6. Fejezet - Féltékeny maci

Fél hatkor felkeltem, egy piros vans cipőt húztam magamra a tegnapi rövidnadrágommal, és egy piros ujjatlannal, a hajamat kontyba fogtam, és elhatároztam, hogy ma végre megmosom. Bepakoltam mára, és elmentem itthonról. Lépteimre még Porcica sem kelt fel. 

Odakint a levegő kicsit csípős volt, kicsit bántam, hogy nem hoztam magammal pulcsit, de már nem akartam visszafordulni érte.  

Bementem a bazárba, vettem egy sajtos crosissant, két hidegszendvicset, egy kólát, és mivel volt automata, két kávét. Lassan indultam át a szomszéd épületbe, a suliba, és a lábammal nyitottam ki a DÖK-terem ajtaját, ahol Nathaniel már nagyban dolgozott.

- Hoztam neked kávét – toltam a szőkeség elé a forró poharat, amiért cserébe egy hálás mosoly kaptam, és egy mondatot, amin egyből felhúztam magam.

- Nem kellett volna.

- Nem lehetne, hogy megköszönd?! – csattantam fel.

- Kösz. – vágta oda, és a papírmunkáról kezdett magyarázni. Nagyot sóhajtva fejbe csaptam magam, majd elkezdtem csinálni. Mivel Nathaniel már hat ót itt volt, becsengetésre már csak néhány maradt, amit húszperces szünetre hagyunk. Az első óránk tesi volt, és óra végére azt hittem, kiköpöm a tüdőmet. 

- Mi az, kicsi, elfáradtál? – jött oda Viktor óra után, és egy puszit nyomott az izzadt arcomra, amit egyből törölgetni kezdtem.

- Ja, tiszta kínzás ilyen melegben gyerekeket futtatni… - sóhajtoztam, és kikaptam a kezéből a kólát, aztán jól meghúztam.

- Azt… ne! – kezdte, de már késő volt. Megéreztem a kólában a vodkát, és egyből visszanyújtottam neki az üveget. Fintorra húztam a szám.

- Ebben mennyi vodka van? – mutattam a fél literes üvegre, mire Viktor félénken elmosolyodott.

- Nem sok, tényleg! 3 deci…

Hangosan kifújtam a levegőt. Legalább három kortyot ittam, és éreztem, hogy kicsit szédülök. Na, így jár az, aki hónapokig nem iszik semmit… 

- Ez nem vicces. – válaszoltam, és otthagyva a fiút, elindultam a terembe, törire. Viktor utánam jött, és egyszer csak fogta magát, majd míg nem nagyon voltam magamnál, mert épp bambultam, megcsókolt. Meglepődött tekintetemet látva elhúzódott, és szabadkozni kezdett.

- Ne… ne haragudj, én nem akartam…

Szép lassan magamhoz húztam Viktort, és ezúttal én csókoltam meg, amivel nagy meglepődöttséget váltottam ki belőle.

Nem csoda, hisz ezt tegnap még nem engedtem neki, ráadásul most sokan voltak a teremben, és tudtam, hogy néznek… lehet a vodka-kóla miatt, vagy mert a tegnapi este nagyon jó volt Viktorral, de úgy éreztem, hogy most már megcsókolhatom. A fiú a tarkómnál fogva magához húzott, de nem sokáig folytattuk a csókolózást, mert kamerák kattintását hallottuk.

Jöttél már össze valakivel úgy, hogy csak néhány napja ismerted? Az a pár nap vele viszont nagyon jó volt, és úgy voltál vele, „vágjunk bele, egyszer élünk?”, ezért belekezdtetek egy kapcsolatba? Én most így tettem. A csók után Viktorral csendben megbeszéltük a kettőnk közötti dolgot, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt. Peggy egyből lecsapott ránk, és azt mondta, majd cikket ír velünk következő szünetben. Ez nekem óra után nem volt jó, szóval ott hagytam Viktort, és elindultam a DÖK-terembe. Nathaniel szokatlan jókedvvel üdvözölt.

- Már elkezdtem, gyere! – szólt kedvesen, én pedig, kicsit furcsa nézéssel leültem, és segítettem a fiúnak végezni a papírmunkával. Mikor befejeztük, megláttam a másik oldalon egy kilónyi papírt.

- Az meg meg mi? – mutattam a kupac felé. Nem viccelek: legalább húsz centi magas volt, és volt belőle két stóc.

- Versenyeredmények. Nem tudom, hova tegyem… - vakarta a fejét.

- Ó, én tudom. Rendezzük név szerint, és mindenkinek csináljunk egy kis mappát. Vaaagy… – jutott eszembe még egy ötlet, - vegyünk kapcsos mappákat, minden osztálynak egyet, és abba olyan fűzhető zacsikat, amibe a papírt teszik…

- Lefűzhető genothermre gondolsz? – nézett rám Nathaniel.

- Lefűzhető genomicsodára? – bámultam a fiúra.

- Iratvédőféleségre? 

Hevesen bólogattam.

- Ez jó ötlet! Ma órák után meg tudnánk csinálni? – kérdezte. – Nem akarom sokáig itt tartani.

- Persze – válaszoltam mosolyogva, de elindultam matekra, mert jelzőcsengő volt. Szóltam Viktornak, hogy most suli után nem tudunk találkozni, mire kicsit megsértődött. Órák után a DÖK-terem előtt állva Nathaniellel beszélgettem, mikor Viktor az ingénél fogva a falnak nyomta, és szúrósan a szemébe nézve megszólalt:

- Jó lenne, ha leszállnál a nőmről, megértetted?

Két másodperc alatt ellöktem a fekete hajú fiút a szőkétől, és ráförmedtem.

- Ez mire jó?! Nem vagyok senki tulajdona! És ha DÖK-dolgokat kell megoldanom, a DÖK-elnökkel fogom, nem?! Ne idegeskedj már!

Viktor csalódottan, és dühvel nézett rám, majd a szeme átsiklott Nathanielre, és megtelt undorral. Hátat fordított nekünk, és kilépett a suli ajtaján.

- Találkozunk a kapunál öt perc múlva – mondtam Natnek, és a barátom után eredtem. Mikor elértem, dühödten kirántotta a karját a kezem közül, de kelletlenül megállt. Mintha ő tenne szívességet nekem. Pff…

- Tudod, hogy túlreagáltad. – mondtam halkan, miközben a fiú hátát simogattam, ugyanis még nem fordult meg. – Nem fogok semmi rosszat csinálni vele, ugye tudod?

- Annyira rossz téged más fiúval látni – szólalt meg fájdalmasan, majd megfordult, és magához ölelt. A mellkasába fúrtam a fejem, ő pedig az enyémre hajtotta a sajátját.

- Tudod, mi vagy? – kérdeztem a szemébe nézve, és egyből meg is válaszoltam a saját kérdésem. – Egy nagy, féltékeny, mérges maci.

- Te pedig akkor a kis medvebocs, akire vigyázni kell.

- Nem kell rám vigyázni – nyomtam egy puszit Viktor szájára, amikor kijött Nathaniel. – Holnap találkozunk.

Miközben Viktor távolodó alakját néztem, a szőke fiú is mellém ért. Nem szólt semmit, csak csendben elindultunk a papírboltba.

- Ennyi oklevelet gyűjtött az iskola? – csodálkoztam, mert azért a kb. fél méter magas papírtömeg elég sok versenyt jelent.

- Múltkor találták, és nem akarják kidobni. – sóhajtott Nathaniel. – Arra gondoltam, hogy évenként rendezhetnénk, azon belül pedig majd évfolyam szerint.

- Oké, szerintem úgy jó. – hagytam rá, és inkább bámultam a semmit. A mappa és a g betűvel kezdődő izé megvételével hamar végeztünk, volt a bazárban, ahol kivel találkoztunk? Hát az igazgatónővel! Micsoda meglepetés… Gyorsan végeztünk, hagytuk a szerelmespárt kibontakozni, és visszatértünk a suliba. Csak annyi mappát vettünk, amennyibe szerintünk ez a stóc papír be fog férni, nem baj, ha egy mappába több tanév eredménye kerül. És akkor nekikezdtünk a válogatásnak…

- Ó, anyám. – motyogtam, mert már negyed óra után meguntam a dolgot. Még csak a fél cuccost válogattuk ki, így még húsz perc várt ránk (ebbe beleszámoltam a nyafogásom, és minden mást).

- Élvezet ez a DÖK-munka! – motyogtam.

- Én szeretem… - mondta halkan Nathaniel.

- Dehogy szereted – vágtam rá poénból, de a fiú nem válaszolt. Több perces csend következett, amit én törtem meg.

- Végre! – dőltem hátra, amikor mindent kiválogattunk. 

- Címkézd meg a mappákat, addig átnézem még egyszer – szólt Nathaniel, én pedig címkézni kezdtem. Egy mappába három tanév került. 

Újabb óra telt el azzal, hogy minden papírt külön tegyünk be genothermekbe, és ezeket még fél óra volt befűzni a mappába. Büszkén, fájó kézzel csodáltam a remekművünket.

- Valami, amit soha, senki nem fog nekünk megköszönni, és nem fog érdekelni senkit. Csodás, úgy érzem, tettem valamit. – motyogtam.

- Ha nem élvezed a DÖK-munkát, miért csinálod? – érdeklődött Nathaniel.

- Még kérded? Virít rólad, hogy magányos vagy és veszteség ért. Kell neked valaki. 

A fiú erre összerezzent, és kiabálni kezdett.

- Nem vagyok rászorulva senki segítségére! Soha nem is voltam, és nem is leszek!

- Hé, én nyugodtabbnak ismertelek meg… - mondtam neki csendben, és átöleltem. – Nem kell mindent magadra vállalnod.

A fiú izmai fokozatosan ellazultam a kezem alatt, akkor pedig elhúzódtam, elköszöntem tőle, és hazamentem. 

Fél hét volt, mire hazaértem, és hasogatott a fejem, de evés és zuhanyzás után még tanultam kicsit. Élőhalottként pakoltam be holnapra, és amint lehunytam a szemem, elaludtam.