18. Fejezet - Hogy lettünk öribarik?

Reggel, mivel hidegnek ítéltem meg az időt, felvettem egy piros converse cipőt egy piros toppal, majd egy farmerdzsekivel és körülbelül ugyanilyen színű, hosszú farmernadrággal. A hajamat tegnap elfelejtettem megmosni, szóval inkább kontyba fogtam. Nem volt kedvem sminkelni, szóval csak megmostam a fogam és az arcom, majd elvégeztem a további teendőimet a fürdőszobában, és a táskámmal együtt lementem a kombó-szendvicsért. Porcica nyávogott, szóval adtam neki enni és inni, majd megláttam, amitől a legjobban féltem: nem volt kombó szendvics a hűtőben.
Gyorsan felszaladtam a pénzemért, hogy majd a büféből vegyek kaját, aztán elindultam a suliba. Ma jó sokáig aludtam, 7:20 volt, és reméltem, Nathaniel nem haragszik meg rám, amiért nem voltam reggel segíteni. Az iskola kapuján átlépve eszembe jutott a tegnapi SMS, és előre féltem, hogy mi lesz ma velem…

~ Amber szemszöge ~

Az a cafka még mindig a bátyámon lóg! Hát Nathaniel nem látja, hogy ez is csak úgy kihasználja majd, mint Melody?! Engem nem sok dolog hat meg, de az, ami a bátyámmal történt, ami miatt hónapokig szenvedett, még nekem is fájt! Soha többé nem engedem, hogy bántsák őt, elvégre mégis csak a testvérem, még akkor is, ha ennyire naiv…
- Ma kirúgatom ezt a csajt a suliból! – vigyorogtam gonoszul Lire és Charlotte-ra. Ők is úgy csináltak, mintha ez érdekelné őket, de persze tudtam, hogy magasról tesznek rá, mit teszek. Nem voltunk mi azért „öribarik”… Sosem érdekelt minket a másik, de együtt kellett lennünk, mert csak így voltunk népszerűek. Na meg, megesett rajtuk a szívem elsőben, mikor megmentettem őket…
Kilencedikben a bátyám nagyon jól bokszolt, néha még most is csinálja, ha ideges. Charlotte és Li sokat beszélgettek év elején, jóban lettek, de volt egy tízedikes fiú, aki mindig piszkálta őket, és azzal fenyegette a lányokat, hogy olyat csinál velük, amit senki nem bírna még csak végignézni sem. Vékony, de magas fiú volt, lilás-vöröses hajjal, és bár egyáltalán nem tűnt erősnek, az arca annyira groteszk volt, hogy Charlotte-ék féltek tőle. Hiába mondták ezt el az igazgatónőnek, a fiú mindig mindent tagadott, majd még jobban megfenyegette őket. Aztán egyik nap a lányok kimentek cigizni a suli mögé (akkor azt hitték, menő, most már gyűlölik, csak én gyújtok rá néha), a srác követte őket. Ezt észrevettem, és megkértem Nathanielt, hogy jöjjön velem, és segítsen a srácot leszedni a lányokról. Vittem a telefonom, és már azt is videóztam, ahogy a fiú ordibált velük.
- Annyira kikészítelek benneteket, hogy azt sem tudjátok, éltek-e vagy haltok! Te, gyere ide! – sikítást hallottam, Li volt. Előugrottam a kamerával, ami felvette, hogy Charlotte-ot a copfjánál fogva tartja, Lit pedig a falhoz szegezi a torkánál fogva. Ennél ijesztőbbet még nem láttam, de nagyjából hozzá voltam szokva, hisz apa otthon veri Nathanielt, mert kiskorában rosszul bánt velem. A lányok nagyon meg voltak rémülve, de megszólaltam.
- Hé, köcsög! Nézd, itt a bizonyíték, hogy mit csinálsz?
A fiú hátrafordult. Szeme meglepődöttséget tükrözött, aztán pedig dühöt. Elindult felém, a lányok pedig elrohantak egy tisztes távolságba tőle, de nem hagytak ott. Remegtek a lábaim, a srác pedig, mintha veszett lett volna.
- Most megkapod, te kis…
- Hé, mit csinálsz? – lépett elő Nathaniel is, én pedig leállítottam a videót. – Miért bántod ezeket a lányokat?
- Neked ahhoz semmi közöd!
- Engedd el őket!
- Majd te parancsolsz nekem, mi? Büdös kutya!
Hamarosan következett a lökdösődés, majd Nathaniel nagyon elverte a srácot. Az igazgatónőnek megmutattuk a videót, de azelőtt elment a kis féreg a suliból, mielőtt egyáltalán kirúghatták volna.
Mikor hazamentünk, és fény derült rá, hogy a köcsögöt Nat ütötte szét, apa nagyon megverte őt, hiába mondtam, hogy csak engem védett… Mindenesetre a fiú azóta is kiáll mellettem, még akkor is, mikor már mindenki otthagy, és lett két barátnőm, akik pár hónap hála után csak szimplán nem mernek elhagyni…
- Amber, nézd! Jön! – szólt Li, és Melissa felé mutatott, aki éppen az ajtón jött be. Elvigyorodtam.
- Csajok, esküszöm, ha ezzel nem sikerül kirúgni, megbarátkozok vele.
Akkor még azt hittem, ennél rosszabbat nem is mondhattam volna…

~ Melissa szemszöge ~

A suliba belépve a három grácia vigyorgó fejével találtam szembe magam. Kicsit sem levágós, hogy akkor ők küldték a tegnapi SMS-t… Mielőtt elhaladhattam volna mellettük, bementem a DÖK-terembe. Nathaniel éppen végzett valami papírmunkával, de látszólag nem haragudott, amiért ma reggel nem segítettem neki.
- Nat, beszélnünk kell. – kezdtem, a fiú pedig, mint minden komoly beszélgetésnél, megijedt. – Azt hiszem, Amber ki akar tolni velem.
Megmutattam a fiúnak az SMS-t, amit tegnap kaptam, és a vigyorról is beszámoltam.
- Rendben, szemmel tartalak titeket. – mondta a fiú, és együtt indultunk tesire. Odabent gyorsan átöltöztünk, és bementünk a tornaterembe. Sokan kábák voltak még, de kezdtünk ébredezni a 2 körfutás után. Röplabdázás következett, Amber pedig öt perc után elkezdett vinnyogni.
- Tanár úr! Melissa ledobott! – a műkönnyei a szemében még igazibbá tették a ’fájdalmát’, és mivel rajta kivágottabb póló volt, Boris szerint én voltam a hibás, és kiállított. Következő óra utáni szünetben amikor Amber előttem ment el, elesett (direkt!), és azt mondta, én buktattam fel. A hosszú szünetben a szöszi lány elől bujkálva a folyosón ettem a büféből vett rántotthúsos kiflit, amikor valaki megállt előttem.
- Megtaláltalak… - vigyorgott Amber, én pedig sóhajtottam egyet.
- Elnézést… - állt meg mellettünk egy kék felsős, csontos, magas pasi. A haja barna volt, és kis szemüveget hordott. – A nevem Mr. Farazie, de nem tudom, mi hol található, megmutatnák nekem az iskolát?
- Bocsánat, mennem kell. – mondta Amber, és lelépett.
- Én segítek. – mosolyogtam a megszeppent tanárra, és először az iskolát mutattam végig neki, majd kivittem az udvarra.
- Ki ez a csóka? – vigyorodott el Castiel, mikor meglátta a tanárt.
- A neve Mr. Farazie. Nos, tanár úr, ez itt az udvar. Nem túl kedvesek, akikkel itt találkozni lehet.
- Pff… - próbálta elfojtani a nevetést Castiel, és valamennyire sikerült is neki. Mikor a klubokat is megmutattam, eszembe jutott a velük kapcsolatos adminisztráció, de úgy gondoltam, későbbre is halasztható.
- Köszönöm, hogy körbevezetett! – mondta a tanár, mikor újra a folyosóra értünk, és elment. Én elindultam a matekórámra, és már éppen azt hittem, nem is fog történni semmi, mikor Amber megint felvisított.
- Tanárnő! Nézze, milyen SMS-t kaptam Melissától!
- Hadd lássam. Te kis ribi, nem éred meg a holnapot. Nagyon megszívatlak. Trééééé vagy! Melissa, ezt maga írta?! – fordult előre, hozzám.
- Nem én voltam, tanárnő! – emeltem fel védekezőn a kezem.
- Hát, itt a telefonszám, felhívom.
Feszült csend volt, míg Amber telefonja kicsöngött. Pár pillanat múlva pedig megszólalt…
- I’ll never love again…
Remegő kézzel vettem elő a telefonom.
- Esküszöm, nem én küldtem az üzenetet! – védekeztem, de hiába. Irány az igazgatói, Amber, Nathaniel és Charlotte pedig jöttek velem. Amber azt magyarázta az igazgatónak, hogy mit tettem, én pedig nagyban tagadtam az egészet.
- ELÉG! Charlotte, maga látta, hogy a lány SMS-t ír?
- Láttam. – mondta a lány.
- Ez nem igaz! – védett meg Nathaniel, ami nagyon jól esett. – Nem akarom bemocskolni a húgomat, de ma egész nap úgy tett, mintha ki akarna tolni Melissával.
- Mi?! Annyira naiv vagy, hogy Melody után is mellé állsz?! – üvöltött Amber, és zokogva kirohant az igazgatóiból. Nat és Charlotte is követték, mígnem csak én maradtam itt.
- Mutassa azt az üzenetet. – kért az igazgatónő. Csendben a tanárnő kezébe adtam a telefont, ő pedig néhány percig bámulta.
- Talán hiszek magának.
- Hogyhogy? – csillantak fel a szemeim.
- Most 10.35 van, és Amber telefonja körülbelül 10:25-kor rezeghetett volna, mivel a matematika tanárnő minden ilyen döntést rám bíz, és maximum 10 perc alatt ide kerültek volna. Viszont maga nem 10:24 körül küldte az üzenetet, hanem 9:51-kor.
- Akkor szünet volt! – jöttem rá.
- Pontosan. Maga mit csinált a szünetben? És hol volt telefonja?
- A táskámban… de… én… nem voltam a teremben! – jutott eszembe ez is.
- Mit csinált?
- Én a folyosón bujkáltam Amber elől, aztán körbevezettem Mr. Faraziet, az új tanárt.
Az igazgató átvitt a tanáriba, és megkereste Mr. Faraziet.
- Igaz, hogy ez a kislány körbevezette önt az előző szünetben?
- Igen, miért? Problémát jelentett? Sajnálom, nem tudtam…- szabadkozott a tanár, de én előre örültem, mert megmentett engem.
- Nem, nem probléma, csak tudnom kellett.
Odakint az igazgatónő azt mondta, nincs nagy baj, ne aggódjak, és majd elbeszélget Amberrel. Nagyot sóhajtottam, és elmentem a táskámért.

~ Amber szemszöge ~

- Állj meg! – fogta meg a karom Nathaniel, és visszahúzott magához.
- Engedj el, te naiv barom! – rángattam magam, de nem jutottam semmire.
- Miért akarod őt kirúgatni?
- MERT MÉG ROSSZABB HATÁSSAL VAN RÁD, MINT MELODY VOLT! ANNYIRA A BŰVKÖRÉBE KERÜLTÉL, HOGY NEM IS HALLGATSZ RÁM! – kiabáltam.
- Melissa más! Ő nem akar járni velem…
- Akkor meg hülye!
- Neked mindenféle bajod van?! – akadtam ki. – Hidd el, tudok vigyázni magamra. Megedződtem.
Azzal egyedül hagyott. Most már két okból kell barátkoznom Melissával: egyrészt, mert szemmel kell tartanom őt, másrészt, mert muszáj…