Gyorsan
eltelt az egy hét, amit itthon töltöttem, megírtam öt új novellát, Viktorral
töltöttem az időt, és Nathaniellel tanultam. Megtudtam, hogy októberben új
osztálytársaink lesznek, kb. 3 ember. A szőke fiú jobban beavatott a
büfé-dologba (ugyanis a szavazást az nyerte), szóval Louis bácsi vezetésével
megnyílt a ’kajabolt’ a suliban is, az aulában volt a büfé, amit az alagsortól
balra lehetett megtalálni. Volt egy új
tesitanárunk, a neve Boris, aki Dake nagybátyja. Jót nevettem rajta, főleg
amikor Nathaniel megmutatta a facebook-profilját. „Boris Vagyok Atesitanár
Csövike” néven regisztrált, és mindenkit bejelölt, akit csak talált, ugyanis
már háromezer-valahány ismerőse volt. Ezen kívül Nathaniel szánakozó
tekintettel vizslatott, amikor elmondta, hogy van még valami, amit csak hétfőn
mondhat el nekem Viola. Akárhogy hisztiztem, csapkodtam, nyöszörögtem,
könyörögtem, fenyegetőztem, a fiú nem volt hajlandó elmondani, sőt, csak ideges
lett.
- Most miért csinálod ezt? – vágtam magam hanyatt.
- Mert nem tőlem kell megtudnod! – kiabált a fiú, aztán hirtelen elhallgatott.
Én is fülelni kezdtem, és cicanyávogást hallottam. Porcica az ágyamra ugrott,
majd a kezembe bújt és dorombolni kezdett. Nathaniel szeme a háromszorosára
nőtt, és csillogni kezdett.
- Van… egy… CICÁD?! – kérdezte, örömében felemelve a hangját, majd, mint egy
őrült, a macskámra vetette magát, és simogatni kezdte. Nem volt vele erőszakos,
szóval a cica egy kis kapálózás után megnyugodott, és hagyta, hogy Nathaniel
mindenhol jól megsimogassa.
- Mi a neve? – kérdezte boldogan mosolyogva.
- Porcica. Úgy látom, meg vagy értük őrülve. – vigyorogtam.
- Igen, nagyon szeretem a cicákat, csak anyám allergiás rájuk.
- Tudom. – vágtam rá, mire kaptam néhány furcsa pillantást. Nathaniel nagyon
jól elvolt Porcicával, öröm volt őket nézni. A fiú hamarosan lelépett, és a
helyére, mint mindig, jött Viktor. Kicsit furcsának éreztem ezt, de mivel Nat
csak barát volt, így nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.
Viktor a kezemet simogatta, miközben az ablakot bámultam. Nem tudom, miért…
csak annyira gyönyörű volt az az ablak.
- Megint kattog valamin az agyad – mosolyodott el a fiú, majd átölelt, és
közelebb húzott magához. Odagurultam, mert az testem alját felfogta az ágy, így
viszont hason érkeztem Viktor elé, szóval nem nézhettem a szemébe. Mozgolódtam
kicsit, hogy szembekerüljünk egymással, így a szánk között már csak pár centi volt.
Lehelete csiklandozott, ettől elmosolyodtam.
- Csak elbambultam.
- Hát persze – vigyorodott el a fiú, és megcsókolt. Egyik kezét a combomra
vezette, és ott kezdett simogatni, én pedig a hajába túrtam. A fekete tincsei puhák
volt, jó érzés volt az ujjaim közé engedni őket. A csók, ami eddig gyengéd
volt, kezdett egyre követelőzőbbé és szenvedélyesebbé válni, de mielőtt tényleg
’eldurvultak’ volna a dolgok, megcsörrent a telefonom.
- I'll never love again, I would ever have to pretend… - hallatszott a Korn
egyik száma, mire egy sóhajtással a telefonom felé nyúltam. A kijelzőn csak egy
telefonszám volt, ezért felvettem.
- Igen? – szóltam a készülékembe.
- Szia, ráérsz? És Viktor? Tudom, hogy együtt vagytok!
- Mi? – ültem fel, mert meglepődtem. Ez azért elég durva, nem?
- Ki vagy? – kérdeztem, és szerintem teljesen jogos volt a kérdésem, a válasz
hangsúlya viszont elég felháborodott volt.
- Peggy, ki más lennék?! Az újságot holnap reggel már kézbe kapják a diákok, de
a pletykalapban ti szerepelnétek, és még nincs kész a cikk! Indulás abba a
kávézóba, ami a suli mellett van, most! Vagyis, nem! Ti nagyon lassúak vagytok,
ezt biztosra veszem. Elmegyek hozzád! Nyugi, tudom, hol laksz. – azzal lerakta. Hát kösz, ettől én nem
vagyok valami nyugodt… Felvázoltam Viktornak a helyzetet, aki nagyon örült,
mert, állítása szerint, imád kérkedni velem. Peggy percek múlva majd’ betörte
az ajtót, szóval beengedtem, és leültünk az asztalhoz. Mindenféle kérdéseket
tett fel nekünk, aztán megkérdezte, hogy lefeküdtünk-e már.
- Ez azért elég személyes téma, és nem újságba való, nem?! – kérdeztem kissé
idegesen.
- Ó, ez mindenkit érdekel! – csacsogott.
- Nem baj, ezt nem kötjük az orrukra. – jelentettem ki, és minden, ezzel
kapcsolatos kérdést kikerültem. Peggy fél óra alatt végzett is, és otthagyott
minket, mondván, ’fontos dolga’ van. Nagyot sóhajtottam, és felmentem a
szobámba. Viktor követett.
- Ez nekem sok volt. – magyaráztam.
- Hm, pedig még ki kell fárasszalak… - húzta huncut vigyorra a száját Viktor,
és a nyakamat elhalmozta apró csókokkal. Hagytam, hogy azt tegye, amit akar…
Mikor Viktor kilépett az ajtón, első dolgom a zuhanyzás volt, a második a
vacsorázás, aztán bepakoltam a táskámba, és lefeküdtem aludni. Nem is
sejtettem, hogy holnap mennyire borzasztó napom lesz, ha megtudom, hogy mit
titkolt előlem Nathaniel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése