addig kutakodott, míg Nathanielék túl közel értek.
- Hagyjad! – mondtam, és elindultam egy óriási kerülővel a puncsért, hogy addig se legyek a pornópár közelében. Amber ott beszélgetett Irisszel, és amikor meglátott, odajött hozzám.
- Mi lelt téged? Sápadt vagy, mint a beteg hóember!
- Á… csak láttam őket.
- És?
- Melody rohadt jól néz ki.
- Tessék, ez jól fog jönni – tartotta felém Amber a piakulacsát. Nagyot húztam belőle, aztán egyből a puncsomból is. Ugyanis az apja házipálinkája volt abban az ártatlan kulacsban. Szerencsére a stresszt kissé feloldotta, de a torkom égett tőle. Nem gond, legalább már nem leszek annyira ideges, ha meglátom…
- Melissa, beszélhetnénk?
… Nathanielt. Gyorsan a telefonomra néztem – 9:55. Ó, drága telefon, megmentettél…
- Most nem – vágtam rá, és gyors léptekkel a színpadra mentem. Türelmesen megvártam, hogy a számnak vége legyen, aztán leállítottam a lejátszási listát. Lebiggyesztettem a szám – kár, a kedvencem jött volna utána…
- Jó estét mindenkinek! – szóltam a mikrofonba. Síri csend fogadott. – Ugyan, hát ennyire érzitek jól magatokat?
Ez hatott, mindenki kiabálni kezdett, én pedig kissé felbátorodva szóltam újra a mikrofonba.
- Hát akkor hadd fokozzam az élvezeteket! Most a színpadra hívok három borzasztó helyes és szívdobogtató ifjút. Lysander, Castiel, Viktor, vonszoljátok ide magatokat! Lányok, van egy rossz hírem: aki eddig nem tudta, mindhárom foglalt.
Nagy fúj rázta meg a helyet, mikor a fiúk feljöttek, és a hangszereiket az erősítőkbe dugták. Hát, igen, a barátnő a hírnév megfosztója, vagy mi…
- Következzen hát a Black Angels!
Nagy tapsvihar szólt a fiúknak, mikor lementem a színpadról, és már a lépcsőn hallottam ütemes zenéjüket, Lysander hangja szólt a fülemben, nagyon tehetséges és ezt senki sem cáfolhatja meg. Örültem, mert Nathaniel feladata most az volt, hogy a bandáról egy képet mindhárom fiú aláírásával szétosszon a rajongók között, szóval szerencsére nem volt rám ideje. Melody eközben a párommal beszélgetett, de én nem voltam akkora veréb, hogy közéjük furakodjak. A zenekart Viktor miatt nem akartam hallani, a tömegben pedig Nathaniel miatt nem akartam maradni, így hát fogtam magamnak egy koktélt, felvettem a dzsekimet és kimentem az udvarra.
Lassan iszogattam valami meleg koktélt – inkább teát, - aztán, mivel már nagyon fáztam, a telefonomra néztem. A fiúk már egy órája játszottak, szóval még egy óra múlva kezdődik a buli. Felhívtam a DJ-t, csak hogy minden rendben legyen.
- Szia, T-rex (borzasztó név), akkor fél órán belül itt vagy? – szóltam a telefonba, mikor a DJ beleszólt.
- Ma? Basszus, én nem tudtam, hogy ma van, teljesen kiment a fejemből, annyira bocsi…
- MICSODA?! – de addigra kinyomta. Teljesen kétségbe estem, és minden DJ-t felhívtam, akit csak ismertem, de már mindnek dolga volt, vagy csak simán nem ér rá. Berontottam a tornaterembe, és megkerestem Kentint. Ő meg tud nyugtatni, és nekem most arra van szükségem.
- Segíts! – ordítottam a nagy hangzavarban a meleg barátom fülébe.
- Mi az? – kérdezte.
- Nem jön a DJ!
- Én tudok valakit! – szállt be a beszélgetésbe Alexy is.
- Kit?
- Armint! Ott smárol ChiNoMimivel – mutatott a lelátóra. Mint akit gyilkos kerget, úgy rohantam fel Arminhoz, és csillogó szemekkel bámultam, míg harmadjára meg nem kérdezte, hogy miért nézek így.
- Lenne kedved éjféltől hajnali négyig zenéket keverni itt? – kérdeztem, mire felcsillant a szeme.
- Igen, király! Szaladjunk haza a cuccaimért! Ki tud vezetni?
Mivel ChiNoMimi és Armin taxival jöttek, csak megzavartam Dimitri és Melody csókját azzal, hogy elvettem a páromtól a kocsija kulcsát. Hát így jár az, aki ’megcsal’…
Mivel csak nekem volt jogsim, elvezettem Arminék házáig, és vártam, hogy mindent bepakoljon. Mikor tele volt keverő cuccokkal a kocsi, ő megint bement, és negyed órán keresztül nem jött vissza.
- Megkeresed? – kértem ChiNoMimit, mire ő bólintott, és bement a házba. Hamar visszajött Arminnal, aki azt mondta, hogy nincsenek meg a zenék, amiket kevernie kellene. Úgy döntöttünk, hogy akkor majd azt keveri, amik a suliban vannak. A kérdés csak az volt, hogy odaéünk-e időben?

2015. január 3., szombat

44. Fejezet - Vége mindennek

Sziasztok!:3 Kikerült egy szavazás oldalra a következő blogomról, amiről nemsokára többet tudhattok meg, szavazzatok!:)
FIGYELEM: ez a fejezet 14+ :)


- Te jó ég! Ha nem ismernélek már majdnem 18 éve, most zavarban lennék.
Mi, nem érdekelve minket, hogy hány évesek vagyunk, sőt, az sem, hogy erről mit gondolnának mások, együtt zuhanyoztunk Kentinnel. Ruha alatt tényleg végignézhettem az izmain, és vigyorra húztam a szám.
- Szerintem még kellene gyúrnom – rántotta meg a vállát a meleg barátom.
- Szerintem meg nem, mert úgy néznél ki, mint azok a durva testépítők. Meg… Alexynek így is tetszel.
Kentin elpirult, és a lábujjait kezdte pásztázni.
- Igen, tíz van. – mondtam vigyorogva, mire ő felnézett rám.
- Ha-ha. Tudom.
Miután megtörölköztünk, és felöltöztünk pizsamába (bugyi-póló – Kentinnek csak egy alsó a félreértések elkerülése végett), és nekiálltunk azon gondolkodni, hogy milyen mesét nézzünk. Amíg Kentin lement popcornért és vadmálnás üdítőért, addig a telefonján akartam filmet keresni. Eléggé meglepődtem, mikor megláttam a telefonján a hátteret.
Mikor feljött, még mindig tanácstalanul nézegettem a fotót.
- Öhm… nem említetted, hogy összejöttetek. – mondtam szemrehányóan, de próbáltam feldolgozni a képet. Örülök a boldogságuknak, meg minden, de… hát, nem tudom. Nekem ez olyan furcsa.
- Pedig… de. Armin csinálta a képet… Jó, mi?
- Hát… aha…- bólogattam, mivel Kentin olyan boldognak tűnt. Együtt úgy döntöttünk, hogy nézzük meg a Croodékat. 
Nem mondok semmit, csak hogy szétnevettük az egész életünket, és miután elaludtunk, hamarosan arra keltem, hogy Kentin álmában az ujjaimat harapdálja és morog. Mikor sikerült ezt befejeznie, azt nyöszörögte, hogy „barlang”, és bebújt a takarója alá. Ez után sikerült elaludnom, de akkor meg egy rohadt SMS keltett fel.
„Igaz, sokat hazudtam. De van egy igazi bizonyítékom. Nézd csak meg a facebookod! ;)”
Nem tudtam, hogy ezt most Melody-e, vagy ki a… szóval, ki, ezért felmentem a facebookomra.
Majdnem eltaláltam, Deborah volt. És egy videót küldött…
Az első fél perc után nem voltam képes tovább nézni. Egy tanteremben játszódó, pornófilm-szerű videót láthattam, teljesen véletlenül egy Melody és egy Nathaniel kinézetű emberről, akik olyan 1-2 évvel lehettek fiatalabbak a mostani énjüknél. Földhöz vágtam a telefont, amitől a nyögések nem szűntek meg. Visítva zokogni kezdtem, és csapkodtam a párnát, meg rúgdostam a takarót. Kentin hamarosan felkelt, és idegesen kérdezte, hogy mi van. A telefonra mutattam, és kiabáltam.
- Kapcsold ki! Kapcsold már ki!
A videó hamar megszűnt, és Kentin Deborah üzenetét az archiváltak közé tette. Fél órán keresztül nyugtatott, míg a végső fáradtságtól elaludtam. Reggel a kedvemhez hasonlóan öltöztem fel: vasalt haj, ami mégis csapzott hatást kelt, fekete, Evanescence feliratú pulóvert, fekete cicanacit és bakancsot. Mint mindig, most is csak a szememet sminkeltem ki, de azt nagyon (szemceruza, szemhéjtus, szempillaspirál). Elhatároztam, hogy ma nem fogok sírni, erős leszek még akkor is, amikor meglátom Nathanielt.
A suliban úgy mentem neki, mintha gyűlölnénk egymást, és már akkor is szorított a torkom. Persze ezt Nathaniel nem hagyta szó nélkül, nem túl durván, de határozottan levitt a pincébe.
- Mi a baj? – kérdezte, miközben gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva. Ahogy megpillantottam aggódó, aranybarna szemeit, megtörtem. Rázkódó vállakkal, zokogva álltam neki kiabálni.
- Te… hazudtál nekem! Azt mondtad, előttem sosem feküdtél le senkivel… de hazudtál… miért csinálod ezt?! És még fel is vetted videóra… megőrülök – a plafont bámulva pislogtam, hogy a könnyeim elálljanak, kettőt töröltem az arcomon és elindultam a mosdóba, nem érdekelt Nathaniel kiabálása. Amikor kezével körbefonta a csuklómat, „Hagyjál!” felkiáltással kicibáltam magam a szorításából, és tovább szaladtam. Megnyugodtam, hogy a női mosdóba nem követ.
- Ennyire felzaklattalak tegnap? – kérdezte Deborah. A mosdóban cigizett, meg sem látszott rajta, hogy zavarja a tény, hogy mindenki utálja az iskolában. Úgy látom, még mindig itt maradt játszani.
- Igen. És akkor most örülsz? 
- Eléggé. De hidd el, nem csak neked hazudnak az emberek… - játékos vigyorra húzta a száját. – Ilyen az élet, szivi.
Mikor Deborah kiment a mosdóból, így erőt vettem magamon, és rendbetettem a sminkemet. Igaza van. Ilyen az élet… minek siránkozni Nathaniel miatt? Együtt sem voltunk soha! Az órákat végigültem Dakota mellett, aki nem piszkált, hogy kifejezze mélységes bocsánatát, és minden óra tizedik perceiben elém tett egy kocka csokit. Azt eszegetve, görcsösen próbáltam figyelni a tananyagra, és mindent írtam a füzetembe, csak azt nem értettem, hogy miről van szó. Szünetekben Kentinnel és Alexyvel voltam, akik nem bánták, hogy megzavarom a szerelmüket. Ambernek elmeséltem a videót, szóval őrködött, és amikor csak a közelembe akart jönni a bátyja, rávetette magát és visított. Délután pedig nagy döntést hoztam. Először elmentem a szomszéd bazárba, ahol Dimitri dolgozott, mert tudtam, hogy Melodynak tetszik, és elhívtam a farsangi bálba. Mindenki más foglalt volt, ő meg amúgy sem csúnya srác, és jelenleg valami hülyeség miatt rosszban vannak Viktorral, szóval szerencsére az ő közelébe se fogok kerülni. Dimitri elfogadta a meghívást, és mivel imád bálokon ízlésesen megjelenni (ezt eddig még csak nem is sejtettem), megbeszéltük, hogy holnap találkozunk, és együtt veszünk magunknak ruhát. Mikor ezt megbeszéltük, elindultam még valamit elintézni.
- Igen? – szólt az igazgató, amikor bekopogtam az ajtaján.
- Jó napot, Melissa vagyok. – léptem be a kisméretű irodába. A levegő el volt használva, és Totó ürülékétől bűzlött.
- Mit szeretne?
- Szeretnék kilépni a DÖK-ből.

2014. december 27., szombat

43. Fejezet - Elköltözöm

~ Melissa szemszöge ~

Utálom a fehér színt.
Mikor lassan kinyitottam a kórházban a szemem, csipogást hallottam, és az a rohadt infúzió szúrta a kezem. Mikor teljesen magamhoz tértem, ki akartam cibálni.
- Ne csináld. – szólt egy ismerős hang. Odafordítottam a fejem (nagyon lassan, mert zúgott), és megláttam Kentint.
- Vége a sulinak? – csak ennyit tudtam kinyögni.
- És minden másnak is. – mosolygott, én pedig megijedtem.
- Micsoda? Meghaltam, és a mennyben kórházban vagyok? Vagy ez nem is a menny?! Pedig én nem voltam olyan rossz lány!
- Idióta! – nevetett fel Kentin. – Úgy értem, nagyon is kezd tisztázódni a Deborah-Melody dolog, ami miatt napok óta sírsz nekem.
- Miért?
- Ezt majd Dakota vagy Nathaniel elmeséli.
- Egyikkel sem akarok beszélni… - nyöszörögtem gyengén. – Amúgy meg… hogy kerültem ide?
- Úgy, te bolond, hogy nem ettél meg ittál szinte semmit! Hogy képzeled ezt? Na, gyere… - azzal a kezembe nyomott egy műanyag dobozt. Amikor kinyitottam, krumplipürét láttam meg, beledarabolt rántott hússal. Mindet megettem, azaz úgy kebeleztem be, mint valami tank, aztán jóízűen (és ’nőiesen’) büfögtem egyet. Kentin kinevetett, aztán felállt.
- Na, de mennem kell, Nathaniel kint vár téged.
- Várj! – szóltam utána.
- Igen?
- Anyáék egy hetet késnek, Agatha nénivel pedig összevesztem, addig… költözhetek hozzátok?
- Ha ilyen angyalian nézel, akkor igen – vigyorgott rám Kentin, és kilépett az ajtón. Hamarosan Nathaniel vette át a meleg barátom helyét. Csendben leült mellém, és zavartan fészkelődött, míg elkezdett beszélni.
- Szia.
- Nem mondanál valami mást?! – üvöltöttem, mint egy hülye. Most már elég erős voltam ahhoz, hogy visítsak.
- Sajnálom… - habogta.
- Kit érdekel?! – azért lenyugodtam. Eszemben sem állt Őt elüldözni. – Miért jöttél?
- Kiderült, hogy Deborah kavart be mindenkinek, és ezt Melody is bevallotta….

~ Peggy szemszöge ~

- Hoztam egy kis meglepetést! Dakota és Melissa viszonyáról! – vigyorgott rám Deborah, és megmutatta a két részletet a felvételből.
- Deb. Én megkaptam az egész felvételt… azt mondtad, szaftos sztorikat kreálsz nekem. De így?! Mindenkinek bekavartál! Köszönöm, de nem kell a többi sztorid. Sőt, te sem.

~ Melissa szemszöge ~

- … szóval most Deborah és Melody kavarásával van tele az egész újság. De leginkább Deborahéval.
- És veled mi van? – kérdeztem.
- Csalódtam Melodyban. Tényleg neked volt igazad…
- Na, látod! És egyszerűen képtelen voltál felfogni! Tudod, hogy eshet ez valakinek, aki szeret téged?! Csalódást okoztál! Pedig megígérted… megígérted, hogy meg fogjuk oldani! – kiabáltam, és elkezdtem zokogni. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam…
Nathaniel lehajtotta a fejét, és megszorította a kezemet.
- Sajnálom… - de mást nem mondott. Megráztam a fejem.
- Hagyjuk.
Nathaniel hamarosan elment, és Melody jött be a helyére. A szám megrándult, de más nem jelezte a dühömet.
- Szia… - mondta halkan.
- Szia. – hangom hidegséget tükrözött.
- Azért jöttem, hogy elmondjam, sajnálom. Tudom, hogy nem vagy köteles megbocsátani, és nem ment fel az, hogy Deborah kényszerített. Ha vigasztal, mindenki rajtam nevet…
- Nem vigasztal.
- Meg fogsz nekem bocsátani? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Mit bocsátanék meg? Hogy Nathaniel téged válaszott? Mit kell azon… - de félbeszakított.
- Bekavartam nektek. Egyébként is, szinte csak rólad beszélt. Nehogy az hidd, hogy nem szeret téged… csak hülye, és féltékennyé akart tenni. Aztán meg… semmi – rázta meg a fejét.
- Mi az a semmi? – érdeklődtem.
- Ezt nem nekem kell elmondanom. De akkor nem haragszol?
- Kicsit…
- Sosem fogsz megbocsátani?
- Jaj, honnan tudjam? – csattantam fel.
- H…hoztam neked csokit… - azzal felém nyújtott egy milkát.
- Mindent megbocsájtottam.
Hamarosan Melody helyét is újból más vette át… pontosabban Dakota.
- Bocsi. – mondta meghunyászkodva. – Charlotte is kidobott. Boris pedig szobafogságra ítélt. Nyugodt vagy?
- HOGY LENNÉK NYUGODT, AMIKOR DEBORAH MIATT KICSESZTÉL VELEM ÉS TÖNKRE AKARTÁL TENNI?!
- Sajnálom…
- Nézd a rohadt karom! – mutattam felé, amin, bár nem nagyon, de lila foltok látszódtak.
- Hoztam csokit…
- Nem kell a k*rva csokid!
- Jaj, ne már. Meddig fogsz még haragudni? – biggyesztette le aranyosan a száját, amit teljesen figyelmen kívül hagytam.
- Ameddig akarok. Lehet, hogy örökre! – Dake úgy megijedt, mintha csak azt mondtam volna, hogy este befestem a haját feketére és két oldalt lenyírom, közben pedig leborotválom a fél szemöldökét is kisminkelem. Alkoholos filccel, és vízhatlan sminkekkel.
- Elmehetsz – válaszoltam pökhendi módon. – A fiú felállt, de az ajtónál még visszafordult.
- Mikor aludtál, Borisék itt voltak. Tettek be neked kaját a fiókba.
Így kerültem ki a kórházból tele hassal, miután elvégeztek rajtam egy rakat vizsgálatot. Hazasétáltam (mivel nagykorú vagyok, nem kellett felhívom Agatha néniéket), aztán előkerestem a bőröndjeimet és elkezdtem befelé pakolni a ruháimat. Amikor a szennyest és a szárítót is kiválogattam, és félig készen voltam a szobámmal, halk kopogást hallottam az ajtón.
- Gyere – szóltam, és folytattam a pakolást. Lassan Agatha néni belépett az ajtón, és figyelte a ténykedésemet.
- Nem kell elmenned. Sajnálom, hogy így viselkedtem…
Felálltam, és szembefordultam keresztanyuval. Elmosolyodtam.
- Nincsen semmi baj. Tudom, hogy Dakotával úgysem fogok soha kijönni. Itt maradok a városban, majd találkozunk, meg minden…
- Nem tarthatlak vissza, ugye? - szomorkás mosolyra húzta a száját, mire odaléptem hozzá, és átöleltem.
- Nem.
Pár óra múlva már Tináéknál voltam, és együtt néztem vele és Kentinnel régi videókat a nosztalgiázás kedvéért, kezünkben egy-egy forró csokival.

2014. december 21., vasárnap

42. Fejezet - Kit hívsz meg a bálra?

Sziasztok!
Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt rész, de nagyon összejött minden, szóval rendbe kellett magamban tennem a dolgokat, meg vizsgám is volt, de mindegy, most újult erővel itt vagyok, és remélem, meg lesztek elégedve ezzel a fejezettel is.:)
Jó olvasást !:)


~ Melissa szemszöge ~

Úgy keltem fel a hat óra ébresztőre, mint valami nyúzott… zokni. Négykézláb másztam el abba a fürdőszobába, amit közösen használunk Dakotával. Fúj… Telelocsoltam az arcomat hideg vízzel, amitől a január végére való tekintettel összerezzentem. Nagyon hideg volt, szóval visszaosontam a szobámba, és magamra kaptam a fehér mamuszomat és a köntösömet. A telefonom újabb ébresztőbe kezdett, szóval gyorsan odafordítottam a fejem, ami a szemeimnek borzasztóan fájt. Megdörzsöltem hát őket, és szép, lassú mozdulatokkal nyomtam ki az ébresztőt. Lassan visszacsoszogtam a fürdőszobába, és miután kifésültem a méteres hosszúságú hajamat, felkötöttem, mert elfelejtettem tegnap megmosni, és így túlságosan a fejemre tapadt. Felvettem valami ruhát, amiben nem fogok megfagyni, és filozofikus gondolatokkal pakoltam be a táskámba. Amber írt egy SMS-t még este, hogy próbált rólam beszélni Nathaniellel, de azt mondta, nem ér rá, mert sok a dolga. Még akkor sem szólt semmit, amikor Amber konkrétan nekiszorította a falnak, ebből pedig arra következtettem, hogy igazán nem számítok neki semmit. A torkom szorítani kezdett, a szemembe pedig könnyek szöktek, amikor visszagondoltam azokra az estékre, amiket együtt töltöttünk Párizsban. Bár sosem szerettem volna belé…
A felfedezés, mint villám hasított a fejembe – eddig úgy gondoltam, hogy csak tetszik, és az együtt töltött idő miatt olyan furcsa közöttünk minden… De most, hogy úgy érzem, elveszíthetem, rájöttem, hogy szerelmes vagyok belé.
Még letörtebben, de kicsit biztosabban magamban léptem ki a szobából, ahol egy vadbaromba ütköztem.

- Hé, cica, úgy hallottam, már nincsen pasid. Szerintem Charlotte sem bánná, ha…
- Takarodj innen! – rivalltam rá, és ellöktem magamtól Dakotát. Ő persze ezt nem hagyta annyiban, durván a fenekembe markolt, és visszahúzott magához. Nos, én azzal a lendülettel felképeltem, kitéptem magam a szorításából, és elindulta lefelé. Dake, mint valami idióta, visszarángatott ugyanoda, ahonnan elindultunk, és a falnak nyomva elkezdett csókolgatni. Valahogy sikerült a gyenge pontjába rúgnom, amikoris összegörnyedt.
- Hagyj békén! – kiabáltam, mire kinyílt a szomszédos ajtó, és Agatha néni kilépett rajta Borisszal.
- Hát itt meg mi folyik? Mit csináltál Dakotával? – kérdezte keresztanya szemrehányón.
- Molesztált! Elkezdett fogdosni, meg csókolgatni… - mentegetőztem.
- Nem igaz – nyöszörgött a földről Dakota. – Csak még mindig haragszik rám…
- Ez hazugság! – kérleltem Agatha nénit, hogy higgyen nekem. Sikertelenül.
- Nem, Melissa! Mit képzelsz te? Itt vendégeskedsz, és ezt a hála?! – közben Dake felállt, és úgy vigyorgott rám, hogy csak én lássam. A mocsok… - Tudod, mit?! Ha nem vagy képes együtt lakni velünk, elmehetsz!
- El is megyek! Nem tudom, hogy ebben a tetves városban hol fogok ellakni, de tudod mit? Szarok rá! Nem hiszem el, hogy nem tudsz hinni nekem! Legyél boldog…
Kiléptem az ajtón, és a kezemen levő piros foltokat bámultam, amiket Dakota rángatása okozott. Ahol csak piros volt a karom, ott égett a bőröm.
A könnyeimmel küszködve rohantam az iskolába, reménykedtem, hogy ott végre megnyugodhatok. Ha máshogy nem, akkor a DÖK-teremben végzett munkával. Ahogy viszont beléptem oda…
Melody az asztalon ült, a lába között Nathaniel állt. Arcuk pár centire volt egymástól, nagyon meghitt pillanat volt. Annyira figyelték egymást, hogy azt sem vették észre, ahogyan benyitok. 
Egy világ tört össze bennem. Hát ilyen érzés az, ha veszítesz. Ilyen, amikor minden ellened fordul, és te nem tudsz ellene tenni semmit. Mert ki vagy te? Senki. Ki vagy te Neki? Senki. Becsaptam magam mögött az ajtót, és nem tudtam, hová menjek. A lelki fájdalomtól, amit éreztem, szédülni kezdtem és tántorogva sétáltam az udvar ajtajáig, amikoris Nathaniel kilépett a DÖK-teremből. 
- Melissa? Kértelek, hogy ne gyere pár napig.
- Csak… én csak… segíteni akartam egy kis papírmunkában. Meg… a farsangi bál, amire a lányok hívják a fiúkat…
- Most Melody segít helyetted. Aludhatsz addig… és a helyedre is ő ülne kicsit… addig… ülhetsz Dakotával. És… Melody már meghívott.
„Ülhetsz Dakotával… Melody segít helyetted… Ne gyere pár napig…”
Megfordult körülöttem a világ. Üljek Dakota mellé, aki tönkretette az életemet… Melody segít helyettem, aki tönkretette az életemet… Ne menjek pár napig, így tönkremegy az életem…
Erős ütést éreztem a térdemnél, ahogyan összecsuklottam, aztán elsötétült körülöttem minden. Utoljára még Nathaniel homályos alakját láttam, ahogy elindul felém…

~ írói szemszög ~

- Nem voltál túlságosan szigorú vele? – kérdezte Boris a menyasszonyától. Dakota nemrég indult el az iskolába, de a pár otthon maradt, hogy átbeszéljék a reggeli incidenst.
- De hát láttad, hogy Dakota a földön volt, Melissa pedig állt… - Agatha a saját igazát akarta védeni, de már ő sem volt biztos magában.
- Azért Dake sem egy jó fiú. Múltkor is elbánt Melissával. Lehet, hogy az unokaöcsém, de én nem hiszem, hogy a reggeli verekedést is Melissa okozta volna. Szerintem amióta itt vagytok, kissé megváltoztál vele szemben. Azért neki is szüksége van támaszra…
- Igazad van. Jaj, mennyire bolond vagyok! – a nő a kezébe temette arcát, amikor megcsörrent a telefonja. Felvette.
- Igen? Ó, szia Nathaniel! Micsoda? Melissa? A kórházba? Azonnal indulunk! Köszönöm!
- Mi történt? – kérdezte Boris aggódón.
- Melissa elájult az iskolában, és most kórházban van. Azt hiszem, ma szabadnapot veszek ki…
- Én csak egy felet.
Autóba pattantak, és együtt indultak a Sweet Hospital kórházba.

~ Dakota szemszöge ~

- Kivágtad a videót? – kérdezte Deborah ördögi vigyorral.
- Igen. Van olyan rész, hogy megcsókolom, meg olyan, hogy megmarkolom a seggét. –válaszoltam én is vigyorral, miközben átküldtem az adatokat Deborah telefonjára. – Na, de kérem a jussom!
- Jaj, komolyan azt hitted, hogy lefekszem veled? – Deb nevetni kezdett. – Jó tested van, egy menetre jó is lennél… ha berúgnék! De józan vagyok… Szóval köszcsi-puszcsi!
Vidáman eltipegett, rajtam pedig eluralkodott a düh. Kislány, tudd, hogy velem soha többé nem játszhatsz…

2014. november 29., szombat

41. Fejezet - Romba dőlt minden

~ Melissa szemszöge ~

- Micsoda?! – kínomban elnevettem magam. – Ezt te komolyan elhiszed? És mégis mikor beszéltem volna Kentinnel?
- Mondjuk első szünetben… - Nathaniel bizonytalan volt.
- Akkor Castiel fejével akartam beszélni! Őt is elbódították, mint téged! – vágtam a fejéhez.
- Persze, mert szerinted és a húgom szerint ők kamuznak! Szerintük pedig ti! Most mondd meg, kinek higgyek?!
Sértve éreztem magam. Most komolyan nem hisz nekem?!
- Nekünk higgy! Ő már egyszer itt hagyott!
- Neked meg egészen eddig nem számítottam semmit! – ordított az arcomba Nathaniel. Összerezzentem, és felálltam.
- Tényleg így gondolod? – a hangom csendes volt, pont ezért számított ez a pillanat olyan fontosnak. – Akkor nincs miről beszélnünk.
A kilincsen volt a kezem, amikor Nathaniel utánam szólt.
- Melissa, várj!
- Igen? – fordultam vissza.
- Most hagyj pár napig.

~ Amber szemszöge ~

Melissa elmesélte, hogy járt Nathaniellel, szóval félve indultam az udvarra Castielhez. Ahogy eszembe jutott a vörös hajkorona és a szürke szempár, elfelejtettem mindent. A bulikat, az alkoholt, más fiúkat, a vinnyogó énemet… egyszerűen annyira szerettem, hogy mindent megadtam volna érte. Remegő lábakkal és gyomorral léptem ki a friss levegőre. Esküszöm, akkor nem izgultam ennyire, amikor átkerültem gimnáziumba, pedig ott is eléggé féltem…
Kint fellélegeztem, mert Castiel egyedül üldögélt a fa alatti padján, és zenét hallgatott. Csendben leültem mellé, de nem szólaltam meg, igazából nem akartam zavarni. Nem sokkal később viszont ő huppant le a közelembe, és kihúzta a headsetet a füléből.
- Beszélgetni szeretnél? – kérdezte kedvesen. Bólintottam.
- Tudod… amióta hazajöttünk, nem is találkoztunk, így gondoltam…
- Mostanában elfoglalt vagyok. De délután elmehetnénk moziba. – arcán csibész mosolyt láttam meg. Elmosolyodtam.
- Rendben. Értem jössz?
Mire a választ megkaptam volna, egy dühöngő Deborah csapódott ki az ajtón, gyorsan hozzánk ’sétált’, és lesmárolta Castielt. A szemembe könnyek szöktek – nem hiszem el, hogy ezek után is…
A vörös fiú hamar eltolta magától a csimpánzként kapaszkodó lányt, aztán felém fordult.
- Hatra érted megyek.
Erre a mondatra lányosan, kissé zavarban mosolyogni kezdtem, Deborah pedig nekiállt hisztizni.
- Micsoda?! Komolyan, Cast… ezzel a hisztis, szőke libával? Hát ennyit érek én neked? Amber… viszonyt folytat egy végzőssel! Ne törődj már vele, kérlek! Itt vagyok neked!
Mintegy végszóra, megcsörrent a telefonja, és ’Bébi’ névvel keresték. Kinyomta, és tovább bámulta Castielt, aki viszont csak vigyorgott rajta.
- Deb, Deb, Deb. Azért szerettelek meg annak idején, mert normális, aranyos lány voltál, borzasztó jó hanggal. De most csak egy olcsó kis liba vagy. Szerelmes voltam beléd, de nem ebbe a gusztustalan énedbe… Tudod, hogy engem senki sem hülyíthet.
- És… ő?! – mutatott rám.  – Ő csak megjátssza magát! Te is tudod, milyen! Miért csinálod ezt velem? – a műkönnyei folyni kezdtek, engem pedig elfogott a düh. Mit ki nem talál a kis csitri…
- Ő nem megjátssza magát. Megváltozott. A kettő nem ugyanaz. És most – mutatott Castiel az ajtóra, - menj vissza oda, ahonnan jöttél.
Ahogy a lány sarkon fordult, Castielre mosolyogtam és szorosan átöleltem.
- Köszönöm, hogy hiszel bennem és engem választottál.
- Ugyan… neked annyira nem büdös a hajad. – röhögött.
- Bunkó! – ütöttem a karjába nevetve, mire a vállamnál fogva magához húzott.
- Na, én itt vagyok neked. De a kis barátnődnek hogyan szerezzük vissza Nathanielt?
Kellett is Castiel segítsége, Deborah ugyanis a dühtől még inkább tönkre akarta tenni valaki életét…
~ Dimitri szemszöge ~

Alig voltak ma a bazárban, azt hittem, az agyamat szétunom. Csak jobb lett volna, ha ezt a bódét itt hagyom Louis bácsikámnak, és megyek a sulibüfébe… ott legalább szerezhetnék magamnak valami jó csajt. Vagy ha nem is, bámulhatnám mindet.
Egy SMS zökkentett ki a csodás mindennapjaimból. Viktor írt, hogy vigyek neki át egy energiaitalt, mert az a büfében nem árulnak. Fogtam hát egy Hellt, és néhány percre bezártam a boltot. Kiírtam, hogy mindjárt jövök, csak azért, hogyha jönnének az idős nénik, tudják, hogy megvárhatnak.
Hamar a Sweet Amorishoz értem, mivel a bolt mellett volt. Beléptem, és megkerestem Viktort.
- Életmentő vagy – veregette meg a hátamat.
- Tudom. Egy ezres lesz.
Természetesen nem kaptam meg a pénzt (minek, nem is kell igazából, meg amúgy is, mennyi alkoholt ittam már Mr. Viktor jóvoltából), szóval elindultam kifelé az épületből, mikor egy barna hajú lányba ütköztem. Rohadtul szexi volt – nem takarta vakolat az arcát, így láthattam, hogy a kék szemei mindig ennyire gyönyörűen csillognak. Világosbarna haja természetes, lágy hullámokban omlott a vállára, és leért majdnem a derekáig. Rövid szoknyája láttatni hagyta hosszú, formás, hófehér combjait. Telt ajkaiba harapott, mikor felpillantott rám.
- Bo…bocsi – habogtam. – Dimi…tri. Vagyok.
- Melody – sütötte le egy pillanatra a szemét, aztán rám mosolygott. – Ide jársz?
- N…nem, én csak… energiaitalt…hoztam – fejeztem be csodás mondatomat. – És te?
- Én sem, csak látogatóban vagyok itt. Nekem… most… - újból a földet pásztázta.
- Nem… találkozunk délután? – kérdeztem, magamat is meglepve. Én nem találkozgatok csak úgy senkivel… Kivéve este. Akkor sokat találkozgatok. De ez a lány…
- J… jó, rendben. – bólintott, ezzel egy kis magabiztosságot adva nekem.
- Itt dolgozom a szomszéd bódéban, a neve ’Louis-bolt’, nem jössz oda, miután végeztél? Elviszlek moziba.

~ Melissa szemszöge ~

- Komolyan? – úgy szorítottam a telefont, hogy azon csodákoztam, miért nem tört még el.
- Komoly! Mire Castiellel elmentünk a moziba, Melody és Dimitri kifelé jöttek, és elég bensőségesnek látszott a kapcsolatuk! Dimitri még puszit is adott neki.
- És szerinted ezzel én kicsit előrébb jutok Nathanielnél? – kérdeztem, kissé letörve. Az, hogy a fiú megkért, hogy hagyjam pár napig, szíven ütött. Lehet rám akármit mondani, de rohadtul megbízható vagyok. És ő most nem nekem hitt.
- Hát nagyon remélem! Hogyha ezt nem hiszi el, akkor egy igazi barom. De most mennem kell, mert Castiel írt. Holnap találkozunk, puszi!
- Puszi…
Ez nem igaz! Már neki is van boldog párkapcsolata, nekem meg? Hm? Semmi. De nem szomorodom el… nem szomorodom el… Basszus, sírok.
Nathaniel, térj már észhez!

~ Melody szemszöge ~

- Nem. Nehogy azt hidd, hogy ezt te fogod eldönteni. Hagyod szépen Dimitrit vagy kit a francba, és jól rákattansz Nathanielre!
Deborah szavai elvágták az utolsó reményszálaimat is a jelenlegi boldogságtól.
- Én ezt már tényleg nem akarom. – szóltam remegő hangon a telefonba. – Az, hogy neked nem sikerült, nem jelenti azt, hogy azért is tönkre kell tennem valaki életét.
- De, kicsikém, azt jelenti. És nagyon ajánlom, hogy szedd össze magad holnapra, ha nem akarod, hogy az összes mocskos kis titkodat kikotyogjam…
Megadóan sóhajtottam egyet. Ára van annak, ha kiskorodban Deborah a legjobb barátnőd… utoljára beleszóltam a telefonba, mielőtt rám nyomták azt.
- Rendben. Folytatom.
- Nagyon helyes.

2014. november 22., szombat

40. Fejezet - Ne szólj hozzám

- Öhm… - habogtam, mire a kékszemű lány és Nathaniel ijeden rám pillantott. Nem érdekelt a hajam, a sminkem, amit a fiú miatt csináltam. Ki ez a lány, aki hozzá mer érni? Olyan ismerős…
- Melissa… ő itt Melody. – mutatta be a lányt. A szívem apró darabokra tört.
- Szia. – mosolyogtam, és leléptem, mert Amber becibált a WC-be. Sírt. Sőt… bömbölt.
- Visszajött Deborah!
- Az meg ki?
Amber fél órán keresztül szapulta a másik lányt, aki még nem láttam. Végre megtudtam, ki az, aki miatt Castiel ilyen lett. Elég durva ez a lány…
- Melody is itt van… - suttogtam.
- Tönkre akarnak tenni minket! – sírt Amber, és átölelt. Simogattam a hátát, de nem tudtam, ezt a csatát megnyerhetjük-e. A múlt vagy a jelen lesz a fiúk jövője?
Mikor normálisabbak lettünk (újrasminkeltük magunkat), elindultunk órára, első szünetben pedig megkerestem Castielt. Egy barna hajú lánnyal beszélgetett.
- Sziasztok, bocsánat a zavarásért, elrabolhatom Castielt egy percre?
- Szia, Deborah vagyok – mosolygott (vicsorgott) a lány, mire lesápadtam. Fúj, de ronda! – És most ne viheted sehová. Várj egy kicsit.
Jelzőcsengőre szereztem meg a vöröst.
- Ugye semmit nem akarsz megint tőle? Otthagynád Ambert? Mondd, hogy nem vagy ilyen hülye! – azért is szidtam Deboraht, mert rámászott Nathanielre régen, és miatta vesztek össze Castiellel.
- Az én dolgom, hagyjatok. – azzal elment órára. Csodás… ezt a csatát nem nyertem meg.  Visszamentem hát a második órára, egy percet késtem. Töri volt, és rám mordult a tanár.
- Nocsak, Melissa, hát bejött? Úgy látom, megint Melody fogja példássá tenni a tanórákat… üljön le valahová, most jelenleg nincs helye.
Nathaniel mellé pillantottam… mellette üt Melody, és angyalian mosolygott rá. Nathaniel viszont engem figyelt, de csak néhány pillanatig. Leghátul volt csak hely, Dakota mellett, és odaindultam – volna, ha Deborah nem gáncsol ki. Hatalmasat taknyoltam, és mikor meg akartam kapaszkodni az egyetlen üres székben, azt magamra borítottam. 
- Fejezze már be ezt a viselkedést! – mordult rám a tanár, a többiek pedig kinevettek. Nem sokan… de azok úgy, hogy belesajdult a szívem.
Egész órán a szememet törölgettem, és igyekeztem nem zokogni. Az utolsók között voltam, akik kimentek, és a DÖK-terembe mentem. Nathaniel éppen olvasott.
- Mi ez az egész?
- Nem tudom… - suttogta, és megint a könyvébe temetkezett. Elhatalmasodtak rajtam az érzelmek. A kezem remegett, az agyam zakatolt, és fogalmam sem volt, mi folyik itt. Mivel érdemeltem ki már megint ezt az egészet?
Nathaniel zavartalanul olvasott tovább, az arcomról pedig könnyek kezdtek folyni. A feszültség, a leégés a teremben, a két gusztustalan lány felkavaró látványa, Nathaniel közönye, ami felém irányult, az, hogy még Amber is gyengének mutatta magát… annyira kikészített, hogy nem bírtam tovább. Sírtam, de a könnyeim nem nyugtattak meg. Mikor Nathaniel meghallotta, hogy eltört nálam a mécses, felállt, és odasétált hozzám. Nem hagytam beszélni.
- Miért csinálod ezt?! Megígérted, megbeszéltük, hogy itthon mindent megbeszélünk! De lehetetlen veled beszélni! TEDD MÁR LE AZT A ROHADT KÖNYVET!
Kivertem Nathaniel kezéből az említett tárgyat, amint befejeztem a kiabálást.

Ő néhány pillanatig hitetlenkedve bámult rám, majd, mint egy bábu, érzelmek nélkül az arcán lehajolt a könyvért, és kiment a teremből. A falat néztem, míg kissé megnyugodtam, aztán kimentem a teremből. Odakint azt láttam, hogy Viktor éppen Carlát csókolja meg. Szóval ő talált magának egy másik barna hajú, zöld szemű lányt… Gúnyos pillantást vetettek rám, aztán megint egymással voltak elfoglalva. Én kimentem az udvarra, ahol egyből megláttam Nathanielt. Odamentem hozzá.
Nem szóltam semmit, csak megérintettem a kezét. Ő megrezdült, de nem húzta el azt. Nyeltem egyet.
- Sajnálom. Nem akartam kiabálni, csak… ma annyira borzasztó napom volt. Rákészültem arra, hogy megbeszéljük a kettőnk közötti dolgot…
- Pff, tudom – húzta el a száját a fiú.
- Micsoda? – képedtem el. Én aztán senkinek nem mondtam Agatha nénin kívül, hogy mi a tervem…
- Melody elmondta.
- Na, mesélj csak nekem…

~ Tegnap délután, Peggy szemszöge ~

Megcsörrent a telefonom, a kijelző Deborah nevét mutatta. Hát ő miért hív? Kíváncsian felvettem.
- Szia! – szóltam a készülékbe vidáman. Imádtam Debet, mindig olyan jó pleykákat mondott nekem. Neki köszönhetem, hogy beindult a suliújság.
- Akarsz egy kis szenzációt? – nem hallottam, de éreztem, hogy a vonal másik oldalán vigyorognak.
- Hallgatlak.
- Jó kis balhékat tudok neked kreálni, a DÖK-ös stréberről, ha mindent elmesélsz, amit a fesztiválon lenyomoztál róla, és az új kis barátnőjéről…

~ Ma reggel, Melody szemszöge ~

„Ugorj a nyakába és csókold meg! Mutasd meg, hogy fontos neked!”
Deborah parancsaival indultam Nathanielhez, aki zavarban az udvaron állt. Beharaptam a számat – biztos a másik lányra vár. Hátulról átöleltem.
- Hiányoztál – suttogtam. Amint a fiú megfordult, és megéreztem az illatát, nem érdekelt, kinek okozok fájdalmat. Meg akartam csókolni.
Már éppen sikerült volna, amikor Nathaniel hozzám ért, hogy eltoljon, de…
- Öhm… - habogott ott egy lány. Felé fordultam, és elképedtem. Majdnem, mint én… ó, Nathaniel, hát hiányoztam neked?
Miután Melissa bemutatkozott, elrángatta a síró Amber, így kettesben maradhattunk Nathaniellel.
- Melody. Kérlek, többet ezt ne csináld…
Átöleltem, így elhallgatott. Lábujjhegyre álltam, így ajkaink majdnem összeértek, de ő elfordította a fejét. Úgy hajoltam a füléhez, hogy a melleim nekinyomódjanak a karjának.
- Ha most együtt maradsz velem… soha többé nem hagylak el.
- És erre mi a garancia? – kérdezte Nathaniel elfojtott hangon. 
- Arra mi, hogy Melissa nem hagy el? Csak tölts velem néhány napot, és megtudod. – megsimítottam a fiú puha arcát, puszit nyomtam a nyakára, és mielőtt eltolhatott volna magától, elsétáltam a terembe. Megkérdeztem Charlottet, ki ül még Nathaniel mellett, és diadalittasan foglaltam el Melissa helyét.
Nathaniel az új szerelme leégése után nem volt képes figyelni, és tudtam, hogy haragszik rám. Írtam egy SMS-t Deborahnak.
„Nathaniel haragszik rám Melissa miatt. Mit tegyek?”
„Mondd, hogy hallottad, ahogy Kennek mondta, hogy Viktor csak féltékennyé akarja tenni Nathaniellel. Tagadni fogja, egyértelmű.”
Nagyot sóhajtottam, de úgy döntöttem, hallgatok Debre.
Szünetben láttam, hogy Melissa ki akar menni az udvarra, és Nathaniel követte. Megállítottam.
- Mondanom kell valamit… - fogtam meg a karját. Hamar belement, szóval bevezettem a DÖK-terembe. Nosztalgikus érzések fogtak el.
- Mennyit dolgoztunk itt együtt… az a csók is itt volt, emlékszel? – közelebb léptem a fiúhoz.
- Igen. Mit akartál mondani? – terelte a témát.
- Ahogyan átöleltél… még sosem éreztem olyat. Még most is beleremegek, ha csak erre… vagy ha rád gondolok.
- Melody… - a hangja elgyengült, magamhoz öleltem, ő pedig tehetetlenül álldogált egy helyben.

~ Nathaniel szemszöge ~

Ahogy Melody gyenge karjait körém fonta, bűntudatot éreztem. Nem tehetem ezt Melissával, azok után, amit megbeszéltünk… egyre inkább fontosnak érzem, és nem akarok neki rosszat. Eltoltam magamtól Melodyt, és hátrébb is léptem. 
- Mit szeretnél mondani? – a hangom rekedt volt. Még mindig a múlton gondolkodtam…
- Melissáról van szó. Csak azért mondom el, mert szeretlek, és jót akarok neked. – bár a szívem nagyot dobbant arra, hogy Melody szeret, elfogott a kíváncsiság. Mit tudhat ő Melissáról? Melody folytatta.
- Kentinnel, azzal a másik új fiúval beszélgettek, amikor megláttam őket. Melissa azt mondta a fiúnak, hogy… - az ajkába harapott. – hogy veled csak féltékennyé akarja tenni Viktort, és hozzá akar visszamenni. De most, hogy Viktornak barátnője van, járni akar veled, hátha szakítanak. És akkor…
- Ne is folytasd. – mondtam. Úgy éreztem, a szívem darabokban van. – Nem iszol meg velem egy teát?
Következő szünetben az udvaron, miután összekaptam Melissával, beszélgettünk. A közös jövőnkről beszélt, én pedig lehurrogtam.
- Melody elmondta. – szóltam oda a lánynak. Ő meglepődött, és leült mellém.
- Na, mesélj csak nekem…


2014. november 15., szombat

39. Fejezet - A barna hajú, kék szemű démonok

  ~ Deborah szemszöge ~

- Nem furcsa, hogy mindketten most jöttünk vissza, Melody? Nekünk meg kell változtatnunk a múltat. Nos, mit gondolsz? – a tetőn voltunk, egy nappal azelőtt, hogy a drágám visszajön Párizsból. És Melody drágája.
- Már túltettem magam Nathanielen… nem akarok neki rosszat… - habogta a lány. Ó, mintha most annyira de szűzül viselkedne… mikor utoljára láttam, fehér szoknyában volt és kék hosszúujjúban… most magassarkúban, fehér miniszoknyában kék, mély dekoltázsú felsőben… Majdnem olyan jó, mint én. Majdnem. De olyan is lehet, mint én. Ha Nathanielt elcsábítja attól a lánytól, akire rá van állva. Iris, a kis naiv elmesélt mindent Castielről és Nathanielről is. Szóval van egy lány, aki Viktorral jár, de süt róluk, hogy a szöszivel szeretik egymást? Semmiség!
- Badarság! Tudom, hogy még szereted! 
- Hát… tetszik…
- Akkor a terv a következő…

~ Melissa szemszöge ~

Amikor reggel ki akartam lépni a sátorból, felbuktam az aljában, és a könyökömre olyan sebet szereztem esés közben, hogy néhányan nem bírtak ránézni. Pedig nem volt olyan durva… Igaz, csak az után egy órával tudtam mozgatni a kezem. Hogy mi után egy órával? Miután Nathaniel szépen fertőtlenítette és bekötötte nekem. Hát nem édes?
- Rokkanték… - vigyorgott Amber, míg csinált rólunk egy képet, amin barátian átkaroljuk egymást. De mennyi szeretet és kétségbeesesés volt ebben a ’baráti karolásban’… A buszon egész végig egymás mellett ültünk, és aludtunk. Amber rángatott minket, hogy keljünk már fel, mert a repülő mindjárt leszáll. Nehézkesen leszálltunk, végigmentünk minden biztonsági cuccon, aztán valahogy hazajutottunk. Én… Dakotáékhoz. Nem sokáig voltam ’otthon’, mert csak a szőke fiú volt a házban, szóval felhívtam Nathanielt, hogy menjünk el egy kávézóba. Felszálltam a buszra, amire aztán ő is. Valamit mondott, amin nagyon elnevettem magam.
- Jaj, de szép pár… - hallottam meg magunk mögött egy öreg bácsit. Felé fordultunk, mire elmosolyodott.
- Sokáig legyetek még boldogok!
- Mi… nem vagyunk együtt… - mondtam zavarban. A bácsi elszomorodott.
- Ó, az nagy kár. Titeket még az ég is egymásnak teremtett, hát süt rólatok, hogy szeretitek egymást! Sajnos én is csak későn jöttem rá arra, hogy mennyire szerettük egymást a feleségemmel… ő már meghalt sajnos… - szeméből egy könnycsepp buggyant ki, amit letörölt.
- Nagyon sajnáljuk. – mondtunk Nathaniellel.
- No, nem baj, örültem nektek. És persze szurkolok. – még egy utolsót ránk mosolygott, és lelépett a buszról. Mi a fiúval zavarban bámultuk a földet, és az sem segített, hogy az utasok is minket pécéztek ki célpontnak, akit nézni kell. Ez varázslatos…
A következő megállónál mi is leszálltunk, és bemetünk a Cafe Kávézóba. Találó név… és én azért is egy forró csokit kértem. Hát, igen, a szokás… Nathaniellel a közös két óránkban úgy viselkedtünk, mint a barátok, csak a házunk előtt köszönt el tőlem egy kissé szenvedélyes és meleg arcra puszival. Zavarban, csillogó szemekkel mentem be, amit Agatha néni egyből észre is vett.
- Na, mi újság? Mitől vagy így felvillanyozódva? – mosolygott. Megint úgy láttam, hogy ő az én kis keresztanyukám, aki semmin nem problémázik, szóval odaültem mellé, miután levettem a téli öltözetet, és mesélni kezdtem.
- Egy fiúval voltam, aki nagyon tetszik.
- De te nem Viktorral vagy? – jött a jogos kérdés.
- Nem. Megcsalt a fesztiválon, szakítottunk…- azért ez még mindig rosszul esett.
- Micsoda? Erre te?!
- Lefeküdtem a sráccal, aki tetszik. – haraptam a számba. Tudtam, hogy Agatha néni örülni fog, ha megtudja, kivel.
- Micsoda?! Ekkora meggondolatlanságot! Egy ismeretlennel! Csalódtam benned! – emelte fel a hangját keresztanya.
- Nem ismeretlen.
- Akkor meg ki az?
- Nathaniel.
- Miii? – ahogy számítottam rá, Agatha néni boldogan ült vissza mellém. – Tudtam, hogy jól fogsz választani! Ő is szeret! Látszik rajta! Na, tessék rendbetenni magunkat, aztán holnap elmondani, mit érzünk!
Hamarosan már a zuhany alatt mostam a hosszú, barna hajamat. Hihetetlen… csak én nem tudtam, mit érez Nathaniel? Hajmosás és fürdés után előre kiválasztottam a másnapi ruhámat, és lefeküdtem aludni. Reggel izgatottan keltem, az utolsó hajszálamat is rendbetettem, és izgatottan mentem a suliba. De amit ott láttam (a síró Amber) előtt…