Reggel a
szemem alatt egy egész repülőtér bőröndállománya elfért volna, ha nem lett
volna a sírástól az eredeti ötszörösére feldagadva a látószervem. Egy kis hideg
víz csillapította a szemeim égését, de még mindig nem volt az igazi, viszont
úgy döntöttem, nem érdekel. Raktam magamra egy napszemüveget, felkötöttem a
hajam, és felöltöztem. Elköszöntem Tinától, majd a suli felé vettem az irányt.
Hat óra volt – nem tudtam aludni, csak forgolódtam egész este. A lépteim
monoton hangja törte meg a hajnali csendet, míg elértem az iskoláig. Odabent
kicsit még sötét volt, és úgy döntöttem, mivel még van másfél órám órakezdésig,
egy kis papírmunkával elfeledem a bánatom. Közben akár jobban
összeismerkedhetek az ideiglenes legjobb barátommal… a DÖK-terembe belépve
észrevettem, hogy Nathaniel a padra fekve alszik.
Elmosolyodtam,
és kiszedtem alóla a lapokat. Valami adminisztrációt csinált, aminek szerintem
semmi értelme nem lett volna, de elkezdtem helyette csinálni. Míg írtam,
Nathaniel egyenletes szuszogása törte meg a csendet. Nem is tudom, meddig
tereltem el a gondolataimat a papírok átolvasásával és átírásával, de egyszer
csak a fiú nyöszörögni kezdett, majd ijedten kinyitotta a szemét, és felült.
- Az adminisztráció… - kezdte kábán, aztán meglátott engem. Próbálta rendbe
tenni magát, mire elmosolyodtam.
- Nyugi, minden normálisan áll rajtad, és az adminisztrációval már majdnem
végeztem. – mondtam, a fiú pedig megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Akkor jó. Ártana az imidzsemnek.
Nevettünk egy sort, aztán együtt befejeztük az adminisztrációt.
- Egyre strapabíróbb vagy. Egy órát végigdolgoztunk, és egyszer sem
nyavalyogtál. – vigyorodott el Nathaniel. Eszembe jutott, miért is akartam
elterelni a figyelmemet, és éreztem, ahogyan elszorul a torkom. Csak erőtlenül
bólintottam egyet, mire a fiú kicsit megdöntötte a fejét.
- Valami baj van?
- Nem, semmi… - nyüszítettem, és sűrűn pislogtam a plafont bámulva. Nathaniel
közelebb jött hozzám, és megszorította a felkaromat.
- Ne aggódj, normális, hogy hiányzik…
A fiú vállának döntöttem a fejem, és halkan elpityeredtem.
- Na, ne sírj… - simogatta Nathaniel a hátamat, én pedig szép lassan
lenyugodtam. Megtöröltem a szemem, és a DÖK-terem tükrében megigazítottam a
sminkemet.
- Szóval ilyen egy erős nő. – mosolyodott el a fiú. – Gyere, menjünk órára.
- Várj – szólaltam meg, mire ő visszafordult. – Ken azt mondta – nyeltem egyet,
hogy a gombóc kisebb legyen a torkomban -, hogy te legyél az ideiglenes legjobb
barátom.
A fiú meglepődötten fordult hátra. Szemei engem pásztáztak, és egyre
szaporábban vette a levegőt. Azt hittem, most uralkodnia kell magán, nehogy
megcsókoljon, vagy valami, de nem ez történt.
~ Nathaniel szemszöge ~
- …hogy te legyél az ideiglenes legjobb barátom. – fejezte be Melissa, én pedig
ledermedtem. Eddig háttal voltam a lánynak, de most levettem a kezem a
kilincsről és hátrafordultam. A lány esetlenül nézett rám, amitől olyan volt,
mint… Melody.
- Annyira aranyos vagy, Nat! – mosolygott
rám Melody, amikor egy ugyanilyen kérdésre igent mondtam neki. – Tudod, nekem
még sosem volt igazi legjobb barátom. – folytatta. – Te leszel az első.
Két hónap múlva zavartan állt elém.
- Nat… el kell mondanom valamit. Én… én azt hiszem, szerelmes lettem beléd…
Újabb kihagyás után pedig elhagyott. Nem volt már esetlen, nem akarta, hogy a
legjobb barátja legyek, elhagyott engem, miután belészerettem… Ez nekem…
annyira fájt…
- Sosem leszek a legjobb barátod! Hagyj békén! – ordítottam a lányra úgy,
hogy az erek kidagadtak a nyakamon. Melissa összerándult, és végignézte,
ahogyan becsapom magam mögött az ajtót. Elindultam óra előtt a kertészklubba,
de mindenki úgy nézett rám, mint egy őrültre. Gondolom, kihallatszott az
ordításom…
- Mi a baj? – állt elém Amber, amikor már néhány perce az üvegháznak dőlve
nyugtattam magam.
- Melissa. – suttogtam.
- Mi?! Hagyd már azt a cafkát! Azt hittem, ennél okosabb vagy! – oktatott a
kishúgom, mire ránéztem.
- Azt akarta, hogy legyek a legjobb barátja…
Amber szeme összeszűkült. Tudta, mit jelent nekem, ha valaki azt akarja, hogy a
legjobb barátja legyek. Nem törődve a tegnapelőtt vett vadiúj ruháival, leült
mellém, és az arcomat bámulta.
- Nyugi, nem leszel a legjobb barátja. Ezt te is tudod.
Pár perc múlva elindultunk a tanterembe, és leültem Melissa mellé. A lány egyáltalán
nem szólt hozzám, még csak rám sem nézett, de ez nem lepett meg. Tudtam, hogy
gyűlölte, ha ordítanak vele.
Végigültem a lány mellett az órákat, aztán az igazgatónő felé vettem az irányt,
aki az irodájában volt.
- Mit szeretne? – mosolygott rám, mikor beléptem az ajtón.
- Szeretném, ha kirúgná Melissát a DÖK-ből.
~ Melissa szemszöge ~
Órák után hazaindultam, de a parkban megláttam Nathanielt. El kellett volna
fognia a dühnek, de nem történt semmi. Amikor erre a fiúra néztem, annyira
megsajnáltam… nem tudom, miért. Tehát odamentem hozzá.
- Ne haragudj. Nem kell barátoknak lennünk. Legyünk úgy, mint eddig.
- Ki akartalak rúgatni a DÖK-ből. – mondta a fiú monoton hangon, és rám sem
nézett.
- Mekkora farok vagy…
- De nem engedte az igazgatónő. Azt mondta, jó csapat vagyunk.
- Na, ezzel aztán tényleg kiengeszteltél… - morogtam, és el akartam menni, de a
fiú a csuklómnál fogva visszarántott. Fájt, szóval kirántottam a kezem az
övéből, de mikor megláttam, hogy néz rám, megtorpantam.
Nathaniel olyan erősen a szájába harapott, hogy csodálom, hogy nem vérzett
neki, és a földet pásztázva megszólalt.
- Melody is megkért, hogy legyek a legjobb barátja, ne haragudj.
- Nem megbeszéltük, hogy én nem vagyok ő?! – emeltem fel a hangom, mire
Nathaniel bűnbánóan bólintott.
- Jó, oké, megbocsátok. De cserébe innentől az egész napot velem töltöd. –
jelentettem ki.
A fiú szemei felcsillantak, szóval, mivel jó gyerekek vagyunk, a séta előtt
gyorsan megtanultunk náluk. A város ma valamiért különösen ki volt díszítve, de
van ez így, amikor az itt lakóknak heppje van. Éppen egy világító gyrosos előtt
mentünk el, amikor megkordult a gyomrom.
- Azt hiszem, itt ennünk kell. – vigyorodott el Nathaniel, és leültetett az
egyik asztalhoz. Akármennyire is elleneztem, a fiú ragaszkodott hozzá, hogy ő
fizessen. Mikor elkezdtünk enni, elvettem a kajáját.
- Hé, add vissza! – nevetett a fiú, és próbált a műanyag tányérjáért nyúlni.
- Na, tessék, itt egy villányi kaja – válaszoltam, és a fiú felé nyúltam.
Ebben az
óvatlan pillanatban Nathaniel elvette a tányérját, majd a kezemből a villát, és
jóízűen falatozni kezdett. Én is nekiálltam enni, majd miután tele lettünk, egy
kicsit sétálgattunk.
- Hogyhogy nem Viktorral vagy? – tette fel a kérdést a fiú.
- Ő a szüleivel valami üzleti vacsorára ment, a tagok lánya elvileg a mi
sulinkba fog járni – idéztem vissza azt, amit a Viktor mondott nekem még
harmadik és negyedik óra között.
- Hallottam már róla, a neve azt hiszem, Carla.
Nem is sejtettem, mennyire féltékeny leszek majd erre a lányra…
Egy kis séta után Nathaniel hazakísért, majd elment. A távolodó alakját néztem
még egy ideig, és külön megjegyeztem magamban, hogy olyan jó a járása. Mások
minden mást megjegyeznek egy fiún – én a járásukat. Nathaniel szexin ment, már
ha ez lehetséges. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, aztán lementem
vacsorázni Agatha nénihez. Porcica dorombolva bújt az ölembe, szóval amíg a
vacsorát fogyasztottam, simogattam a macskám pocakját.
- Na, és milyen a suli?
- Nem olyan rossz, mint hittem – jelentettem ki. – De Ken nélkül nem az igazi…
Elfogott a sírógörcs, de Agatha néni bátorítóan rám mosolygott.
- Hamarosan visszajön hozzád, írj neki levelet!
- Igazad van! – csillant fel a szemem, és előkapartam a lapot, amire a tábor
címe volt felírva. Írtam a legjobb barátomnak egy nem túl hosszú levelet,
amiben megjegyeztem, hogy hiányzik, és hogy menjen a francba, amiért
személyesen nem köszönt el, ezért bosszúból a párnán alszom, ami tőle kaptam. Írtam
még pár sort, aztán odaadtam Agatha néninek, hogy majd adja fel postán, mert ő
pont mellette dolgozik. Hamarosan elálmosodtam, és lefeküdtem, de aludni nem
sikerült, mert anyáék felhívtak. Beszéltünk néhány percet, és így végre
nyugodtan aludhattam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése