17. Fejezet - Választékos szókincsű pedagógus

Másnap reggel úgy tűnt, rossz az idő, be volt borulva, szóval fehér cicanacit vettem fel fehér toppal, amin feketével a „FREE” felirat állt. A hajamat kivasaltam, megreggeliztem, aztán fogtam a táskámat, azzal pedig leültem a földre. Mielőtt hülyének néznétek, ezt azért tettem, hogy magamra tudjam húzni a bakancsomat. Mikor a bőrdzsekim is rajtam volt, rájöttem, hogy elfelejtettem keresztanyu szupermix-szendvicsét (amiről már volt szó, sajt-tojás-vaj-sonka-paprika kombó) a táskámba tenni, szóval átvágtam a házon és azt is a táskámba mélyesztettem a fél literes kólával együtt, ami mellette volt. Éppen a kilincsre tettem a kezem, amikor meghallottam az eső monoton hangját a tetőn. Fogtam a fekete, rózsaszín halálfejekkel díszített esernyőmet (punknak tűnök, vagy gótnak, pedig csak sajátos stílusom van), és elindultam a buszhoz, mert elhatároztam, hogy ilyen esőben nem gyalogolok. Odafent csak Castiel mellett volt hely, szóval mellé ültem.
- Szia. – kezdtem a beszélgetést.
- Csá.
- Mizu?
- Semmi.
- Mi a bajod? – fordultam felé.
- A bandánk négy tagból állt. Négyből, vágod?! Lysander énekelt, én basszgitároztam, Iris is gitározott, Conchita meg dobolt!
- Conchita? – próbáltam visszafojtani a nevetést, de nem sikerült.
- Eredetileg Coln, de elneveztük így, mert bunkó módon itt hagyta a bandát.
- Szóval az a bajod, hogy… Col…Conchita elment, és nincs dobosotok? – vigyorodtam el.
- Ja.
- És Viktor? – kérdeztem, mert tudtam, hogy a barátom jól dobol. Castiel arca felderült, és a vállamnál fogva közelebb húzott magához.
- Kösz, kiscsaj! Megmentettél! Meg is kérdezem tőle. – mondta, majd a busz ajtajához vette az irányt. Mivel nemsokára le kell szállnunk, én is követtem. Berohantam a suliba, és szerencsére nem ázott el a hajam. A szekrényembe tettem az esernyőmet, és bementem a termünkbe. Nem sokat tartózkodtam itt, mert mivel biosszal kezdtünk, Viktor nem a mi termünkben volt. Megkerestem őket (az emeletig kellett minden terembe benéznem, ahol hülyének néztek), majd mikor beléptem a termükbe, azt láttam, hogy Castiel épp fűzi, hogy náluk doboljon. Viktor, mikor meglátott engem, rábólintott arra, hogy ő legyen a dobos, és odasétált hozzám.
- Jó reggelt – nyomott egy puszit a számra, én pedig elmosolyodtam.
- Szia, csak gondoltam, megnézlek – mosolyodtam el.
- Hát, igen, velem nem lehet betelni – vigyorodott el a fiú, majd ’túl szexin’ a hajába túrt, én pedig elnevettem magam. A csengő viszont elválasztott minket egymástól. Lementem a bioszterembe, ahol a tanár szépen megtartotta az órát, és bejelentette, hogy most el kell mennie, szóval egy helyettesítő tanár fog bejönni helyette.
Nos, nem tudom, ki volt az a helyettesítő, de a suliban sosem láttam, szóval meglepődtem, amikor bejött egy ősz hajú bácsi, akin óriási szemüveg volt, fehér köpeny, a haja pedig a válláig leért. Olyan szavakat használt, amiket eddig sosem hallottam. Ezeken nevettem a mögöttem ülő Dajannal, amikor a tanár megállt előttem.
- Kisasszony, derogál nekem (megalázónak érzi) a maga pribék (semmirekellő) viselkedése.
Felvontam a szemöldököm. Ez mit jelent?
- Tessék? – kérdeztem, és a többiek csak azért nem nevettek, mert ők sem értették.
- Maga indetermináns (meghatározatlan) ideje zavarja nevetésével órámat.
- Elnézést, nem értem… - mondtam. Mégis mi az az indetermináns?
- Rezumáljam (összefoglaljam) még jobban?! Tudja, én fazonírozom (saját ízlése szerint formázza) a nebulókat, magát is tudom! Vagy azt szeretné, hogy változzam garabonciássá (természetfeletti erejű személy) ?!
Megint felhúztam a szemöldököm, a tanár pedig folytatta.
- Ez explicit (egyértelmű)! Maga katatóniában (elmezavar okozta mozgási rendellenességben) szenved, hogy a szemöldökét húzgálja?! Írjak magáról pamfletet (gúnyiratot) egy újságba?! Gyerekek, ez a konklúziója (következménye) annak, ha valaki nem érti a szavakat.
A többiek folyamatosan bólintottak, mintha értenék. A tanár végre békén hagyott, én pedig egész órán csendben maradtam. Szünetben annyira kinevettek, hogy még én is nevettem velük.
- Nekem is degrodálsz, Melissa! – kiabált oda nekem a terem egyik végéből Dake.
- Rendben, örülök, hogy ennyire megjegyezted a szavakat… - válaszoltam szarkazmussal a hangomban. Törin Nathaniel kapott egy ötöst (természetesen), és tényleg, a nap további részében ez volt a legizgalmasabb. Kémia és biosz között megettem a kombó-szendvicset, a legdurvább mégis a legutolsó tesióra volt. Még mindig nem tudtam megszokni az új tesitanárt, Borist.
- Gyerekecskék, ma nyugi lesz. Jógázuuuunk! – jelentette ki. Egész órán a pucsító lányokat bámulta, amitől nagyon ideges voltam, szóval pihentem ’fáj a hátam’ kifogással. Iskola után hazamentem és tanultam, aztán áthívtam Viktort.
- Na, mi a terved mára? – kérdeztem. A hajamat már felkötöttem, mert hazafelé még esernyővel is elázott kicsit, és a párától úgy állt, mintha lenyomtam volna egymás után 3 műszakot egy bányában.
- Nos, nekem az a tervem, hogy még jobban tönkreteszem a hajad.
Ahj, bunkó perverz… gondoltam, amíg nem folytatta.
- Innen nem messze van egy fedett aquapark. Na, mit szólsz? – vigyorgott. Rábólintottam, és miután előkerestem a fürdőruhámat, fogtam az esernyőmet, meg egy kicsit a szülinapi pénzemből, és kiléptem a fiúval a csepergő esőbe. Körülbelül fél órát sétáltunk, míg elértünk az aquaparkig, ami zárva volt.
- Mi?! Idáig elsétáltunk, erre… zárva? – akadt ki Viktor, de azért én is ideges voltam. – Közelebb lakok, nem jössz el hozzánk?
- A szüleid? – kérdeztem.
- Holnapután jönnek haza, valami munkájuk van.
Az eső közben szakadni kezdett, szóval úgy döntöttem, nem halok bele, ha elmegyek Viktorhoz. Rábólintottam a dologra, és 5 perc múlva oda is értünk.
Nos… nagyon zavarban éreztem magam odabent. Óriási házuk volt, mindenhol rend, és olyan stílusban volt berendezve, hogy úgy éreztem, egy putriban lakunk keresztanyával, pedig egyáltalán nem. A cipőmet olyan óvatosan tettem le, hogy egy porszem se kerüljön le róla a földre, és úgy tipegtem Viktor után, mint egy kétéves. Nem mertem hozzáérni semmihez, amin a barátom csak nevetett.
- Na, gyere szépen – mondta, a combomnál fogva felkapott az ölébe, és úgy vitt be a szobájába. Itt némileg megnyugodtam, mert inkább nézett ki egy gyerek szobájának, mint egy üzlethelyiségnek. A fiú lefektetett az ágyra, és egy puszit nyomott a számra, miközben az oldalamat simogatta.
- Nem nézünk egy filmet? – kérdeztem, megtörve a rövid csendet.
- De! Viszont… - nyújtotta el a hangját Viktor. – Itthon jó kisfiú vagyok és csak mesét nézek.
Jól kinevettem, de végül a Pulykalandot néztük meg. Tényleg ajánlom mindenkinek, nem gyerekes!
Majdnem elaludtam Viktor mellkasán, amikor…
- I’ll never love again…
Nyöszörögve vettem fel a telefonom, keresztanyu hívott.
- Hol vagy?! – kérdezte hangosan.
- Én… Viktornál.
- Ó, akkor jó, már attól féltem, hogy eláztál. Menjek érted?
Az órára néztem. 19:28.
- Jó lenne.
Lediktálta a címet Agatha néninek, és felöltöztem. Viktor egy rövid csókkal búcsúzott el tőlem, majd hagyta, hogy beszálljak keresztanyu autójába. Otthon lezuhanyoztam, és egy rövidke főzés után megvacsoráztam. (Lecsós csirkemell sültkrumplival, imádom!) Mikor mindennel kész lettem, bepakoltam holnapra, és lefeküdtem aludni, egy rezgés viszont felkeltett. Nem igaz, hogy sosem tudok aludni! A kezembe vettem a telefonom, és megnyitottam az ismeretlen szám üzenetét.
Kislány, én a helyedben félnék a holnaptól…;)