13. Fejezet - Lysander

Reggel egyedül ébredtem. Persze ez azért volt, mert Viktor az aktus után még visszament bulizni, de nekem már nem volt kedvem. A homlokomra csaptam. Én hülye, mit csináltam tegnap?!
Letotyogtam a konyhába, és csináltam magamnak pirítóst, a hangokra pedig Agatha néni is előjött.
- Miért vagy így elkenődve? – kérdezte az arcomat látva. Mi értelme lenne hazudnom? Amúgy is jó fej.
- Tegnap lefeküdtünk Viktorral. – mondtam el az igazat, mire keresztanya köpni-nyelni nem tudott.
- Megértem én, hogy nagykorú vagy, de hát másfél hete vagytok együtt…
- Ittam. – szakítottam félbe.
- Bánod?
- Nem tudom.
Ezek után keresztanya terelte a témát, aminek nagyon örültem. Éppen a pirítósomat fogyasztottam el, és tettem a tányért a mosogatógépbe, amikor kopogtattak. Kinyitottam az ajtót, ami előtt Nathaniel állt.
- Szia, mára beszéltük a tanulást, nem?
Basszus, el is felejtettem!
- Igen, gyere be. – mosolyogtam, és teljesen kinyitottam a szőke fiú előtt az ajtót, aki belépve levette a cipőjét, és kedvesen beszélt kicsit Agatha nénivel. Miközben a szobám felé igyekeztünk, és én mentem elöl a lépcsőn, eszembe jutott, hogy tangában vagyok és topban. Mikor felértünk a szobámba, magamra kaptam egy köntöst, és hevesen bocsánatkéréseket szórtam Nathanielre, aki csak teljesen zavarban rázta a fejét, hogy nem gond. Néhány kínos perc után végre elkezdhettünk tanulni, és, mint múltkor, három órát tanultunk. Már a tananyag jó részét átvettük, szóval a fiú azt mondta, hogy már csak holnap, suli után kell többet tanulnom, mint amúgy, utána csak a napi anyagot kell megtanulnom.
- Fáj a fejem… - nyöszörögtem, és hanyatt vágtam magam az ágyon.
- Nekem mondod? – kezdte Nathaniel. – Tanulok a suliban, DÖK-elnök vagyok, otthon is tanulok, erre még téged is pesztrálnom kell, te viszont nem segítesz a papírok rendezésében… - morgott.
- Mi? Teher vagyok? – ugrottam fel, és éppen kiakadni készültem, mikor a szőke fiú elnevette magát.
- Nyugi, csak viccelek… nem vagy teher. – mosolyodott el.
- Kaja! – hallottuk lentről Agatha néni hangját. Nathaniellel lementünk, ettünk egy kis húslevest, ami sajnos most túl sósra sikerült, így nem is nagyon ettünk többet, aztán kikísértem a fiút.
- Köszi, hogy mindig segítesz – mosolyogtam rá.
- Ugyan, semmiség. – válaszolt, aztán elsétált. Visszaindultam a szobámba, de Agatha nénit hallottam énekelni.
- Ő a herceged, ő a te herceged, Melissa!
- Igaz most Viktorról énekelsz? – álltam meg előtte karbatett kézzel.
- Hát persze, hogy róla! – mondta keresztanya szarkazmussal, mire megforgattam a szememet, és felmentem a szobámba novellát írni. Szeretek állatokról írni, a mai főhősöm egy csiga volt, aki megkereste a csiga párját, de elütötte őket egy kocsi. Csodás mese. Mivel már késő délután volt, és nem keresett senki, elvittem Porcicát sétálni. Ahhoz képest, hogy nem kutya, nagyon szereti a parkot. Volt is a közelünkben egy, szóval elsétáltunk oda, és hagytam, hogy Porcica felmásszon a fára. Imádott a fán csüngeni, fogalmam sincs, miért.
- Hát te? – hallottam egy hangot, és hátrafordultam. Nathaniel állt mögöttem.
- Kijöttem – tártam szét a karomat, és úgy gondoltam, ez a válasz kielégítő lesz. – És te?
- Én is.
A fiú leült mellém, és beszélgettünk kicsit, de valaki megzavart minket.
- Nat, elintéztem, mehetünk ha… hát ő meg?! – sipított Amber, mikor közelebb jött. Végignéztem rajta: az arcán volt még néhány lila folt, meg daganat, de nem volt vészes. Úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni, aminek azért örültem, mert jobb, mintha félne tőlem.
- Szia – mondtam a szőke lányra nézve, de ő csak felhúzta az orrát, majd a bátyját a földről, és eltipegett. A fiú szomorú mosollyal visszanézett, aztán követte a húgát. Sóhajtva elterültem a fűben, és meghallottam a cicámat nyávogni. Levettem a fáról, mert akkor szokta ezt elkezdeni, amikor unatkozik, vagy elfáradt. Éppen a kezemben dorombolt, mikor leült mellém valaki. Oldalra bámultam, és megpillantottam Lysandert.
- Szia – mosolyogtam rá.
- Szia, Lysander vagyok. – válaszolta. Újból elmagyaráztam neki, hogy ismerem őt, mert az osztálytársam, mire halkan elnevette magát.
- Ezúttal tudtam, csak úgy gondoltam, megnézem, mennyire húzod fel magad rajta. Mi a neve? – időzött el a tekintete a macskámon.
- Porcica.
- Piszok? Hol?! – ijedt meg, mire elnevettem magam.
- Neem… úgy értem, a macska neve Porcica. Mert… - ezzel felemeltem a macskát – szürke, mint a por.
- Ja, ez mindent megmagyaráz… - vágott gondolkodó fejet Lysander. Nekiálltunk beszélgetni, és fél óra múlva elhatároztuk, hogy hazamegyünk. A fiú hazakísért, mert lovagias akart lenni, ami kedves volt tőle, az út nagy része viszont kínos csendben telt. Otthon az ágyamra feküdtem, és néztem, Porcica hogy alszik.  Kicsivel később én is elálmosodtam, szóval lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni.