46. Fejezet - Farsangi bál 2.0

Nos, akkor itt is az utolsó fejezet, amivel lezárom Melissa és Nathaniel történetét. Jó olvasást hozzá!:)
Mindenesetre ne aggódjatok, nem fogok eltűnni, a szavazás alapján február hetedikén felkerül a prológus az új blogomhoz, aztán rá két hétre pedig az első fejezet.:)

Akkor értünk az iskola parkolójához, amikor Castielék az utolsó számukat játszották. Az iskola előtt állt néhány rendőr, szóval áldottam az eget, amiért én alul jöttem, és nem úgy mentem el a rendőrbácsik előtt, hogy előtte már jól meghúztam Amber házipálinkáját. Lassan bepakoltuk Arminnal és ChiNoMimivel a cuccokat a színpadhoz, de a tömegtől ez eleinte elég nehézkesen ment. Armin és a barátnője (gyengébbek kedvéért igen, az ChiNoMimi) elkezdték a fiúk mögött összerakni a dolgokat, addig pedig beszaladtam az öltözőbe, és magamra kaptam azt a sötétkék, egy oldalt pántos miniruhát, amit az este folyamán szándékoztam hordani. Éppen ki akartam lépni az ajtón, amikor Deborah lépett be rajta. Rózsaszín ruhája gusztustalanul ki volt vágva mindenhol, de a csúnya fogsora jobban megrémített, mikor rám vigyorgott.

- Nem tűnsz olyan szomorúnak.

- Tényleg volt olyan gyengeelméjű, aki téged hozott el a bálra? – kérdeztem keserűen nevetve, és kimentem az öltözőből. A fiúk akkor végeztek, szóval könnyen felkerültem a színpadra, mert a megszámlálhatatlan lánysereg követte a fiúkat, a többiek meg elmentek, gondolom, átöltözni. Az utolsó két év DÖK-ösei, Melody, ChiNoMimi, és később Nathaniel segített az asztalról a puncsot és a gyümölcsleveket alkoholra cserélni, és a színpad mögötti alkoholt pedig puncsra és gyümölcslére váltani. Egyszerűen: megcseréltük a piát az asztalon és a színpad mögött. Mikor ezzel végeztünk, Armin rájött, hogy kell akkor mixelni, és ennek annyira megörült, hogy abba sem hagyta a zenélést. A többiek elmentek átöltözni, én pedig addig kimentem a mixerekért. Megtudtam, hogy a rendőrök azért voltak itt, mert az igazgató öccse az, és ő vitte haza az igazgatónőt meg Louist. Hát, oké… A mixerek nem sokkal később megjöttek (mind a négy, pedig csak hármat kértünk), és mikor megmagyaráztam az őröknek, hogy nekik miért nem kell belépő, végre beengedték őket és elfoglalhatták a helyüket az asztaloknál. Hamarosan a zenére visszatért a már csak feleekkora tömeg, és nekiálltunk bulizni. Úgy éreztem, hogy valami kiment a fejemből, ami hamarosan be is ugrott – a kocsikulcsot még nem adtam vissza Dimitrinek! Megkerestem hát, és visszaszolgáltattam neki a járműnyitót és beindítót egyben. Szóval… a kocsikulcsot. Aztán kértem az egyik mixertől egy Sex on the beach-et, és már csak pár korty volt, mikor a kedvenc számom mixét hallottam meg Armintól. Na, akkor gyorsan felhörpintettem a piám, és rohantam táncolni, az sem érdekelt, hogy teljesen egyedül. A zene végén azonban megzavart valaki.

- Muszáj beszélnem veled. – mondta Nathaniel. Mivel sikerült Armint DJ-nek használnom, boldognak éreztem magam, szóval úgy döntöttem, a pornós Nattel is kedves leszek. De jó ez az új becenév… Pornós Nat. Rímel arra, hogy… Pornós Nat.

Az említett személy megfogta a csuklómat, és a tornateremből áthúzott a kertész-klubba. Nagyon hideg volt, vacogtam, de akkor a fiú elővett egy kulcsot, és kinyitotta az üvegházat. A sor legvégére indultunk, és Nathaniel végig hapcizott.

- Tudod, allergiás vagyok a pollenre…

- Akkor miért ide hoztál?

- A végén nincsenek olyan virágok.

Hát, rendben… Hátul valami fényt láttam, és hamarosan feltűnt, hogy a növények közötti soron le volt terítve egy pokróc. Semmi más, csak egy darab pokróc. Nathaniel leült rá.

- Gondoltam, ne álljunk… - habogta. Csendben leültem mellé, és bámultam őt. Annyira zavarban volt, hogy a kezét tördelte és a pokróc szélét hajtogatta. Nem sokkal később azonban előkapott egy kosarat. Felnyitotta a tetejét, és átlásztó dobozba, vagy hogy mondjam, pakolt rántott húst és rizst vett elő. A gyomrom nagyot kordult, azt jelezve, hogy jó lesz, ha azt a dobozt most sürgősen megkapom. Nathaniel elnevette magát a korgó gyomromon, gondolom, ettől gyengébbnek tűntem, és nem félt attól, hogy leharapom a fejét. Felém nyújtotta a dobozt, amit felnyitottam, és a benne levő villával enni kezdtem. A húst haraptam, de teljesen mindegy, mert borzasztó éhes voltam. Annyira a mai bálra koncentráltam, hogy jóformán még enni is elfelejtettem. De nem baj, ezt nem késő bepótolni… 

Miután mindent betakarítottam, Nathaniel adott teát is (még jó meleg volt, nyami), aztán elővett egy tortát. Kicsi volt, és CICA alakú! Nem hiszem el, hogy ilyen aranyos velem…

- Ez cukiiiii! – tapsoltam, mint egy öt éves, és a tortát néztem. Igazából a cicának csak a feje volt ’megtortásítva’, de borzasztó aranyosan nézett ki. Nathaiel vágott belőle két szeletet, azt megettük, de aztán tele lettünk, szóval a maradékot visszatettük a kosárba, amibe a rizst ügyesen beborítottam.

- Várj, ott csokis a szád – mondta Nathaniel, mikor már megint egymással szemben ültünk. Lassan a számhoz nyúlt, és ujjbegyével leszedte a csokidarabkát az alsó ajkamról. Micsoda intim pillanat…

- Figyelj. Beszéltem Amberrel, ő pedig azt a videót mondja nekem folyamatosan, amit neked küldtek és állítólag én meg Melody vagyunk rajta. Megmutatnád? Ugyanis nekem ilyen téren soha, semmi közöm nem volt a csajhoz.

- Valakihez pedig biztos volt… különben… hogy lettél volna olyan gyakorlott… a… a… - zavaromban inkább a telefonomban kutattam az archivált üzenetek között. Hamar meglett a videó, amitől összeszorult a szívem. Nathaniel közelebb húzott magához.

- Az, hogy ügyes voltam, nem jelenti azt, hogy tapasztalt is. Bízz bennem!

- Ezt pont te mondod? – kérdeztem, mire ő mosolyogva megrázta a fejét. A kezébe adtam a telefonomat, miután elindítottam a videót. Igyekeztem nem figyelni a nyögésekre és a sóhajokra, Nathaniel ugyanis elég sokáig nézte a felvételt. Mikor leállította, az arcomat a két keze közé vette, és annyira közel került hozzám, hogy a szánk csak pár centire volt egymástól.

- Te hülye! – mondta vigyorogva. Értetlenül megráztam a fejem. Most meg mi van? Nathaniel folytatta. – Sosem hordtam olyan ruhákat, Melodynak sosem volt vállig érő rövid haja. A fiú hátán nem voltak foltok, pedig nekem még lettek volna. A csaj lábán van egy tetkó, Melodyén nincs. És nem meglepő, hogy a fejüket közelről sosem veszik? Honnan voltál te ebben olyan biztos? Meg egyébként is… Londonban már sehol nincs olyan tábla, amire krétával írnak. Mindenhol interaktív van, meg filctollas… de nem krétás. Illetve, két suliban még van, de abba a legalja nép jár, a fal mállik, a tábla félig le van szakadva, és sosem nézett ki így. Mellesleg, ha tovább nézted volna egy kicsit, rájöttél volna, hogy ezek rohadtul németek… és utoljára, ami a legjobban felidegesített… nekem nem is olyan kicsi!

- Ó. – csak ennyit tudtam kinyögni. – De mit vártál? Hogy nézzem végig?

- Jó lett volna, te butus – Nathaniel nevetve a karjai közé húzott, én pedig megkönnyebbülten átöleltem. Hát egyikőnk sem tett rosszat a másiknak… Deborah képes volt még most is kavarni. Hú, de nyakonvágnám egy péklapáttal… Vagy várj! Meg is teszem. Csak előtte Nathaniellel idebent még…

Az aktusunk után kipirulva ráncigáltuk fel magunkra a ruhát, és mikor már normálisan néztünk ki – rúzsom már nem volt -, visszamentünk a tánctérre. Nagyon jól éreztük magunkat ketten, az egész estét együtt töltöttük, vedeltünk, táncoltunk, csókolóztunk, és mindent, amit két szerelmes csinál. Úgy éreztem, az életem végre sínen van. Amber egy csomó képet csinált rólunk, de az a kedvencem, amikor Nathaniel hajol, hogy megcsókoljon, Castiel pedig ad neki egy tockost. Jut eszembe – Castiel és Nathaniel kibékültek, mivel rájöttek, hogy Deborah miatt nem éri meg veszekedni. Így persze kiderült, hogy egy csomó ciki dolgot tudnak egymásról, amit nekünk elmeséltek, és undorodva nevettünk rajtuk. Hajnali háromkor Nathaniellel kimentünk az udvarra.

- El kell mondanom még valamit.

Bólintottam.

- Tudod, van Anglia másik felében egy nagyon jó biosz-kémiás bentlakásos suli, ahová Melody jár…

Újabb bólintás.

- És hogy apám neked köszönheően sokkal jobban figyel rám…

Bólintás.

- És… így… beadta oda a jelentkezésem. 

Nem értettem, mi folyik körülöttem. Már megint nem lehetek boldog?!

- Itt akarsz hagyni?! – sipítottam. – Szeretlek, érted?! Te pedig itt akarsz hagyni?! Szerelmes vagyok beléd, és tudom, hogy kettőnk között van valami… erre… erre…

Választ sem várva elrohantam.

~ fél év múlva ~

- Jó lenne, ha a szerelmesek is rám figyelnének!

A barátommal belemosolyogtunk a kamerába, aztán felsikítottam, mert ő belelökött a tengerbe.

- Ezt még megkeserülöd! – kergettem nevetve.

- Ahhoz el kell kapnod, nyuszi – kacsintott, amikoris rávetettem magam, és mindketten a vízben landoltunk. A puha homokban ülve csókolózni kezdtünk, míg Kentin el nem kezdett minket vízipisztollyak lövöldözni.

- Éhes vagyok. – jött oda hozzánk. – És még a tulajdon pasim sem akar jönni velem.

Alexyre néztünk, aki gondtalanul napozott. A haját kifakította a nap, és olyan barna volt, mint egy… fa.

Jó hasonlat, Melissa, tapsot neked…

- Mi feláldozzuk magunkat – jelentettem be, és megvártam, amíg a szerelmem feltápászkodik a földről, a kezemet fogva felhúz, és Kentin után visz. Jót ettünk, és a végén, fagyizás közben lefényképeztem a két fiút.

Mert hogy ki a szerelmem? Ez a szőke idióta, aki úgy gondolta, még utoljára húzni fogja az agyam.

Esze ágában nem volt elmenni, a jelentkezést egyből visszavonta, és tudatta az apjával, hogy őt az az iskola nem érdekli, mert velem akar maradni. Mondhatom, jó nagy pofont kapott ezért tőlem, de az utolsó egy órában is sikerült annyit innunk együtt, hogy másnap együtt hányjunk. Aztán pedig… mindent együtt csináljunk. Mert összejöttünk. Dimitri és Melody is összejöttek, ők távkapcsolattal kezdenek, Deborah pedig úgy eltakarodott az iskolából, miután a tömeg előtt jól felképeltem és mindenki kinevette, hogy öröm volt nézni.

Nem vagyunk Nathaniellel álompár a suliban – úgy hívnak minket, hogy stérberék -, de kit érdekel, amikor a legjobb barátaink tudják, hogy ugyanolyan hülyék vagyunk, mint ők? A nyárnak hamarosan vége, és mi visszatérünk a Sweet Amorisba, végzősként. Végighajtjuk ezt az évet, aztán én elköltözöm Chicagoba, mert ott van egy nagyon jó egyetem. Persze, csak ha felvesznek. És csak ha Nathaniel is jön velem. Ugyanoda fogjuk beadni a jelentkezésünket, és együtt fogunk lakni egy albérletben. Az egyetem után megpróbálunk orvosként elhelyezkedni valahol, és úgy tervezzük, hogy családot alapítunk. Miután összeházasodtunk, szülök neki egy darab gyereket, mert mindketten olyan borzalmas személyiségek leszünk, hogy elég lesz egy gyereket felnevelnünk. Az öreg Porcica ott lesz a babánkkal minden pillanatban, és vigyázni fog rá. Aztán a mi gyerekünk is felnő, ahogyan mi tettük, és elmegy egyetemre, neki is családja lesz. De sosem leszek magányos, mert Nathaniel velem fog élni. Amíg én hetven évesen kötögetek, addig ő a boltban lesz, hogy vegyen nekem cérnát, tűt, fonalat, meg mindent, amivel kötögetni szoktak. Még nem tudok kötni, de majd megtanulok… Mindig Nathaniel fog főzni, mert rohadt ügyes, én pedig majd takarítok. Teljes összhang lesz köztünk, csakúgy, mint most.

Ezek határozott tervek, és én biztos vagyok benne, hogy mind sikerülni fog. Mert ez nem csak gyerekszerelem…