26. Fejezet - Közös este

Reggel arra keltem, hogy végre valahára december elseje van, ráadásul péntek. Nekinyomtam az arcom az üvegnek, és a kinti tájat szuggeráltam. Percekig néztem ki úgy, mint egy kismalac, de nem láttam, hogy esett volna hó. Lebiggyesztettem a számat, és a telefonomért nyúltam, hogy megtudjam, mi keltett fel. Egy SMS, Nathanieltől.
- Be kellene jönnöd a suliba, fontos. – olvastam az üzenetet, és megnéztem, hány óra. Hat. Nem is olyan korai.
Felvettem a rugalmas farmeremet egy fekete, testhez simuló pólóval, vajszínű pulóverrel, amin volt egy cuki arc, és a vajszínű mamuszommal. Odalent megláttam, hogy ma nincs kombó-szendvicsem, de volt pénz a pulton, szóval azt eltettem a zsebembe. Felvettem a kabátomat, és a csípős hidegben elsiettem a suliig. A főfolyosón Nathaniel várt vigyorogva, kezében egy forró csokival, a másikban pedig egy köteg papírral.
- Boldog telet! – cserélte le a fiú a szimpla sziát, és felém nyújtotta az édes nedűt, ami szerencsére már csak meleg volt, nem forró. Hm, de jól esett!
- Mi a mai feladat? – kérdeztem, és a papírokra néztem. Nem is volt az olyan sok, csak annak tűnt, mert egy dobozon voltak.
- Hamarosan jön a többi DÖK-ös is, a feladatunk, hogy kidíszítsük a sulit karácsonyi díszekkel. De csak a folyosót! A termek ajtajához és a termekhez nem nyúlhatunk. Miénk az alsó folyosó, még itt lesznek ketten, meg hatan fent.
- Rendben. – mondtam, majd fogtam a papírokat, és elkezdtem kiplakátolni. Valami nyereményjáték, nem olvastam el, mert siettem. Aztán jött a karácsonyi díszek kiakasztása. A büfét egyedül akartam feldíszíteni, és ebbe mindenki belement. Tíz perc múlva büszkén álltam a művem előtt, olyan volt, mint egy aranyos japán bódé. Louis bácsi ráadásul még mikulás-sapkát is hozott, de aranyos! Hamarosan végeztünk a díszítéssel, ekkorra pedig már a többiek is szállingózni kezdtek az iskolába. Most kicsit felpörgetem az eseményeket, mert eddig nem történt semmi érdekes. Szóval eltelt az első két óra, éppen a minyonomat majszoltam Viktor ölében, amikor Amber odasétált hozzánk.
- Most kaptam egy SMS-t Dakotától, hogy menjek a kertészklubba. Félek, hogy akar majd valamit…
- Amber, amikor legutoljára akart valamit, úgy felpofoztad, hogy megfejelte a korlátot. – magyaráztam.
- Tudom, de…
- Jó, megyek, leskelődök. – mondtam mosolyogva. Egy puszit nyomtam Viktor szájára, majd otthagytam. Az utolsó falat minyont tömtem a számba, amikor elértünk a kertészklubhoz. De amit ott láttunk…
Dakota és Charlotte éppen nagyban smároltak, Dake a lány fenekét markolászta, az pedig úgy sóhajtozott, mint kurva a templomban.
- Mi ez?! – sipított Amber, mire Dakota ijedten felé fordult.- Te… te féreg! Szakítok veled! – azzal elviharzott a női mosdóba. Követtem, viszont nem tudtam, melyik kabinban van, ugyanis nem hallottam hangokat. Sorra kinyitottam mindet (bocsi, kilencedikes, nagydolgozó lány, miért nem zártad be?), míg meg nem találtam Ambert. Folytak a könnyei, de nem adott ki hangot.
- Csorba esett a büszkeségemen… - motyogta a semmibe bámulva.
- Neked tényleg ez a legnagyobb bajod? – kérdeztem, megpróbálva így sikertelenül felvidítani a lányt.
- Tetszett nekem, de nem baj. Így már nem kell. Erős nő vagyok, ez nem fájhat! – mondta, majd kiment a mosdóból, miután rendbe tette az arcát.
- Nem is vártam mást tőled. – mondtam mosolyogva, majd végigültem a többi óránkat is. Charlotte persze elkönyvelődött egy r betűsnek az osztályban, még Ambert is inkább sajnálták, bár páran hozzátették, hogy ’megérdemelte’. Hát persze, a mi kis aranyos osztályunk. Iskola után hazamentem és megtanultam, ami elég nehezen ment, mivel Viktor végig simogatott és puszilgatott.
- Nem lehetne, hogy ne aludj Nathanielnél? – kérdezte, mikor a combomra helyezte a kezét.
- Nem Nathanielnél alszom, hanem Ambernél.
- Persze, az teljesen véletlen, hogy ő is ott lesz…
- Most mit csináljak? Testvérek! – fordultam Viktorhoz, mire ő megfogta a derekam, és maga alá húzott. Nyomott egy csókot a számra.
- Talán ki kellene kötnöm Nathanielt addig egy fához, és majd másnap reggel levágom onnan… - elmélkedett Viktor, mire a szájára csaptam. Mintha csak egy kisgyerek lenne, akit ezzel nevelni lehet…
- Na! Most mi a baj? Nem fog neki fájni!
- Nathaniel ott marad, ahol ott kell maradnia, erről nem nyitok vitát. Ki akartam kászálódni Viktor alól, de ő ezt nem engedte, míg nem…
Este nyolcra értem a szöszik házához, Mary nyitott ajtót.
- Szia! Amber szobája az emeleten van, a legelső szoba balra. – mosolygott rám, és elvezetett a lépcsőig, miután levettem a cipőm. A ház még mindig ugyanolyan elegáns volt, mint mikor először jártam itt.
- Köszönöm. – mondtam.
- Szólj neki, kérlek, hogy kezdődik a vacsora!
- Rendben!

Felmentem, és elindultam a folyosón… Idefent még sosem jártam, de elkápráztatott az emelet. Nem volt olyan elegáns, mint a fent rész, szerintem ez az emelet csak a ’gyerekeké’. Az egész folyosó halványzöld volt, és minden ajtó két oldalán volt egy-egy csík tapéta, fekete háttéren fehér indákkal. Mit is mondott Mary… első szoba balra? Benyitottam, de nem éppen Ambert láttam meg…

- Nemsokára vacsora – motyogtam zavartan, és kifordultam a szobából. Gondolom akkor a másik, ezzel szemben levő szoba… na, itt is meg kellett lepődnöm, mikor beléptem.

- Te meg mit csinálsz? – guggoltam le a barátnőm (még élénk kijelentés, néha furcsa) elé, aki szemfestékkel összekent arccal zokogott az ágyán. 

- Dakota felhívott! 

- És mit mondott?

- Hogy… hogy nem is baj, hogy vége… összejöttek Charlotte-tal, és azt mondja, rosszul csókolok, és elhordott mindennek… - Amber hangja meg-megakadozott, míg ezt elmondta nekem. Hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem, és hagytam, hogy a meglepődöttség után megkönnyebbülten kezdjen sírni a karjaim között. Hamarosan lenyugodott, és míg az elkenődött sminkjét törölte le, azt ecseteltem neki, hogy Dake mekkora egy pöcs, és hogy Charlotte-tal igazán megérdemlik egymást, ő pedig jobbat érdemel. Erős, szép lány, nem szabad ennyitől összetörnie. Kis késéssel leértünk a vacsorához, ami már jobb hangulatban telt, mint az eddigiek. 

- Mary, első ajtó balra, igaz? – kérdeztem. Megkértek, hogy tegezzem őket.

- Igen, azt mondtam…

- De az nem Amber szobája…

- Ja, azt akartam mondani, jobbra! – nevetett. Hú, te aztán tényleg szőke vagy… Vacsora után felmentem Amberrel a szobájába, Nathaniel pedig elvonult a sajátjába. A szőke lány maga elé meredve ült az ágyán. Halkan ültem le mellé.

- Szeretted őt? – kérdeztem, mire a lány felém fordult.

- Nem, nem szerettem őt. Castielt szeretem, már… már általános óta. Mindig is őt szerettem.

Elkerekedtek a szemeim. Erről fogalmam sem volt! És… fel sem tűnt… Amber folytatta.

- Ő sosem vett észre, engem, így megváltoztam. Úgy gondoltam, ha népszerűbb leszek, majd ő is megkedvel. De az óta még jobban undorodik tőlem. Aztán meg barátnője lett… Dakota csak arra kellett, hogy Castielt féltékennyé tegyem, vagy próbáljam meg vele elfelejteni. Ő az egyetlen, akivel összejönnék az osztályban Castielen kívül. De Charlotte őt is elvette tőlem. Nem igaz, hogy nekem semmi nem jön össze… - fejezte be a mondandóját, mire elkezdtem kutakodni a laptopjában. 

- Hé, mit csinálsz? Azonnal hagyd abba! – vetette rám magát a lány, de én csak elküldtem, hogy kutasson a táskámban. Megtalálta a két popcornt, és lement pattogtatni, amíg én kikerestem egy jó kis vígjátékot. Na, erre van most szüksége Ambernek. Egy igazi, lányos bulira. Közben elővettem a gumicukrot, a csokit, és minden más hízlaló kaját a táskámból, mindent szépen elrendeztem, és Amber dühösen ült le mellém. Ártatlanul pislogtam rá, eleinte nem tudtam, mi a gond.

- Elhízok. – mondta hidegen, mire eszembe jutott, hogy tényleg, ő diétázik.

- Idióta vagy. Nem kell diétáznod. Na, egyed azt a popcornt. – nyomtam a szájába, mire nevetve elkapta őket, hogy le ne essenek. Elkezdtük nézni a filmet, tényleg jó választás volt, nem is gondoltunk pasira egész idő alatt. Hamarosan mindent betermeltünk, és ragadtunk a kajától, így néztük végig az Apa eget. 

- Szerinted a mi sulinkban is vannak ilyen huncut tanárok? – kérdeztem Ambert.

- Mr. Farazie.

- Betoji? – kérdeztem vissza nevetve. Akkor még nem is sejtettük, hogy igazunk van, de nem ugrom előre…

 - Szegényke… - morogtuk Amberrel, amikor Adam Sandler leütött valakit egy üveggel. Alapvetően szeretem ennek a színésznek a filmjeit, ebben is volt pár jó poén, de nem olyan nagy durranás. A film után lezuhanyoztunk, mert, mint mondtam, ragadtunk a kajától. Zuhanyzás után előszedtem szinte az összes miniruhámat, amim volt, és Amberhez vágtam. 

- Most szépségversenyeset játszunk! – jelentettem ki. – Öltözz.

- Akkor te is! – azzal én is kaptam rengeteg ruhát. Míg ő a fekete, egyszerű csőruhámat próbálta fel, addig én nagyjából egy ugyanolyat, de élénk rózsaszínt. 

- Gyere, mutassuk meg Nathanielnek! – húzott Amber az ajtó felé, de én megtorpantam.

- Neked a bátyád, de nekem…

- Akkor… csináljunk róla képet!

Időzítőre állítottuk a telefont, és egymás mellé állva, szépen mosolyogtunk a kamerába. 

- Valami hiányzik… - jegyeztem meg, és újból kutakodni kezdtem a táskában. Smink, hajvasaló, holnapi ruha… nem, nem ezeket akarom. Kellett nekem ekkora táskát hoznom… megvan!  Diadalmasan húztam elő a táskámból a kis üveg tequilát.

- Te mindig tartogatsz meglepetéseket… - vigyorgott Amber, és lentről hozott fel narancsot és fahéjat. Ami a tequilát illeti, inkább iszom a goldot. A só és a citrom nem a kedvencem. Egyet-kettőt kísérő nélkül ittunk, de a harmadikhoz már kellett a kóla, mert majd’ leszakadt az arcom a grimaszoktól. Már a három pohárka után jobb hangulatban vettünk fel egy másik miniruhát. Amberen az enyém volt (még jó, hogy egy méret vagyunk), egy vörös, éppen feneket eltakaró csőruha, rajtam pedig egy ugyanilyen, csak fekete, és az eleje meg volt csavarva fordított nyolcas alakban. Ezen a képen már csücsörítettünk, és játszottuk a tini picsát. Újabb pohárkák csúsztak le, a következő ruhaválasztásunk egy fenékre és comb tetejére éppen hogy feszülő, de felül bő, hátul kivágott ruha volt, ami kivételesen nem csőtop-féle volt, és mindkettőnknek fehér. Meglepődtünk, hogy ugyanolyan az ízlésünk ilyen téren, ugyanis ezek közül csak egyik volt az enyém. Annyi volt a kettő között a különbség, hogy az Amberé alján egy csík fekete műbörből volt. Erről a ruháról csináltuk a legtöbb képet – csücsörítős, pucsítós, egymáshoz simulós tánc közben, és mindenféle olyan póz, amit a fiúk szívesen látnának. Mikor a piánk elfogyott, utolsó választásnak Amber a bézs, két oldalt csipkés mini csőruhámat vette fel, én pedig az ő fekete, majdnem ugyanilyen ruháját, csak annak a háta volt derékig csipkés. Éppen felvettem a bő pólómat a francia bugyimra, amikor Nathaniel bejött.

- Hát ti? – nézett végig rajtuk, mi pedig enyhén illuminált tekintettel vizslattuk.

- Semmi – ültünk le egymás mellé nagy rendben, de előttünk volt az üres tequilás üveg. Nathaniel végignézett a földön elterülő csipkés, és mindenféle miniruhán, az édességtől ragacsos tálakon és egy doboz óvszeren a táskámban. Mindent visszapakoltam, és ártatlan tekintettel ültem a földön. Amber levitte az édességes tálakat, így kínos csend állt be közém és Nathaniel közé.

- Haragszol? – kérdeztem.

- Miért haragudnék?

- Csak úúúúúgy, mert jó kislánynak ismertél meg. – nyafiztam a földön. Ambernek bolyhos, rózsaszín szőnyege volt, ami csikizte a lábam.  Úgy ültem rajta, mint egy kétéves, így Nathaniel is úgy viselkedett velem. Elém guggolt, és a szemembe nézett. Kínosan éreztem magam –a tekintetem biztos csillog, mint egy büdös alkoholistáé. Talán kancsi is vagyok.

- Tudom, hogy nem vagy jó kislány. De így látni téged… elég furcsa.

- Felizgat? – kérdeztem kacér vigyorral. Majd arcon ütöttem magam. Miért kérdezek ilyet Nathanieltől? Utálom az alkoholt…

- Bocsi – mondtam újból, majd felálltam a földről és elkezdtem matatni az… üres íróasztalon. Hallottam Nathaniel légzetvételét magam mögött.

- Kicsit, de ez lényegtelen. Mit fogtok most csinálni?

Megpróbáltam nem törődni azzal a válasszal, amit kaptam, holott a hasam bizseregni kezdett és az ajkaim lüktetve várták, hogy csókolózásra használjam őket. Az alkohol okozta vágy eluralkodott rajtam, bárkinek ’nekironthattam’ volna, annyira ágyba akartam bújni valakivel. Nem! Figyelmeztetett a józan eszem. Barátom van, és ez a viselkedés nem vezet semmi jóra! Mit is mondott Nathaniel? Ja, hogy mit fogunk csinálni. Az órára néztem, hajnali negyed három. 

- Nem tudom, te mit szeretnél? – léptem közelebb a fiúhoz, képtelen voltam uralkodni magamon… és nem is akartam.

- Nem tudom… - suttogta Nathaniel. 

- Vannak ötleteim… - simogattam mellkasát a vékony póló alatt. Kidolgozott izmaim végigvezettem az ujjaimat, a fiú pedig egyik kezével átölelte a derekamat. Beleborzongtam az érintésébe.

- Akarom én őket tudni? – suttogta a fülembe, és lágy csókot nyomott a fülcimpámra. A tarkójánál fogva közelebb húztam a nyakamhoz, és vártam, hogy áttérjen a számra. Ajkunk majdnem összeért, amikor…

- Melissa!