30. Fejezet - Karácsonyi bál

- Kicsim, gyönyörű vagy! – láttam meg anyut magam mögött a tükörben. Még megfordultam párszor, bámultam a ruhát előröl, hátulról, oldalról, és igazából meg voltam elégedve a látvánnyal.

- Jobb lenne, ha begöndörítenéd a hajad, vagy talán… felkontyolnád… - gondolkodott Agatha néni, és anya is egyetértett velem. Sőt, még apa is, és Boris is (ő már a suliban volt, de felhívta keresztanyut).

- Nem, jó így, ha kivasalom. Tetszik így. Meg amúgy sincs már időm bármit csinálnom vele… - mintegy végszóra, meghallottam Viktor BMW-jének dudáját. 

- Ezt azért nem hagyom annyiban. – mondta anya, és a nyakamba akasztott egy szép nyakláncot, aztán adott hozzá fülbevalót.

- Ez nagyon szép! – öleltem át anyát, aztán újabb dudaszót hallottam. Lerohantam az ajtóhoz, és magamra kaptam a kabátom. Még utoljára megnéztem a sminkemet a tükörben, aztán kiléptem az ajtón.

- Holnap hajnalban indulunk, ne felejts el levelet írni! – szólt utánam anyu.

- Nem fogok! – kiáltottam vissza, és beültem a barátom mellé az autóba.

- Szia – mosolyogtam rá.

- Csak nézlek, és azon gondolkodom, hogy nézhetsz ki ilyen jól… hogy hogy nézhet ki valaki ilyen jól… - Viktor arcán játékos mosoly futott végig, én pedig elvigyorodtam. Azért… sejtettem, hogy jobban tetszenék neki kicsit máshogyan… Akármilyen szép is ez a ruha.

- Te pedig megint nem erőltetted meg magad. Komolyan, a suliban is ezt hordod… - vigyorodtam el.

- És? Baj?

- Dehogyis.

Az út további része csendben telt, néztem a latyakos-havas cuccot a betonon, amit össze-vissza csapkodtunk, míg el nem értünk a Sweet Amorishoz. Az iskola szépen ki volt világítva, nem is tudtam, hogy ezt ki és mikor csinálta. A kapuban egy párt láttunk meg, akikhez vidáman mentünk oda. Illetve, én vidáman, Viktor pedig lekezelően.

- Sziasztok! – adtam két puszit Nathanielnek és Ambernek. – Milyen szép lett a díszítés! Miért nem hívtál? – a későbbi mondataimat már csak a fiúhoz intéztem.

- Hát… neked itt vannak a szüleid, azt akartam, hogy tölts velük elég időt. Na, meg amúgy is, Amber segíteni akart. – mosolygott Nathaniel.

- Köszönöm. – öleltem át mindkettőjüket, aztán, hallva Viktor morgását, közelebb húzódtam a barátomhoz, és előreengedtem a testvérpárt. Az iskola előtt ugyanis közös képet kellett készíteni minden párról. Jó, hogy kette voltunk, mert amíg szösziék fotózkodtak, mi fogtuk az ő kabátjaikat, aztán pedig fordítva. A képre visszatérve pedig… nekem tetszett, de Viktor nem tűnt rajta olyan izmosnak, mint amilyen igazából.

- Még a tekinteted is jámborabb. – nézegettem a fényképet, amíg bementünk a tornaterembe, akkor ugyanis eltettem a táskámba, hogy el ne hagyjam. Ezt a táskát letettem egy padra, mert tudtam, úgysem fogják ellopni a suliból. A tornateren végén Louis kevert koktélokat – persze, mivel már kilencedikesek is jöhettek, alkohol nélkül.            Nem is volt odabent senkinél alkohol – főleg, hogy Viktor elmesélte, hogy az igazgató óránként megszondáztat pár embert. Van, hogy mindenkit. 

Nem akartam táncolni, így a pulthoz léptem. 

- Egy Pink Coctailt szeretnék – mosolyogtam Louisra. Még jó, hogy az ilyen programokon ingyenes az ital. Lehet is, mondjuk, az ekkora tandíjból… A koktélomat iszogatva rájöttem, hogy ez finom és nem is epres, hanem dinnyés, és azt is észrevettem, hogy mindenki nagyon jól szórakozik. David Guetta – Little bad girlje ment, engem pedig nosztalgiázásra késztetett a tény, hogy két éve hallottam utoljára. Mennyire furcsa volt régen… nem is voltak barátaim Kenen kívül. Nem engedtem magamhoz közel senki mást.

- Elkalandoztál. – éreztem meg magam mögött Viktort, és hamarosan a derekamat is átölelte hátulról. – Ráadásul itt iszol egy pohárból, ami már üres.

Ránéztem a pohárra, amiben eddig a koktélom volt, és megállapítottam, hogy Viktornak igaza volt.

- Menjünk táncolni. – ajánlottam, Viktor pedig egyetértett velem. A táncparkettre vezetett, és egy pörgős számra táncolni kezdtünk, bár igyekeztem visszafogni magam. A pörgőset egy lassabb dallam váltotta fel, Viktor pedig magával szembe fordított. A karjaimat a nyaka köré fontam, a homlokunkat egymásnak döntöttük, így dülöngéltünk jobbra-balra, mint a részegek. Tényleg úgy nézhettünk ki, mivel néhány perc múlva az igazgatónő szakított félbe minket, amikor Viktor megszólalt.

- Szere…

- Szonda! – választottak szét minket, és meg is szondáztattak. 

- Tiszta, folytassák – mondta az igazgatónő, azzal le is lépett. A zene leállt, és megint egy pörgős következett, de Carla jött oda hozzánk. Nagyon szép, hófehér ruhát viselt, a derekán egy rózsaszín szalaggal és a tetejét rózsaszín masnikkal.

- Viktor, segítenél, kérlek? Dakota feldobta a táskám a kosárpalánkra, és nem hajlandó leszedni, és csak te éred el… - mondta halkan, de kissé nyávogva. Eleinte Amber csapatához tartozott, de most átállt Li-hez, aki összeveszett Charlotte-tal. Charlotte és Dake együtt vannak (Dakotát Charlotte az ujja köré csavarta, azt tesz meg neki, amit akar), így a barna hajú lány legkönnyebben úgy tudott keresztbetenni Linek, hogy Dake-kel feldobatta a legjobb barátnője táskáját a palánkra. Eddig nekem is oké. Csak azt nem értem, ezt miért az én fiúmnak kell leszedni?

- Miért nem Dajant kérek? Ő magasabb. – mordultam a lányra, aki még nálam is kisebb volt. 

- Mert Viktor közelebb volt. – habogta, de ez nem volt igaz. Dajan majdnem mellette állt.

- Ne aggódj, mindjárt jövök. – mondta Viktor.

- Megyek veled.

- Nem kell, sietek.

Még láttam Carla kissé kárörvendő arcát, miközben hátrapillantott rám. Bemutattam neki, aztán megint a pulthoz léptem.

- Megint Pinket? – mosolygott rám Louis.

- Nem, mond Bluet. 

Míg az italomat vártam, azt néztem, hogy mivel ezt még Viktor sem érte el, Carlát a nyakába vette. Idegesen szürcsöltem az áfonyás italt, amit nemrég kaptam meg.

- Na, baba, mi újság? – lépett hozzám Amber. A fejemmel az édes páros felé mutattam, mire a szöszi lelépett. Előbb Carláékhoz ment (a lány egyből kiment még a tornateremből is), aztán Nathanielhez, így a fiú elindult felém, a húga pedig rám kacsintott. 

- Mit csinált már megint? – böktem a lány felé, mikor Nat odaért hozzám. A keze vészesen közel volt az enyémhez, majdnem össze is értek.

- Azt mondta, jöjjek ide, hadd tedd velem féltékennyé Viktort. De előtte elment Carlához, és megkérdezte tőle, hogy legalább elmúlt-e már a hüvelygombája, hogy az emberek nyakába ül. Szerintem nem, mert a csaj nagyon zavarban volt.

Úgy nevettem, hogy egy retardált kecskének éreztem magam.

- És te miért segítesz nekem? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.

- Egyrészt mert Viktor utál engem, így tökéletes vagyok erre a célra. Másrést pedig te vagy a legjobb barátom. – azzal megszorította a kezem.

- Annyira aranyos vagy. – mosolyodtam el, majd átöleltem a fiút és egy puszit nyomtam az arcára. Hm… milyen puha a bőre, és milyen jó illata van…

- Ti meg mit csináltok? – lépett mellénk morogva Viktor. Elhúztam a szám.

- Beszélgetünk.

- Hát persze, azért fogdosod meg puszilgatod, mi?! – emelte fel a hangját.

- Ó, mert te akárkit a nyakadba vehetsz, és még oda sem mehetek veled, igaz? – már én is kiabáltam.

- Ne kiabáljatok… - mondta Nathaniel, mire egyszerre rávágtuk Viktorral, hogy „ebbe ne szólj bele!”. Nat felállt és elment.

- Mindjárt jövök. – mondtam Viktornak, és ott hagytam. Nathaniel mögé léptem, aki egy bordásfalnak dőlve bámult a sarokba. Megsimogattam a hátát.

- Kérlek, ne haragudj. – álltam elé. Nat az államnál fogja felemelte a fejem, így vészesen közel kerültünk egymáshoz. Az agyam azt akarta, hogy elhúzódjak, de a testem nem engedelmeskedett.

- Nem haragszom. De most menj, beszélj Viktorral. – küldött felém egy halvány mosolyt, azzal otthagyott. Kibékültem Viktorral is, ő egy csók után meg is bocsátott. Éjfélkor mindenkit összeszedtek, és Louis kiosztott mindenkinek egy-egy koktélt, amit tequilával kevert fel. Azt mondta, ezt az igazgatónő megengedte. Ivás után következett a Karácsony legszebb párja-választás összesítés utáni bejelentése. Peggy állt fel a színpadra.

- Sziasztok, gondolom, kíváncsiak vagytok már, ki nyerte a versenyt! – hangos kiáltások mindenfelől. – Először is, mielőtt belevágnék, szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt és előre is jó szilvesztert kívánni! 

- Boldog karácsonyt és jó szilvesztert! – kiabálta be a tömeg.

- Szóval, térjünk a lényegre. Az ez évi álompár ismét nem a végzős osztályból került ki. Sőt, a versenyen Kim és Dajan még csak második helyezést ért el, bár nem sokkal lemaradva. Az új nyertesek olyanok, mint Mr. és Mrs. Smith, sosem tudnak egymással meglenni, de mégis együtt vannak, Melissa és Viktor, gyertek fel a színpadra!

Nagy tapsvihar közepette felmentünk, megkaptuk a koronát, Viktor a kezébe vette a mikrofont és beszélni kezdett.

- Köszönjük a szavazatokat, nagyon édesek vagytok! Melissával sokat veszekszünk, például ma is, de mint mindig, már ki is békültünk. Persze azért jobb lenne, ha nem lenne ennyire idegesítő…

- Te pedig nem flegmáznál és nem lennél bunkó mindig! – szakítottam félbe a fiút, a közönség nevetett. – Mindig mindenen felhúzod magad, és…

- Ó, fogd már be – mondta Viktor, és egy csókkal elhallgattatott. A tömeg tapsolt, mi pedig ezután lementünk, táncoltunk még egy kicsit, aztán megkértem Viktort, hogy vigyen haza. Fáradtan írtam egy levelet anyuéknak, és odatettem mellé a közös képet Viktorral, amit csináltak rólunk. Kábán lemosta a sminkem, és lefeküdtem aludni, úgy döntöttem, a fürdés megint maradhat holnapig…