31. Fejezet - Biztos, hogy nem!

Reggel kómásan ébredtem, és kicsit rosszul, hiszen azzal a tudattal keltem, hogy a szüleim már visszautaztak a kutatásra. Felvettem egy barna cicanadrágot egy fekete hosszúujjúval, fekete mamusszal és a fekete kabátommal, azzal átugrottam a közértbe, hogy vegyek kaját, mert mindent felfaltunk a vacsorákon, Agatha néni pedig elment dolgozni.
Amint visszaértem, Porcica rám vetette magát, és nagy dorombolásokba kezdett. Előszedtem a zacskóból az ő reggelijét is, és a tálkájába tettem.
- Rólad sem feledkeztem ám meg, nagylány! – simogattam a nagy, szürke bundáját. Végignéztem rajta – már majdnem akkora volt, mint egy felnőtt macska, a lógó fülével a feje még kerekebbnek tűnt, és télire úgy megnőtt a bundája, hogy most már tényleg olyan volt, mint a por. Amíg mindketten reggeliztünk, megcsörrent a telefonom. A kijelzőre néztem – Armin.
- Szia! – vettem a fülemhez a telefont.
- Szia, nem jössz át most? Játszok, de nem merek… félek. – motyogta.
- Hát… csak macskával tudok menni.
- Nem baj! Szuper! Képzeld, Alexy imádja a macskákat. Tudod, hogy lakunk?
- Persze, néhány perc és ott vagyok.
- Köszönöm! Istennő vagy!
Mosolyogva felöltöztem, és Porcicára is ráadtam a téli kabátkáját és a kiscipőit, hogy ne lehessen baja. Kilépve az ajtón a latyakba, a macskám egyből az ölembe kérezkedett.
- Ekkora hisztis cicát! – ’ámuldoztam’, aztán simogatni kezdem a háziállatomat, aki meg sem mozdult az ölemben. Hamar elértem Arminékhoz – egy lakótelepen laknak, két utcával arrébb a mi házunktól. Felcsengettem hozzájuk, és amint meghallottam a rezgést, benyitottam. Porcica immár úgy döntött, jön magától, szóval felküzdöttem magam a harmadikra. De jó lenne, ha végre beépítenék a liftet…
Az ajtó előtt megállva éppen kopogni akartam, amikor Alexy kivágta az ajtót. Porcica ijedten rám ugrott, karmait a kabátomba véste. Még jó, hogy szövet, különben szétszakadt volna az egész.
- Őrült vagy! – léptem be, és egyből vacogni kezdtem.
- Tudom. Hideg van? De cuki cica! – ölbe vette Porcicát, és simogatni kezdte. Levette róla a rucikat, és kitette száradni. De aranyos.
- Igen, elég hideg van. – mondtam, mire ő kikapcsolta a légkondit.
- Komolyan? Télen? – kérdeztem, aztán benyitottam Arminhoz, aki ijedtében felvisított.
- Kergetnek a mutánsok! Nyomd meg gyorsan a shiftet, azzal szaladunk!
- Te miért nem nyomod meg?
- Foglaltak az ujjaim! Siess! – kiabált. A shiftre tettem az ujjam, és néztem, ahogyan egy mocskos folyosón rohanunk valami fehér szörny elől, aki azt kiabálja, hogy ’állj meg, az hiszed, elbújhatsz?’.
- Huh, ez meleg volt. – sóhajtott Armin, amikor kiléptünk egy ajtón. Egy fecskendőt használva valami halottból vért szedett ki, és azt egy ajtóhoz jutattva bementünk az ebédlőbe. Miközben pórbáltuk kinyitni a szemben levő ajtót, Armin azt magyarázta, hogy Grönlandon vagyunk, az apánkat, Howardot keressük. Elmesélte, hogy az első részben valami pasas kivágta a nyelvét, mert megmérgezték a pókok, amiket megevett, és hogy volt egy Rőt nevű haverunk, akit felgyújtottunk. És kutyákat öltünk. Ez nagyon szuper, szóval a főszereplő, Philip, nem csak hogy elszánt, még őrült is. Egy ilyen helyen mondjuk én is ilyenné válnék…
Hamarosan tüzet gyújtottunk, és kijutottunk egy új szobába. Ott volt egy csomó jegyzet, de Armin egyiket sem akarta elolvasni. Összesen két órán keresztül játszottunk, míg eljutottunk valami számítógép-terembe. Nekem muszáj volt hazamennem, mert Porcica már nyávogott – Alexy elárasztotta a szeretetével. A macska most készségesen bújt a ruháiba, amiket egyébként utál felvenni. Hozzám bújva dorombolt, amikor a fiúk felé fordultam.
- Armin, majd folytatjuk ezt a csodás játékot – néztem a fiúra, és megöleltem őt is, aztán Alexyt is. – Te pedig legközelebb ne imádd ennyire a cicámat.
- Jó – biggyesztette le a száját, mire elmosolyodtam.
- Sziasztok, majd találkozunk.
Egyöntetű ’szia’ hagyta el a fiúk száját, amikor kiléptem az ajtón. Hamar hazaértem, és a nappaliban megpillantottam Viktort.
- Hol voltál? – kérdezte. Nekem jogosabb kérdéseim vannak. Például: hogy kerülsz a házamba? Mégsem teszem fel őket… Mellesleg tudom, hogy Agatha néni már itthon van, ma nem volt sok dolga a munkahelyén. Valószínűleg most fent zuhanyozik. De ezt csak a vízcsobogásból gondolom, természetesen tévedhetek…
- Arminéknál. Játszottunk. – válaszoltam, miután befejeztem a gondolatmenetemet. Viktor arcára gúnyos mosoly ült ki.
- És mivel játszottatok? Vibrátor? Narkó?
- Penumbra Black Plague és Porcica, te bunkó pöcs. – sziszegtem, és elmentem a fiú mellett. Annyira fel tud idegeíteni… Egyszer kinyírom!
- Jó, nehogy már el legyél háborodva, én nem járok más lányokhoz! Te viszont mit csinálsz? Lassan már azt sem tudod eldönteni, hogy Dakota, Armin, Alexy vagy Nathaniel!
- Dakotához sosem mentem! Egyébként is, ha mennék, az kizárólag Boris és Agatha néni miatt lenne!
- Persze, ezt elintézed így, de mi van a többi hárommal?
- Most komolyan számon kérsz? Fejezd már be ezt a gyerekes viselkedést! Nekem is vannak barátaim, neked is, és ha megbíznál bennem, akkor most nem lenne ez a veszekedés! Egyébként is… miért vagy itt?
- Ó, már ez is baj?! Köszönöm, elmegyek – morgott a fiú, és az ajtó felé indult. Utána léptem, a vállára tettem a kezem, és amikor megállt, hátulról átöleltem. Férfias illata megcsapott, miközben háta a fejem alatt emelkedett és süllyedt.
- Ne haragudj. – nyögtem ki végül. Viktor mormogott valamit, és megengedte, hogy kiengeszteljem azzal, hogy felmentünk a szobámba, az ölébe ültem és az arcát simogattam.  A sápadt bőre okkersárga szemeit, a fekete haja pedig az arcvonásait emelte ki. Szája érzékien mozgott, amikor hozzám szólt, de azért az is feltűnt, hogy nem mostanában mosott fogat… Mindegy.
- Azért jöttem, mert el akartalak vinni egy romantikus nyaralásra, Hawaii-ra. Egy hétre. Huszonnyolcadikán indulnánk, és hatodikán jönnénk vissza. Mit gondolsz? Olyan jólenne veled…
Körülbelül fél percen keresztül gondolkodtam rajta, aztán kiböktem a választ.
- Biztos, hogy nem!
Viktor biztosan másra számított, ugyanis az aranyos mosolyából komor arckifejezés lett, a szemöldökét pedig felvonta. Kimásztam az öléből, és mikor vele szemben álltam, megismételtem a válaszomat, hátha a fiú nem értette meg először.
- Nem.
- Mi? Miért nem?
- Egyrészt drága. Nem tudnám kifizetni, neked pedig nem engedem. Másrészt akkor már suli, és negyedikén visszajön Ken, akit ott fogok várni.
- Ó, igaz. Pedig annyira meg akartalak lepni valamivel… – ült le szomorúan Viktor megint az ágyra, ugyanis időközben felállt. Olyan aranyosan biggyesztette le az ajkát, és bámult rám kiskutya-szemekkel, hogy mosolyogva elétérdeltem.
- Jó, tudod, mit? Menjünk el a trópusi strandra, vagy mi az. Van ott mesterséges napfény, homok, meg minden… mit szólsz?
- Meghívhatlak? – csillant fel a szeme, mire megadóan sóhajtottam.
- Meg…
- Király! Imádlak, ez szuper! – Viktor vidáman az ölébe kapott, megpörgetett, aztán megcsókolt. Az ágyra fektetett, és folytatta a szám ostromlását. Annyira jók ezek a pillanatok…
Amikor Agatha néni hazajött Borisszal, mi Viktorral éppen filmet néztünk.
- Melissa, gyere le, légy szíves! – hallottam a nappaliban a hangot, mire lementem a fiúval. Keresztanyuék izgatottan álltak egymás mellett, és mikor leértem, Agatha néni zavarban megszólalt.
- Nem kértünk engedélyt sem tőled, sem Dake-től. Nem is fogunk… szóval csak hallgass meg. Januárban már Borisnál fogok lakni, így te is. Borisszal, és… Dakotával.
- Most itt az idő, hogy azt mondd, amit nekem mondtál… - motyogta Viktor, mire felsikítottam.
- BIZTOS, HOGY NEM!