40. Fejezet - Ne szólj hozzám

- Öhm… - habogtam, mire a kékszemű lány és Nathaniel ijeden rám pillantott. Nem érdekelt a hajam, a sminkem, amit a fiú miatt csináltam. Ki ez a lány, aki hozzá mer érni? Olyan ismerős…

- Melissa… ő itt Melody. – mutatta be a lányt. A szívem apró darabokra tört.

- Szia. – mosolyogtam, és leléptem, mert Amber becibált a WC-be. Sírt. Sőt… bömbölt.

- Visszajött Deborah!

- Az meg ki?

Amber fél órán keresztül szapulta a másik lányt, aki még nem láttam. Végre megtudtam, ki az, aki miatt Castiel ilyen lett. Elég durva ez a lány…

- Melody is itt van… - suttogtam.

- Tönkre akarnak tenni minket! – sírt Amber, és átölelt. Simogattam a hátát, de nem tudtam, ezt a csatát megnyerhetjük-e. A múlt vagy a jelen lesz a fiúk jövője?

Mikor normálisabbak lettünk (újrasminkeltük magunkat), elindultunk órára, első szünetben pedig megkerestem Castielt. Egy barna hajú lánnyal beszélgetett.

- Sziasztok, bocsánat a zavarásért, elrabolhatom Castielt egy percre?

- Szia, Deborah vagyok – mosolygott (vicsorgott) a lány, mire lesápadtam. Fúj, de ronda! – És most ne viheted sehová. Várj egy kicsit.

Jelzőcsengőre szereztem meg a vöröst.

- Ugye semmit nem akarsz megint tőle? Otthagynád Ambert? Mondd, hogy nem vagy ilyen hülye! – azért is szidtam Deboraht, mert rámászott Nathanielre régen, és miatta vesztek össze Castiellel.

- Az én dolgom, hagyjatok. – azzal elment órára. Csodás… ezt a csatát nem nyertem meg.  Visszamentem hát a második órára, egy percet késtem. Töri volt, és rám mordult a tanár.

- Nocsak, Melissa, hát bejött? Úgy látom, megint Melody fogja példássá tenni a tanórákat… üljön le valahová, most jelenleg nincs helye.

Nathaniel mellé pillantottam… mellette üt Melody, és angyalian mosolygott rá. Nathaniel viszont engem figyelt, de csak néhány pillanatig. Leghátul volt csak hely, Dakota mellett, és odaindultam – volna, ha Deborah nem gáncsol ki. Hatalmasat taknyoltam, és mikor meg akartam kapaszkodni az egyetlen üres székben, azt magamra borítottam. 

- Fejezze már be ezt a viselkedést! – mordult rám a tanár, a többiek pedig kinevettek. Nem sokan… de azok úgy, hogy belesajdult a szívem.

Egész órán a szememet törölgettem, és igyekeztem nem zokogni. Az utolsók között voltam, akik kimentek, és a DÖK-terembe mentem. Nathaniel éppen olvasott.

- Mi ez az egész?

- Nem tudom… - suttogta, és megint a könyvébe temetkezett. Elhatalmasodtak rajtam az érzelmek. A kezem remegett, az agyam zakatolt, és fogalmam sem volt, mi folyik itt. Mivel érdemeltem ki már megint ezt az egészet?

Nathaniel zavartalanul olvasott tovább, az arcomról pedig könnyek kezdtek folyni. A feszültség, a leégés a teremben, a két gusztustalan lány felkavaró látványa, Nathaniel közönye, ami felém irányult, az, hogy még Amber is gyengének mutatta magát… annyira kikészített, hogy nem bírtam tovább. Sírtam, de a könnyeim nem nyugtattak meg. Mikor Nathaniel meghallotta, hogy eltört nálam a mécses, felállt, és odasétált hozzám. Nem hagytam beszélni.

- Miért csinálod ezt?! Megígérted, megbeszéltük, hogy itthon mindent megbeszélünk! De lehetetlen veled beszélni! TEDD MÁR LE AZT A ROHADT KÖNYVET!

Kivertem Nathaniel kezéből az említett tárgyat, amint befejeztem a kiabálást.

Ő néhány pillanatig hitetlenkedve bámult rám, majd, mint egy bábu, érzelmek nélkül az arcán lehajolt a könyvért, és kiment a teremből. A falat néztem, míg kissé megnyugodtam, aztán kimentem a teremből. Odakint azt láttam, hogy Viktor éppen Carlát csókolja meg. Szóval ő talált magának egy másik barna hajú, zöld szemű lányt… Gúnyos pillantást vetettek rám, aztán megint egymással voltak elfoglalva. Én kimentem az udvarra, ahol egyből megláttam Nathanielt. Odamentem hozzá.

Nem szóltam semmit, csak megérintettem a kezét. Ő megrezdült, de nem húzta el azt. Nyeltem egyet.

- Sajnálom. Nem akartam kiabálni, csak… ma annyira borzasztó napom volt. Rákészültem arra, hogy megbeszéljük a kettőnk közötti dolgot…

- Pff, tudom – húzta el a száját a fiú.

- Micsoda? – képedtem el. Én aztán senkinek nem mondtam Agatha nénin kívül, hogy mi a tervem…

- Melody elmondta.

- Na, mesélj csak nekem…

~ Tegnap délután, Peggy szemszöge ~

Megcsörrent a telefonom, a kijelző Deborah nevét mutatta. Hát ő miért hív? Kíváncsian felvettem.

- Szia! – szóltam a készülékbe vidáman. Imádtam Debet, mindig olyan jó pleykákat mondott nekem. Neki köszönhetem, hogy beindult a suliújság.

- Akarsz egy kis szenzációt? – nem hallottam, de éreztem, hogy a vonal másik oldalán vigyorognak.

- Hallgatlak.

- Jó kis balhékat tudok neked kreálni, a DÖK-ös stréberről, ha mindent elmesélsz, amit a fesztiválon lenyomoztál róla, és az új kis barátnőjéről…

~ Ma reggel, Melody szemszöge ~

„Ugorj a nyakába és csókold meg! Mutasd meg, hogy fontos neked!”

Deborah parancsaival indultam Nathanielhez, aki zavarban az udvaron állt. Beharaptam a számat – biztos a másik lányra vár. Hátulról átöleltem.

- Hiányoztál – suttogtam. Amint a fiú megfordult, és megéreztem az illatát, nem érdekelt, kinek okozok fájdalmat. Meg akartam csókolni.

Már éppen sikerült volna, amikor Nathaniel hozzám ért, hogy eltoljon, de…

- Öhm… - habogott ott egy lány. Felé fordultam, és elképedtem. Majdnem, mint én… ó, Nathaniel, hát hiányoztam neked?

Miután Melissa bemutatkozott, elrángatta a síró Amber, így kettesben maradhattunk Nathaniellel.

- Melody. Kérlek, többet ezt ne csináld…

Átöleltem, így elhallgatott. Lábujjhegyre álltam, így ajkaink majdnem összeértek, de ő elfordította a fejét. Úgy hajoltam a füléhez, hogy a melleim nekinyomódjanak a karjának.

- Ha most együtt maradsz velem… soha többé nem hagylak el.

- És erre mi a garancia? – kérdezte Nathaniel elfojtott hangon. 

- Arra mi, hogy Melissa nem hagy el? Csak tölts velem néhány napot, és megtudod. – megsimítottam a fiú puha arcát, puszit nyomtam a nyakára, és mielőtt eltolhatott volna magától, elsétáltam a terembe. Megkérdeztem Charlottet, ki ül még Nathaniel mellett, és diadalittasan foglaltam el Melissa helyét.

Nathaniel az új szerelme leégése után nem volt képes figyelni, és tudtam, hogy haragszik rám. Írtam egy SMS-t Deborahnak.

„Nathaniel haragszik rám Melissa miatt. Mit tegyek?”

„Mondd, hogy hallottad, ahogy Kennek mondta, hogy Viktor csak féltékennyé akarja tenni Nathaniellel. Tagadni fogja, egyértelmű.”

Nagyot sóhajtottam, de úgy döntöttem, hallgatok Debre.

Szünetben láttam, hogy Melissa ki akar menni az udvarra, és Nathaniel követte. Megállítottam.

- Mondanom kell valamit… - fogtam meg a karját. Hamar belement, szóval bevezettem a DÖK-terembe. Nosztalgikus érzések fogtak el.

- Mennyit dolgoztunk itt együtt… az a csók is itt volt, emlékszel? – közelebb léptem a fiúhoz.

- Igen. Mit akartál mondani? – terelte a témát.

- Ahogyan átöleltél… még sosem éreztem olyat. Még most is beleremegek, ha csak erre… vagy ha rád gondolok.

- Melody… - a hangja elgyengült, magamhoz öleltem, ő pedig tehetetlenül álldogált egy helyben.

~ Nathaniel szemszöge ~

Ahogy Melody gyenge karjait körém fonta, bűntudatot éreztem. Nem tehetem ezt Melissával, azok után, amit megbeszéltünk… egyre inkább fontosnak érzem, és nem akarok neki rosszat. Eltoltam magamtól Melodyt, és hátrébb is léptem. 

- Mit szeretnél mondani? – a hangom rekedt volt. Még mindig a múlton gondolkodtam…

- Melissáról van szó. Csak azért mondom el, mert szeretlek, és jót akarok neked. – bár a szívem nagyot dobbant arra, hogy Melody szeret, elfogott a kíváncsiság. Mit tudhat ő Melissáról? Melody folytatta.

- Kentinnel, azzal a másik új fiúval beszélgettek, amikor megláttam őket. Melissa azt mondta a fiúnak, hogy… - az ajkába harapott. – hogy veled csak féltékennyé akarja tenni Viktort, és hozzá akar visszamenni. De most, hogy Viktornak barátnője van, járni akar veled, hátha szakítanak. És akkor…

- Ne is folytasd. – mondtam. Úgy éreztem, a szívem darabokban van. – Nem iszol meg velem egy teát?

Következő szünetben az udvaron, miután összekaptam Melissával, beszélgettünk. A közös jövőnkről beszélt, én pedig lehurrogtam.

- Melody elmondta. – szóltam oda a lánynak. Ő meglepődött, és leült mellém.

- Na, mesélj csak nekem…