15. Fejezet - Búcsúlevél

A reggeli öltözködésem pontosan illeszkedett a hangulatomhoz, miután beértem a suliba. Fekete bakancsot vettem fel szakadt rövidnadrággal, és fekete, „Kill everybody” feliratú, bő pólóval. Hétre bent voltam, és a DÖK-terembe mentem, hogy megnézzem, Nathaniel mit csinál. Papírokat rendezett, én pedig mellé léptem.
- Segítsek?
- Jó lenne. – mosolyodott el, elmagyarázta a feladatom, és hagyta, hadd végezzem a munkát. Fél nyolckor kiabálást hallottunk, majd lassú, ütemes magassarkú-kopogást.
- TOTÓ! GYERE VISSZA? TOTÓKA! HALLOD, KUTYULIKÁM?!
- Ó. – sóhajtott Nathaniel, mire kérdőn ránéztem. – Totó az igazgatónő kutyája, és ha elszalad, ő mérges lesz, és megparancsolja valakinek, hogy kapja el a kutyát. Ami azért jó, mert a kutya kedvenc elfoglaltsága az, hogy mindenki elől elrohan.
- Segítek neki. – mondtam, mert a papírokkal már nagyjából végeztünk. Kimentem az udvarra, ahol Totó be volt szorítva egy sarokba, és legalább tízen állták körbe, de senki nem tudta megfogni. Leguggoltam, és a kiskutyát szuggeráltam, aki észre is vett.
- Gyere! – mondtam, mire a kutyus kilőtt, és felém kezdett rohanni. Elfutott mellettem. Éppen felálltam volna, amikor Totó megfordult, és mint rendes kiskutya, megállt előttem.
- Ügyes… - simogattam meg a fejét, majd a kezembe kaptam, és bevittem az irodába.
- Ó, köszönöm, kishölgy! – kezdte az igazgatónő, de mikor meglátott, elsötétült a tekintete. – A kutyám nem szereti, ha huligánok fogdossák!
- Hozzám egyből idejött… - mondtam, miközben leguggoltam, és letettem a kutyát a földre. Az igazgatónő elmosolyodott.
- Én bízom a kutyusomba, megelőlegezem a bizalmam maga felé! Most pedig elmehet.
Kiléptem az irodából, és a termünkbe vettem az irányt. Szemeimmel Kent kerestem, régen beszéltünk, de sehol sem volt, így úgy döntöttem, mivel biztos késik, odamegyek Violához, és megkérdezem, mi az a rossz hír, amit el kell mondania. A lila hajú lány Jade-del beszélgetett, szóval egyelőre nem akartam félbeszakítani őket, de azon izgultam, hogy mi lehet olyan rossz, hogy még Nathaniel sem mondhatta el. Viola egy pillanatra félrenézett, és meglátott engem, szóval elindult felém.
- Szia – kezdte halkan. – Ken… elment a suliból, és azt mondta, ezt adjam oda. – majd felém nyújtott egy lezárt borítékot. – Azt mondta, én nem adnám oda senkinek… és tényleg nem…
- Micsoda?! – akadtam ki. – KEN ELMENT AZ ISKOLÁBÓL?
Kitéptem Viola kezéből a borítékot, odaszóltam neki, hogy bocsánat, és köszönöm, majd a lányvécébe mentem, és kiszedtem belőle a levelet. Remegett a kezem, és már a könnyeim is majdnem folytak, de erőt vettem magamon, és olvasni kezdtem.
„Kedves Issa! (Aki mindig megissza)”
Máris elsírtam magam. Sokszor hívott a Melissa helyet csak Issának, ha fel akart vidítani, és az, aki megissza, vagy mindig megissza, ilyesmi mondatokat a nevem után tette, ha bosszantani akart. Most viszont mindegy volt – elsírtam magam rajta, és kész. Egyben elolvastam az egész levelet.

„Kedves Issa! (Aki mindig megissza)

Én el akartam mondani, tényleg. De nem tudtam, hogyan tegyem. Amikor apa tudomást szerzett az Amberes dologról, egyből hazajött, és azt mondta, elvisz katonai suliba. Szeretlek, ezt remélem, tudod, és keresni foglak!
Violával küldtem el a levelet, mert olyan kedves, megbízható lánynak tűnt. Ő volt az egyetlen, aki a maradék másfél hétben nem ítélt el azért, mert ilyen vagyok, amilyen. Persze, nem utált mindenki úgy, mint Amber, de a lány próbált bátorítani, Jade-del együtt. Már megköszöntem nekik, de köszönd meg te is, mert tudod: mindenkit együtt szeretünk és utálunk.
Te vagy a legjobb barátom. Amikor oviban bevédtél, és legjobb barátok lettünk, tudtam, hogy te más vagy, mint a többi lány. Téged nem zavart, mikor általánosban bejelentettem, hogy meleg vagyok, akkor is kiálltál mellettem. Egy gimibe mentünk, és mikor elköltöztél, addig nyaggattam a családom, míg mi is mellettetek kötöttünk ki. Nem hagyhattuk egyedül egymást, ha már 15 évet kibírtunk együtt, nem?
Várj rám, megígérem, hogy vissza fogok menni hozzád, és együtt összehozunk mindenkit, ahogy itt tettük, az első pár napban.
Legjobb barátod maradok örökké.
Ken”

Menthetetlenül kiakadtam. Leültem a WC-re, összekuporogtam, és rázkódó vállakkal sírni kezdtem. Nem, Ken azt akarná, hogy erős legyek, biztos ő is az! Mélyeket sóhajtoztam, és letöröltem a könnyeimet. Kennek nagyon rossz lesz a katonai iskolában… nem is olyan az alkata, és lehet, piszkálni fogják… Mire észbe kaptam, újból sírtam. Féltettem a fiút.
- Melissa, gyere ki, két perc múlva becsengetnek. – hallottam kintről egy megnyugtató hangot… Nathanielét. A szememet törölgetve léptem ki a mosdóból és átöleltem a fiút. A mellkasába zokogtam, ő pedig a hátamat simogatta.
- Kent akarom… - nyöszörögtem.
- Tudom, de most be kell mennünk órára. Na, erős vagy, szünetben Viktor felvidít. – mondta Nathaniel, letörölte a könnyeket az arcomról, mosolyt erőltetett rá, majd bevitt a terembe. Nem volt bent, csak a fél osztály, mivel úgymond elméleti kémia következett, de így is elég volt látni Amber kárörvendő vigyorát. Ha nem lenne ilyen aranyos a bátyja, már felgyújtottam volna a házukat, amikor alszik. Az órán alig tudtam figyelni, és ebben az sem segített, hogy nekem kellett felelni. Nathaniel mindent elmagyarázott még pénteken, szóval tudtam az anyagot, de féltem, hogy a többiek meghallják, mennyire remeg a hangom, szóval próbáltam rövidebbre fogni, de az ötös alá megvolt. Csendben töltöttem az óra többi részét, és hálát adtam az égnek, hogy Charlotte ül mellettem a három grácia közül, mert ő a legnormálisabb, legalább nem érdeklem. A másik kettőt már biztos nyakonvágtam volna egy péklapáttal… De Charlotte más. Érettebb, és szerencsére sokkal, SOKKAL csendesebb.
Órák után Viktor egyből hozott nekem a büféből egy tábla csokit.
- Ideje enned. – szólalt meg, én pedig harapni (!) kezdtem a csokit. – Ezt nem pont így értettem… - sóhajtott, de leült Charlotte helyére. – Figyelj, tudom, hogy nagyon rossz. De itt leszek neked, rendben? Leszek a legjobb barátod is!
- De sosem leszel olyan, mint ő – szipogtam.
- Meleg?
Gyilkos tekintetekkel szórtam meg Viktort.
- Ne… nem úgy értettem, ne haragudj, kicsim. Azt hittem, poénnak fogod fel… - a fiú az ölébe húzott, én pedig a vállába temettem az arcom. A kellemes parfümillata megcsapott: olyan felnőttes illatot árasztott. A haja megint selymes volt, és csiklandozta az arcomat. Mélyebben fúrtam a válla és nyaka közötti részbe a fejemet, mire felnevetett, és azt mondta, csikis. Mikor befejeztem a mozgolódást, ő is megnyugodott, és simogatta a hátam, amitől majdnem elaludtam. Már csak azt vettem észre, hogy Charlotte visszajött, Viktor pedig elindult az infóórájára. Kicsit megnyugodtam, jobban tudtam koncentrálni ezen az órán.
Iskola után még nem volt kedvem hazamenni, szóval vettem a büfé melletti automatában két kávét, a büféből egy csomag háztartási kekszet, és berontottam a DÖK-terembe, Nathaniel pedig szívrohamot kapott tőlem.
- Segítek. – mondtam, és a fiú mellé ültem.
- Nem szükséges, boldogulok. Menj csak haza…
- Nem tudnám elterelni a gondolataimat. – válaszoltam. – Na, mit csinálunk?
Pár óra múlva, mikor már másnapra is megtanultunk majdnem teljesen, hazaindultunk. Otthon befejeztem a tanulást, aztán fogtam egy nagy táskát, pakoltam bele magamnak holnapra ruhát, azon kívül tusfürdőt és a holnapi tananyagot, meg persze két csomag forrócsoki-port, a zsebembe nyomtam a telefonom, majd elmondtam keresztanyunak, hogy nem alszok itthon, és leléptem. Kemény két percet gyalogoltam a szomszédig. Bekopogtam, és mintha Tina számított volna rám, egyből kinyílt az ajtó.
- Szia, hoztam forró csokit. Itt aludhatok? – néztem rá csillogó szemekkel, mire mosolyogva beengedett. Tudom, kicsit furcsa, hogy a legjobb barátomnál alszom, mikor tudom, hogy csak Tina lesz itthon, de olyan ő nekem, mint egy második anyuka, vagy egy jó barátnő. Szinte mellette nőttem fel… Kenny pedig olyan szavakat tanított nekem, mint tank, fejbelövés, háború, haza… szóval jól megvoltunk.
- Persze, gondolom, Ken szobájában. – mosolygott Tina, és hagyta, hogy a konyhába menjek, és feltaláljam magam, addig ő gondolom, a kazetták között kutatott. Rengeteg régi kazettájuk volt, és imádtunk rajtuk nosztalgiázni. Mikor a forrócsoki elkészült, raktam bele egy kis fahéjat és tejszínhabot a tetejére. Elmosolyodtam. Itt mindig vannak ilyen dolgok frissen, arra az esetre, ha véletlen olyan kedvem lenne, hogy átjövök forrócsokizni.
- Tessék – nyújtottam át az italt Tinának, aki hálásan elmosolyodott. Az asztalon kazetták és DVD-k sorakoztak, és mivel csak én értettem hozzá, beraktam őket és izgatottan vártam, miket fogok látni. Tina mindig talált újat, így meglepetésszerűen hatott minden egyes felvétel.
Az elsőn még totyogós kisbabák voltunk Kennel, nem sokkal a felvétel készülése előtt ismerkedtünk meg. Fogtuk egymás kezét, amíg kivittek minket az udvarra, utána pedig rohantunk csúszdázni. Onnan egy idő után elzavartak minket, mert nem hagytunk senkit csúszni, szóval mászókáztunk, és Ken próbált felemelni, de mindketten elestünk. Itt már könnyeztem.
A következő néhány felvételen el is sírtam magamat, Tinával vigasztaltuk egymást, de nem ment.
- Annyira fog hiányozni… - könnyeztem.
- Nekem is, de hidd el, vissza fog jönni – simogatta a hajamat anyu 2. – Késő van, neked meg holnap suli.
- Megyek… - nyöszörögtem mosolyogva, és felmentem az emeletre. Ken zuhanyzója felé vettem az irányt. Levettem magamról minden ruhát, és az ismerős zuhanyzóba léptem. Már együtt is zuhanyoztunk Kennel, nekem ő olyan volt, mint egy legjobb barátnő, sosem voltam előtte zavarban. Igazából, vele volt az első csókom… a gondolatra halkan kuncogni kezdtem.
„- Ken, nagy a baj… - léptem 13 évesen a legjobb barátom elé. Náluk voltunk, és éppen PSP-ztünk, amikor SMS-t kaptam.
- Mi az? – kérdezte a vékony hangján, miközben egy kekszet rágcsált.
- Peter azt mondta, hogy MEG AKAR CSÓKOLNI! – válaszoltam rémülten, mire Ken felhúzta a szemöldökét.
- De te még sosem…
- Ezért kellene segítened! – könyörögtem. – Nem akarok beégni…
- Hát velem, meg a ’nagy tapasztalatommal’ semmire sem fogsz menni. – emlékeztetett a fiú arra, hogy úgy, mint nekem, még neki sem volt első csókja. Kiskutyaszemekkel néztem Kenre, aki sóhajtott egyet.
- Elvégre, nem kezdhetek mindent pasival… - mondta, mire felnevettem. Leállította a játékot, és mindketten zavarba jöttünk. Elkezdtünk közeledni egymáshoz, és akkor, megtörtént a mindkettőnk számára első csók. Pár másodpercig próbáltunk csókolózni, de szinte egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés.
- Ez nagyon furcsa! – jelentettem ki.
- Ezt élvezik az emberek? – kérdezte Ken, aztán folytattuk a PSP-zést. Másnap Peter megcsókolt, azt mondta, ügyes vagyok, a legjobb barátommal pedig ezzel cukkoltuk egymást nagyon sokáig.”
A forró víz megnyugtatott, és a könnyeim sem látszottak tőle, amiket Ken emléke idézett elő. Hamarosan végeztem, magamra csavartam egy törölközőt, és megszárítkoztam, felöltöztem, majd átmentem a fiú szobájába. Minden rendben volt, és üresnek tűnt az egész háló. Ott volt egy pendrive, ami azért volt furcsa, mert a lámpán lógott. Valamiért úgy érzem, hogy Ken azt akarta, nézzem meg. Bedugtam a gépébe, és megláttam rajta egy videót. Elindítottam.
A fiú ült velem szemben, a felvétel webcam maxszal készült. A szemüvege nem volt rajta, így láthatóak voltak zöld szemei, amik természetellenesen csillogtak. Nagyot sóhajtott, majd beszélni kezdett. A hangja eleinte nyüszítés-szerű volt, mint aki sír beszéd közben, de végül átváltott normális hangnembe.
- Amikor ezt hallod, Melissa, akkor én már elmentem, te pedig megint átjöttél hozzám, hogy anyuval régi videókon nosztalgiázzatok.
Mosolyogva felhorkantottam, és máris a szememet töröltem.
- Most elmegyek, de vissza fogok jönni. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszajöhessek. Neked viszont szükséged van egy legjobb barátra, tudom, milyen elveszett leszel nélkülem… - a hangja megcsuklott, a szemei még jobban csillogni kezdtek, és könnyek folytak le az arcán, erre pedig nekiálltam zokogni.
- Szükséged van egy ideiglenes legjobb barátra. Tudod, hogy ismerlek, így nem Viktort ajánlom, hanem…. Nathanielt. Legyen ő a támaszod, amíg nem vagyok ott… Persze azért annyira nem kell megbíznod benne, mint bennem, neki tisztességtelen szándékai lennének egy ilyen szép lánnyal, mint te… Ha nem lennék meleg, már rég beléd szerettem volna. Te vagy a női populáció legtökéletesebb egyede.
Nevetve sírtam, Ken annyi hülyeséget összehordott, hogy nem tudtam haragudni rá.
- Anyunak mondd meg, hogy nagyon szeretem, és hiányzik, és hogy írni fogok nektek. Mind a kettőtöknek, és nosztalgiázhattok rajta forrócsokival.  Hiányozni fogsz…
A videó megszakadt, és egy kép volt rajta. Vagyis, egy közös képünk Kennel, amikor együtt kekszet ettünk. Alá volt írva, hogy nyisd ki a TV alatti fiókot, és a lejátszó kilépett. Kikapcsoltam a gépet, és a fiókhoz léptem. Mikor kinyitottam a szekrényt, a szám elé kaptam a kezem, hogy nehogy felsikítsak a fájdalomtól. A hasam fájt a rázkódástól, amit a zokogásom okozott. A szekrényből kivettem azt a párnát, amivel Ken mindig aludt. Még én sem érhettem hozzá soha. Egy zöld párna volt, rajta pedig a közös képünk, amin a hátán vagyok, és békejelet mutatok. Annyira féltette, hogy sosem evett a közelében, és alvásnál is, éppen csak, hogy hozzáért. Még tőlem kapta a 16. szülinapjára, és azóta is, mintha semmi baja nem lett volna. Meglepődtem, hogy nem vitte magával a katonai suliba. De nem csak ez fogott meg benne a legjobban…
Az illata. Érezni lehetett rajta Ken sprayének illatát, amihez már úgy hozzászoktam az évek alatt. Imádtam ezt, szóval úgy döntöttem, ezzel fogok aludni. Befeküdtem a fiú ágyába, ahol mindenhol éreztem az illatát, és könnyes szemmel (viccelek, zokogva, mint egy őrült) elaludtam.