41. Fejezet - Romba dőlt minden

~ Melissa szemszöge ~

- Micsoda?! – kínomban elnevettem magam. – Ezt te komolyan elhiszed? És mégis mikor beszéltem volna Kentinnel?
- Mondjuk első szünetben… - Nathaniel bizonytalan volt.
- Akkor Castiel fejével akartam beszélni! Őt is elbódították, mint téged! – vágtam a fejéhez.
- Persze, mert szerinted és a húgom szerint ők kamuznak! Szerintük pedig ti! Most mondd meg, kinek higgyek?!
Sértve éreztem magam. Most komolyan nem hisz nekem?!
- Nekünk higgy! Ő már egyszer itt hagyott!
- Neked meg egészen eddig nem számítottam semmit! – ordított az arcomba Nathaniel. Összerezzentem, és felálltam.
- Tényleg így gondolod? – a hangom csendes volt, pont ezért számított ez a pillanat olyan fontosnak. – Akkor nincs miről beszélnünk.
A kilincsen volt a kezem, amikor Nathaniel utánam szólt.
- Melissa, várj!
- Igen? – fordultam vissza.
- Most hagyj pár napig.

~ Amber szemszöge ~

Melissa elmesélte, hogy járt Nathaniellel, szóval félve indultam az udvarra Castielhez. Ahogy eszembe jutott a vörös hajkorona és a szürke szempár, elfelejtettem mindent. A bulikat, az alkoholt, más fiúkat, a vinnyogó énemet… egyszerűen annyira szerettem, hogy mindent megadtam volna érte. Remegő lábakkal és gyomorral léptem ki a friss levegőre. Esküszöm, akkor nem izgultam ennyire, amikor átkerültem gimnáziumba, pedig ott is eléggé féltem…
Kint fellélegeztem, mert Castiel egyedül üldögélt a fa alatti padján, és zenét hallgatott. Csendben leültem mellé, de nem szólaltam meg, igazából nem akartam zavarni. Nem sokkal később viszont ő huppant le a közelembe, és kihúzta a headsetet a füléből.
- Beszélgetni szeretnél? – kérdezte kedvesen. Bólintottam.
- Tudod… amióta hazajöttünk, nem is találkoztunk, így gondoltam…
- Mostanában elfoglalt vagyok. De délután elmehetnénk moziba. – arcán csibész mosolyt láttam meg. Elmosolyodtam.
- Rendben. Értem jössz?
Mire a választ megkaptam volna, egy dühöngő Deborah csapódott ki az ajtón, gyorsan hozzánk ’sétált’, és lesmárolta Castielt. A szemembe könnyek szöktek – nem hiszem el, hogy ezek után is…
A vörös fiú hamar eltolta magától a csimpánzként kapaszkodó lányt, aztán felém fordult.
- Hatra érted megyek.
Erre a mondatra lányosan, kissé zavarban mosolyogni kezdtem, Deborah pedig nekiállt hisztizni.
- Micsoda?! Komolyan, Cast… ezzel a hisztis, szőke libával? Hát ennyit érek én neked? Amber… viszonyt folytat egy végzőssel! Ne törődj már vele, kérlek! Itt vagyok neked!
Mintegy végszóra, megcsörrent a telefonja, és ’Bébi’ névvel keresték. Kinyomta, és tovább bámulta Castielt, aki viszont csak vigyorgott rajta.
- Deb, Deb, Deb. Azért szerettelek meg annak idején, mert normális, aranyos lány voltál, borzasztó jó hanggal. De most csak egy olcsó kis liba vagy. Szerelmes voltam beléd, de nem ebbe a gusztustalan énedbe… Tudod, hogy engem senki sem hülyíthet.
- És… ő?! – mutatott rám.  – Ő csak megjátssza magát! Te is tudod, milyen! Miért csinálod ezt velem? – a műkönnyei folyni kezdtek, engem pedig elfogott a düh. Mit ki nem talál a kis csitri…
- Ő nem megjátssza magát. Megváltozott. A kettő nem ugyanaz. És most – mutatott Castiel az ajtóra, - menj vissza oda, ahonnan jöttél.
Ahogy a lány sarkon fordult, Castielre mosolyogtam és szorosan átöleltem.
- Köszönöm, hogy hiszel bennem és engem választottál.
- Ugyan… neked annyira nem büdös a hajad. – röhögött.
- Bunkó! – ütöttem a karjába nevetve, mire a vállamnál fogva magához húzott.
- Na, én itt vagyok neked. De a kis barátnődnek hogyan szerezzük vissza Nathanielt?
Kellett is Castiel segítsége, Deborah ugyanis a dühtől még inkább tönkre akarta tenni valaki életét…

~ Dimitri szemszöge ~

Alig voltak ma a bazárban, azt hittem, az agyamat szétunom. Csak jobb lett volna, ha ezt a bódét itt hagyom Louis bácsikámnak, és megyek a sulibüfébe… ott legalább szerezhetnék magamnak valami jó csajt. Vagy ha nem is, bámulhatnám mindet.
Egy SMS zökkentett ki a csodás mindennapjaimból. Viktor írt, hogy vigyek neki át egy energiaitalt, mert az a büfében nem árulnak. Fogtam hát egy Hellt, és néhány percre bezártam a boltot. Kiírtam, hogy mindjárt jövök, csak azért, hogyha jönnének az idős nénik, tudják, hogy megvárhatnak.
Hamar a Sweet Amorishoz értem, mivel a bolt mellett volt. Beléptem, és megkerestem Viktort.
- Életmentő vagy – veregette meg a hátamat.
- Tudom. Egy ezres lesz.
Természetesen nem kaptam meg a pénzt (minek, nem is kell igazából, meg amúgy is, mennyi alkoholt ittam már Mr. Viktor jóvoltából), szóval elindultam kifelé az épületből, mikor egy barna hajú lányba ütköztem. Rohadtul szexi volt – nem takarta vakolat az arcát, így láthattam, hogy a kék szemei mindig ennyire gyönyörűen csillognak. Világosbarna haja természetes, lágy hullámokban omlott a vállára, és leért majdnem a derekáig. Rövid szoknyája láttatni hagyta hosszú, formás, hófehér combjait. Telt ajkaiba harapott, mikor felpillantott rám.
- Bo…bocsi – habogtam. – Dimi…tri. Vagyok.
- Melody – sütötte le egy pillanatra a szemét, aztán rám mosolygott. – Ide jársz?
- N…nem, én csak… energiaitalt…hoztam – fejeztem be csodás mondatomat. – És te?
- Én sem, csak látogatóban vagyok itt. Nekem… most… - újból a földet pásztázta.
- Nem… találkozunk délután? – kérdeztem, magamat is meglepve. Én nem találkozgatok csak úgy senkivel… Kivéve este. Akkor sokat találkozgatok. De ez a lány…
- J… jó, rendben. – bólintott, ezzel egy kis magabiztosságot adva nekem.
- Itt dolgozom a szomszéd bódéban, a neve ’Louis-bolt’, nem jössz oda, miután végeztél? Elviszlek moziba.

~ Melissa szemszöge ~

- Komolyan? – úgy szorítottam a telefont, hogy azon csodákoztam, miért nem tört még el.
- Komoly! Mire Castiellel elmentünk a moziba, Melody és Dimitri kifelé jöttek, és elég bensőségesnek látszott a kapcsolatuk! Dimitri még puszit is adott neki.
- És szerinted ezzel én kicsit előrébb jutok Nathanielnél? – kérdeztem, kissé letörve. Az, hogy a fiú megkért, hogy hagyjam pár napig, szíven ütött. Lehet rám akármit mondani, de rohadtul megbízható vagyok. És ő most nem nekem hitt.
- Hát nagyon remélem! Hogyha ezt nem hiszi el, akkor egy igazi barom. De most mennem kell, mert Castiel írt. Holnap találkozunk, puszi!
- Puszi…
Ez nem igaz! Már neki is van boldog párkapcsolata, nekem meg? Hm? Semmi. De nem szomorodom el… nem szomorodom el… Basszus, sírok.
Nathaniel, térj már észhez!

~ Melody szemszöge ~

- Nem. Nehogy azt hidd, hogy ezt te fogod eldönteni. Hagyod szépen Dimitrit vagy kit a francba, és jól rákattansz Nathanielre!
Deborah szavai elvágták az utolsó reményszálaimat is a jelenlegi boldogságtól.
- Én ezt már tényleg nem akarom. – szóltam remegő hangon a telefonba. – Az, hogy neked nem sikerült, nem jelenti azt, hogy azért is tönkre kell tennem valaki életét.
- De, kicsikém, azt jelenti. És nagyon ajánlom, hogy szedd össze magad holnapra, ha nem akarod, hogy az összes mocskos kis titkodat kikotyogjam…
Megadóan sóhajtottam egyet. Ára van annak, ha kiskorodban Deborah a legjobb barátnőd… utoljára beleszóltam a telefonba, mielőtt rám nyomták azt.
- Rendben. Folytatom.
- Nagyon helyes.